oroszország
Utálom magam, de bántani akarok mindenkit – Elfogták az orosz állami egyetemen lövöldöző ámokfutót
Tüzet nyitott egy fegyveres Oroszországban a Permi Állami Egyetemen, legalább nyolc ember életét vesztette – írja az MTI az Interfax hírügynökség alapján. A hírügynökség beszámolója szerint a tanárok és a diákok bezárkóztak az előadótermekbe, vagy megpróbáltak elmenekülni. Többen az ablakon keresztül próbáltak menekülni, erről videofelvétel is készült. A támadó, a 18 éves Timur Bekmanszurov az elfogása közben halálos sebet kapott. Bekmanszurov sajtóértesülések szerint a közösségi médiában hátrahagyott üzenetében bevallotta, hogy már régóta készült a támadásra, mivel "utálja magát, de másokat is bántani akart".Meglepte Putyint az orosz választások eredménye, nem örül a kommunisták megerősödésének
A szavazatok felének összesítése alapján megőrizhette alkotmányozó többségét az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország a parlament alsóházában - derült ki a Központi Választási Bizottság által hétfő hajnalban közölt adatokból.A hivatalos adatok szerint is tarol Putyin pártja az orosz választásokon
A szavazatok felének összesítése alapján megőrizhette alkotmányozó többségét az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország a parlament alsóházában - derült ki a Központi Választási Bizottság által hétfő hajnalban közölt adatokból.Exit poll: az orosz kormánypárt 45,2 százalékkal megnyerte a parlamenti választást
A kormányzó Egységes Oroszország párt az INSZOMAR exit pollja szerint a szavazatok 45,2 százalékával megnyerte a parlamenti választást. A kommunisták 21, a liberális demokraták 8,7, az Igazságos Oroszország – Hazafiak – Az Igazságért párt pedig 7,9 százalékot kapott.Kibertámadások érték az orosz választási bizottság honlapját
Vasárnap közép-európai idő szerint 17 órakor a részvételi arány elérte a 45,15 százalékot az orosz parlamenti választásokon – közölte Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság vezetője. Kijelentette, hogy a választási bizottság honlapját példátlan túlterheléses támadások érték. Ezeknek fele – mint mondta – az Egyesült Államokból, egynegyede Németországból, 10 százaléka Oroszországból, öt százaléka pedig Kínából indult ki.Moszkva a belügyekbe való beavatkozással vádolta meg az Európai Parlamentet és Washingtont
Az orosz belügyekbe való beavatkozással vádolták meg a küszöbönálló törvényhozási választások előtt az Európai Parlamentet és az Egyesült Államokat csütörtökön orosz hivatalos személyek. Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának alelnöke az Állami Duma honlapján megjelent állásfoglalásában barátságtalan lépésnek, valamint az orosz belügyekbe való beavatkozási kísérletnek és az orosz polgárokra való nyomásgyakorlásnak nevezte, hogy az Európai Parlament olyan jelentést fogadott el, amely az unió Oroszország-politikájának felülvizsgálatát sürgette és amely szerint az uniós tagállamoknak késznek kell lenniük arra, hogy ne ismerjék el az orosz választások eredményét.Az USA bizonyítottan beavatkozik az orosz választásba – ez ám az "okos szavazás"
Az orosz külügyi szóvivő szerint amerikai informatikai nagyvállalatok támogatják a Navalnij csapata által kidolgozott „okos szavazás” nevű projektet. Zaharova szerint amerikai informatikai nagyvállalatok támogatják az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus csapata által kidolgozott „okos szavazás” nevű projektet, amelynek célja a választásokon azoknak a jelölteknek a támogatása, akik a kerületükben a legnagyobb eséllyel vehetik fel a versenyt a kormányzó Egységes Oroszország párt jelöltjével szemben.Az ukránok mozgósítanak, harckészültségbe helyezték a hadsereget
Aggódik az ukrán vezetés az orosz–belorusz Zapad-2021 stratégiai hadgyakorlat miatt, ezért harckészültségbe helyezték a hadsereget – derült ki pénteken Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szavaiból Szavik Suszter, "A szólás szabadsága" című műsorában. A miniszter szerint Oroszország annektálni fogja Fehéroroszországot, s ha ez megtörténik, "Ukrajna újabb ezer kilométernyi veszélyforrást kap a nyakába szuverenitása és területi integritása szempontjából".Putyin és Lukasenka megegyezett az orosz-fehérorosz integrációról
Oroszország és Fehéroroszország megállapodott a két állam integrációjának mind a 28 szövetségi programjáról – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, miután fehérorosz kollégájával, Aljakszandr Lukasenkával tárgyalt a Kremlben.Ajánljuk még

















