oroszország
Az orosz külügyminiszter szerint Washington kész folytatni a párbeszédet
Szergej Lavrov meggyőződése, hogy az amerikai kormány kész folytatni a párbeszédet számos bonyolult kérdésben a két ország közötti feszül viszony és a Washington által újonnan bevezetett szankciók ellenére - mondta az orosz külügyminiszter újságíróknak vasárnap Manilában, miután tárgyalt amerikai kollégájával, Rex Tillersonnal.Lengyel külügy: Az USA szankciói összhangban állnak a közép-kelet-európai térség érdekeivel
Az Oroszországgal szembeni amerikai szankciók bővítése összhangban áll a közép-kelet-európai térség stratégiai érdekeivel - reagált közleményében a lengyel külügyminisztérium szerdán arra, hogy Donald Trump aláírta az új szankciós törvénycsomagot.Itt az orosz válaszcsapás: több száz amerikai diplomatát hazazavar Putyin
Összesen 755 amerikai külügyminisztériumi alkalmazottnak kell távoznia Oroszországból, miután Moszkva úgy döntött, 455 főre kell csökkenteni az oroszországi amerikai nagykövetségen és konzulátusokon dolgozók létszámát – nyilatkozta Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap a Rosszija 24 tévécsatornának.Románia rángatja a pofonfát: nem engedték be az orosz kormányfő-helyettes gépét Moldovába
Személyre szabott szankciók bevezetését helyezte kilátásba a hétvégén Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes, akinek Moldovába tartó repülőgépét nem engedték be a román légtérbe, Budapesten pedig nem hagyták leszállni. Oroszország tiltakozott Romániánál. A román külügyminiszter – tartva a következményektől – máris módosította egyik közelgő útitervét, amelynek során megállt volna Moszkvában.Trump aláírja a törvényt az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciókról
Donald Trump amerikai elnök aláírja a törvényt az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciókról - jelentette be a Fehér Ház. Az elnöki hivatal helyi idő szerint pénteken későn este adott ki közleményt, miszerint Trump áttekintette a törvény végső változatát és úgy döntött, hogy aláírásával törvényerőre emeli. A kongresszus döntését elemzők Donald Trump vereségeként értékelik, hiszen a törvény a kirótt szankciók mellett egyúttal korlátozza az elnök hatalmát.Új lendületet kaptak a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok
Új lendületet kaptak az Oroszország és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok, hosszú évek visszaesését követően az idei év első négy hónapjában 30 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, és 24 százalékkal növekedett az Oroszországba irányuló magyar export - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kedden az MTI-vel azt követően, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Denis Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel tárgyalt.Ajánljuk még

















