oroszország
Moszkva decemberben kilép a Nyitott Égbolt-szerződésből
Oroszország hivatalosan december 18-án fog kilépni a Nyitott Égbolt-szerződésből – jelentette be pénteken az orosz külügyminisztérium. A moszkvai diplomáciai tárca közölte, hogy döntéséről a szerződés összes részes államát értesítette, az orosz kilépés pedig hat hónappal később lép hatályba.Merkel: az Európai Uniónak fenn kell tartania a párbeszédet Oroszországgal
Az Európai Uniónak fenn kell tartania a párbeszédet Oroszországgal a biztonságot, illetve az ukrajnai és a szíriai konfliktust jellemző nézeteltérések ellenére – hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár Emmanuel Macron francia elnökkel közös sajtótájékoztatóján, pénteken, Berlinben.Észtország és Litvánia szerint orosz harci repülőgépek sértették meg légterüket
Észtország és Litvánia is orosz harci repülőgépek légtérsértéséről számolt be szerdán. Mindkét eset kedden délelőtt történt, az ügyben a balti országok bekérették az illetékes orosz nagyköveteket.Egy szép villanás elég volt: Oroszország legyőzte a becsülettel küzdő Finnországot
Nem ez volt az Eb legjobb meccse, de az oroszokat ez kevéssé érdekli. Érthető: Oroszország egy kifejezetten szép góllal legyőzte Finnországot, így van még esélye a továbbjutásra.Moszkva szerint Biden beléptetné Ukrajnát a NATO-ba
Moszkva felfigyelt arra, hogy Joe Biden amerikai elnök hipotetikusan lehetségesnek tartja Ukrajna belépését a NATO-ba, ami új álláspont, mivel korábban Washingtonban ilyen nyilatkozatok nem hangzottak el – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán, néhány órával az amerikai és az orosz elnök genfi találkozója előtt.Putyin az NBC-nek: nem szavatolható, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből
Visszautasította Vlagyimir Putyin orosz elnök az NBC News amerikai hírtelevíziónak adott, teljes terjedelmében hétfőn közölt interjúban, hogy elrendelt volna bármilyen támadást az orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij ellen, mindazonáltal nem kezeskedett azért, hogy a novicsok típusú idegméreggel megmérgezett Navalnij élve kikerül a börtönből.Oroszországot és Kínát bírálta Biden
Európának tudnia kell, hogy számíthat az Egyesült Államokra, a NATO rendkívül fontos a szövetségesek érdekeinek szempontjából. A szövetségeseknek fel kell ismerniük az Oroszországgal és Kínával kapcsolatban a nemzetközi biztonságra veszélyt jelentő kihívásokat – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök Brüsszelben hétfőn.Biztonsági kihívást jelent Kína megerősödése a NATO főtitkára szerint
Az észak-atlanti szövetség egynapos csúcstalálkozóján a tagállamok vezetői között részt vesz Joe Biden amerikai elnök is. A tanácskozáson a fő témák között Oroszország, Kína, a kibertámadások és a klímaváltozás szerepelnek. A NATO főtitkára szerint a csúcstalálkozó új fejezetet nyit a transzatlanti együttműködés megerősítésében az Oroszország és Kína jelentette biztonsági kihívások közepette.Oroszország önmagát győzte le, Belgium így félgőzzel is behúzta a meccset
Jó meccset vártunk, de nagyon sima lett: Oroszország az első félidőben gyakorlatilag legyőzte önmagát és két gólt is ajándékozott a belgáknak. Bár az oroszok a szünet után próbáltak szépíteni, még erre sem volt esélyük, Belgium fél gőzzel 3–0-ra nyert Szentpéterváron.Ajánljuk még

















