oroszország
Lavrov szerint Washington jelentős tényeket tart vissza a maláj utasszállító ügyében
Kolosszális jelentőségű tényeket titkol el az Egyesült Államok a 2014-ben Délkelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító ügyéről, mert nem adja ki az ebben az időszakban készített műholdas felvételeit – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szerdai moszkvai tanácskozáson.A NATO főtitkára szerint Kína nem osztja a Nyugat által vallott értékeket
Kína nem osztja azokat az értékeket, amelyeket a NATO tagországai magukénak vallanak – jelentette ki hétfőn Washingtonban Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Joe Biden amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően. A tervek szerint Biden is részt vesz a NATO-tagországok vezetőinek június 14-i brüsszeli találkozóján, amelyen a fő témák Stoltenberg tájékoztatása szerint Oroszország, Kína, a kibertámadások és a klímaváltozás lesznek.A balti kormányfők szerint Moszkva a NATO stabilitásának megingatására törekszik
Az észak-atlanti szövetség (NATO) destabilizálására tett kísérletekkel vádolták hétfőn Oroszországot Litvánia, Lettország és Észtország miniszterelnökei, illetve a NATO-erők balti államokbeli jelenlétének fontosságára hívták fel a figyelmet. A NATO-tagországok vezetőinek csúcstalálkozója előtt egy héttel kiadott közleményben Kaja Kallas észt, Krisjanis Karins lett és Ingrida Simonyte litván kormányfő azt is Moszkva szemére vetette, hogy aláásni igyekszik a NATO-tagállamok és partnereik biztonságát.Orbán Viktor: meg kell fékeznünk az európai baloldal külpolitikai ámokfutását
Az európai baloldal, élén a német baloldallal ismét minősíthetetlen hangon támadja Magyarországot – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szamizdat 9. című közleményében, melyben azt is hangsúlyozta, hogy ideje volna, hogy a nyilatkozattermelő külpolitikai bürokraták helyett végre Európa valódi vezetői, a külpolitika valódi formálói, vagyis az állam- és kormányfők kézbe vegyék a nagy stratégiai kérdéseket.Rengeteg fegyvert adtak el tavaly az oroszok
Oroszország 2020-ban 15 milliárd dollár értékben adott el fegyvert – jelentette ki Dmitrij Sugajev a Szövetségi Haditechnikai Együttműködési Szolgálat vezetője, amikor hétfőn fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök. Sugajev szerint ezzel 2 százalékkal sikerült túlteljesíteni az előzetes tervet.Komoly döntést hozott Putyin: Oroszország felmondta a Nyitott Égbolt szerződést
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a törvényt, amelynek értelmében Oroszország felmondja a Nyitott Égbolt szerződést. Az erről szóló közlemény hétfőn jelent meg az orosz hivatalos jogi információs portálon. Az Egyesült Államok november 22-én jelentette be, hogy nem részese többé a Nyitott Égbolt szerződésnek.A fegyverzetellenőrzés területén együtt kellene működnie Washingtonnak Moszkvával Biden szerint
A demokratikus államok transzatlanti szövetségének megerősítését hangsúlyozta első európai útja és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartandó csúcstalálkozója előtt Joe Biden amerikai elnök. Az amerikai elnök szerdán utazik Európába, ahol részt vesz a G7-országok csúcstalálkozóján és a NATO-tagállamok értekezletén. A látogatás záróakkordjaként június 16-án a svájci Genfben kétoldalú találkozón vesz részt Putyin orosz elnökkel.Megszületett az elvi megállapodás a hosszútávú gázszállításról a Gazprommal (videó)
Elvi egyezség jött létre arról, hogy októbertől életbe léphet az új hosszútávú magyar–orosz gázvásárlási megállapodás – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek, miután a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából találkozott Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával.Az UEFA közbenjárására sem enged Dánia orosz drukkereket Koppenhágába
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közbenjárása ellenére Dánia változatlanul tartja magát ahhoz, hogy nem engedi be az országba az orosz szurkolókat, akik a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság június 21-én, Koppenhágában sorra kerülő dán–orosz csoportmérkőzésén szeretnének drukkolni.Ajánljuk még
















