oroszország
Kormányellenes milíciák szerint Moszkva szárazföldi csapatokkal is segíti a szíriai kormányerőket
Az orosz szárazföldi különleges egységek közvetlenül is beszálltak a szíriai polgárháborúba a kormányerők oldalán - idézték hírügynökségek csütörtökön a Törökország által támogatott egyik szíriai ellenzéki milícia szóvivőjét.Egy, az Iszlám Államhoz tartozó terrorcsoportot számoltak fel Oroszországban
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) felszámolta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik terrorsejtjét - közölte hétfőn az Interfax orosz hírügynökség az FSZB-re hivatkozva. A dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városának közelében végrehajtott akció során a belföldi hírszerzés emberei végeztek a háromfős csoport vezetőjével és elfogták annak két másik tagját is.NATO-főtitkár: Európa biztonsága forog kockán
Európa biztonsága forog kockán, miután Oroszország kilépett a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek leszereléséről szóló nemzetközi megállapodásból, az INF-szerződésből, és ha Moszkva nem enged, akkor az kevesebb, mint egy hónapon belül a szerződés végét jelenti - figyelmeztet a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap hétfői kiadásában megjelent írásában Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.Zöld fürtök a rögön – Az unió bitang jó embargójának eredménye
Miközben Brüsszelben véget ért a nagy sakkparti, a magyar szőlősgazdák elkezdték a még éretlen termést a földre dobálni – köszönhetően az önmagával viaskodó uniós bürokraták képmutató, oroszellenes magatartásának. Keleti nyitás ide, keleti nyitás oda, a kötelező uniós embargót ellenembargó követte, így már évek óta nem tudjuk a szőlőt (és más gyümölcsöt) az oroszoknak (sem) eladni. Mostanra annyira súlyossá vált a helyzet, hogy négy borvidéken is fizet akkor a magyar állam, ha még zölden, éretlenül a rögök közé dobjuk a szőlőtermést. Mert értékesíteni nem tudjuk, a franciák és az olaszok védik a saját territóriumokat, a magyar piac pedig szűkös. Mindeközben a német-orosz kereskedelem mértéke ismét csúcsra jár. Képmutatás, kettős mérce és a magyar gazdák tragédiája – ezt hozta az oroszokat megleckéztetni akaró béna bürokrácia makacssága. De a magyar kormány legalább igyekszik megmenteni a tragikus helyzetbe került gazdákat – feltéve, ha az uniós bürokraták nem kötnek majd ebbe is bele.Putyin: Moszkva stratégiai együttműködésre törekszik Washingtonnal
Alaptalannak nevezte az orosz "beavatkozás" vádját az amerikai és az európai parlamenti választásokba, és stratégiai együttműködést szorgalmazott az Egyesült Államokkal és az EU-val Vlagyimir Putyin orosz elnök a Corriere della Sera című olasz napilapban, a római látogatásával egy napon megjelent interjúban csütörtökön.Több orosz tengerész életét vesztette egy mélytengeri merülőjárművön
Legalább tizennégy orosz tengerész vesztette életét július 1-jén egy tudományos-kutatási célokat szolgáló mélytengeri merülőjárművön keletkezett tűzben - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.Theresa May szerint nem lehetséges a brit-orosz kapcsolatok rendezése, ha Moszkva nem változtat magatartásán
Nem lehetséges Nagy-Britannia és Oroszország kétoldalú kapcsolatainak normalizálása, ha Moszkva nem hagy fel felelőtlen, destabilizáló, Nagy-Britanniát és szövetségeseit is fenyegető tevékenységével – közölte pénteken Theresa May brit miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel. May és Putyin a tizenkilenc legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság, illetve az EU alkotta csoport – G20 – oszakai csúcsértekezletén tartott kétoldalú megbeszélést.Zárolta Depardieu számláit az orosz adóhatóság
Zárolta Gérard Depardieu francia filmsztár egyéni vállalkozóként nyitott novoszibirszki bankszámláit az orosz adóhatóság - jelentette csütörtökön az Interfax hírügynökség.Németh Zsolt: A magyar képviselők támogatták Oroszország visszatérését az Európa Tanácsba
A szavazáson jelen lévő magyar képviselők támogatták Oroszország visszatérését az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe (PACE), ezzel kapcsolatban félreértések jelentek meg a sajtóban - közölte az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdán, telefonon az MTI-vel.Ajánljuk még

















