oroszország
Az orosz elnökválasztáson a részvétel meghaladta az ötven százalékot
Elérte az 57,5 százalékot országosan az elnökválasztáson való részvétel moszkvai idő szerint 17 órakor - közölte vasárnap délután az orosz Központ Választási Bizottság elnöke.May: London nem tűri, hogy az orosz kormány britek életét veszélyeztesse
Theresa May szerint London soha nem fogja eltűrni, hogy az orosz kormány brit állampolgárok és mások életét veszélyeztesse brit földön. Megerősítette, a londoni orosz nagykövetségen dolgozó, a brit hatóságok által hírszerzőként azonosított 23 orosz diplomata kiutasításának célja Oroszország nagy-britanniai kémhálózatának leépítése.Az oroszországi foci vb-n is támadhat az Iszlám Állam
Komolyan kell venni a nyári, oroszországi labdarúgó-világbajnokság elleni iszlamista fenyegetéseket, de Oroszországot „nem kell félteni” – mondta Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő az M1-en pénteken.Putyin Mars-missziót és Holdra szállást ígért
Oroszország 2019-ben missziót küld a Marsra, a Hold pólusain pedig szakemberei víz után fog kutatni - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök egy adásba még nem került, de az orosz média által csütörtökön máris széles körben ismertetett televíziós dokumentumfilmben.Ha nincs hiteles orosz magyarázat, London szerdán intézkedéseket jelent be a Szkripal-ügy miatt
A brit külügyminiszter szerint London szerdán válaszintézkedéseket jelent be, ha addig nem kap hiteles magyarázatot Oroszországtól az angliai Salisbury városában múlt héten történt gyilkossági kísérletre, amelyet Szergej Szkripal, a brit külső hírszerzés (MI6) volt orosz ügynöke, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredese és lánya, Julija Szkripal ellen követtek el idegméreg felhasználásával.Brit belügyminiszter: Nagyon ritka idegméreg okozta a mérgezést
Amber Rudd brit belügyminiszter szerint "nagyon ritka" idegméreg okozta a délnyugat-angliai Salisbury városában történt mérgezéseket. Theresa May miniszterelnök óvatos, országnevet nem említő utalást tett a szankciók lehetőségére abban az esetben, ha kiderülne, hogy valamely külföldi állam áll a gyilkossági kísérlet mögött, Gavin Williamson védelmi miniszter ugyanakkor nem titkolta, hogy Oroszország felelősségét sejti az incidens hátterében.Szíria - A civilek életét követelő légicsapásaik kivizsgálását sürgette az ENSZ Moszkvától és Washingtontól
Felszólították kedden Oroszországot és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciót az ENSZ háborús bűnöket vizsgáló nyomozói, hogy vizsgálják ki azokat a tavaly Szíriában általuk végrehajtott légicsapásokat, amelyekben több tucat civil vesztette életét.Lezuhant egy orosz katonai repülőgép Szíriában, harmincketten meghaltak
Lezuhant egy An-26-os orosz szállítógép Szíriában, a hmejmími orosz katonai légitámaszponton, a fedélzeten lévő mind a 26 utas és a 6 főnyi személyzet életét vesztette - közölte kedden az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva.Ismét rengeteg civil veszítette életét a szíriai kormányerők légicsapásaiban
Legalább negyvenhat civil életét vesztette és százkilencven megsebesült a szíriai kormányerők légicsapásaiban a felkelők uralta Kelet-Gútában hétfőn - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű brit székhelyű szervezet. A terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező csoport úgy tudja, hogy Hammuríjében tíz halálos áldozatot követelt a hordóbombákkal elkövetett támadás.Ajánljuk még

















