oroszország
Szerdára halasztották Putyin bejelentését, amely akár az általános mozgósításról is szólhat
Közép-európai idő szerint 19 órakor hangzott volna el Vlagyimir Putyin népéhez intézett beszéde, amely egyes elemzők szerint az általános mozgósításról szólt volna. Sajtóhírek szerint bár a beszédet felvették, az csak szerdán kerül bemutatásra.Oroszország folyamatosan gyűjti maga köré a szövetségeseket
Az Oroszország és Irán közti fejlődő kapcsolatról számolt be Vlagyimir Putyin a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóján Szamarkandban. Az orosz elnök ugyanitt az indiai miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után közölte, hogy Oroszország kész mindent megtenni az ukrajnai katonai konfliktus mielőbbi lezárása érdekében, de Ukrajna nem hajlandó tárgyalni.Boros Imre a PS-nek: Kormányok bukhatnak az agyatlan nyugati szankciós politika miatt
Megyünk bele az őszbe, egyre hidegebb az időjárás, közeleg a fűtési szezon, ám a Nyugat megrögzötten kitart az Oroszországgal szembeni szankciós politika mellett. Ennek következménye, hogy az egekbe szöknek az energiaárak, amely egyre nagyobb feszültséget okoz szerte az Európai Unióban. A horribilis gázár miatt soha nem látott mennyiségű pénzt kell fizetniük a mezőgazdaságban dolgozóknak a műtrágyáért. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy emiatt szállnak el az élelmiszerárak. Mindez szociális problémákhoz fog vezetni. Magdeburgban, Kölnben és Bécsben már tüntetettek a szankciós politika ellen. A PS-nek nyilatkozó Boros Imre közgazdász szerint kormányok bukhatnak szerte Európában.Úgy tűnik, nem a szankciók elől futottak el az oroszok Harkovnál
Tegyünk rögtön egy merész állítást! A szankciók nemcsak, hogy nem működnek, hanem feleslegesek is voltak. Harkov környékén egészen biztos, hogy nem a szankciók kezdték el végre kifejteni áldásos hatásukat, hanem az ukrán hadsereg. Kifejtős fogalmazás az orosz és az európai inkompetenciáról.Lavrov: Oroszország nem zárkózik el az Ukrajnával folytatandó tárgyalásoktól
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című magazinműsorában azt mondta, hogy Oroszország nem zárkózik el az Ukrajnával folytatandó tárgyalásoktól, „azoknak viszont, aki elzárkóznak, meg kell érteniük, hogy minél jobban elhúzzák ezt a folyamatot, annál nehezebb lesz megállapodni”.Ukrajna már a FIFA-nak és az UEFA-nak is parancsol
Ukrajna futballszövetsége felszólította a sportág nemzetközi (FIFA) és európai szövetségét (UEFA), hogy akadályozzák meg az orosz–bosnyák edzőmérkőzést, amelyet Szentpéterváron terveznek megrendezni november 19-én, egy nappal a katari világbajnokság kezdete előtt.Oroszország és Kína ellenséges repülőgép-hordozó csoportok legyőzését gyakorolta
Oroszország és Kína a Vosztok–2022 hadászati csapat- és vezérkari gyakorlaton a két ország hadiflottája közös fellépését, köztük egy feltételezett ellenség szárazföldi és tengeri (repülőgép-hordozó és hajók) csapásmérő csoportjainak legyőzését gyakorolta. Erről Alekszandr Fomin orosz védelmi miniszterhelyettes számolt be pénteken Moszkvában a külföldi katonai attaséknak.Moszkva a "saját érdekeinek megfelelő" választ fog adni az uniós vízumkorlátozásokra
Moszkva a saját érdekeinek megfelelő választ fog adni az uniós vízumkorlátozásokra, és ezek a lépések nem mindig lesznek tükörintézkedések – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak pénteken, Moszkvában.Ajánljuk még

















