oroszország
A NATO már terveket szövöget egy Oroszország elleni háborúra
A NewsWeek értesülései szerint a NATO a hidegháború vége óta példátlan módon olyan terveket készíttetett, amelyek a szövetség és Oroszország közötti háború esetén, azaz a harmadik világháború kitörésekor lépnének életbe.Putyin szerint az a cél, hogy a Nyugat 10 országra bontsa Oroszországot
Tíz országra akarja bontani a Nyugat Oroszországot - mondta mai beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök.Újabb szankciót jelentettek be Oroszországgal szemben a G7-ek
Új, Moszkva elleni szankciókat jelentettek be a G7-országcsoport tagjai pénteken a csoport hirosimai csúcstalálkozóján, a büntetőintézkedések az orosz gyémántüzletet érintik.Amerikai közgazdász: Orbán az egyetlen európai vezető, aki reálisan látja az ukrajnai helyzetet
Jeffrey Sachs amerikai közgazdász szerint Orbán Viktor az egyetlen európai vezető, aki reálisan látja az ukrajnai helyzetet. A Columbia Egyetem professzora az ukrajnai béke lehetőségeiről nyilatkozott a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban.Moszkva gyermekvédelmi stratégiája veszélynek tekinti a nem hagyományos értékek terjedését
A barátságtalan államok által "erőltetett", nem hagyományos értékeket a gyermekeket fenyegető egyik legfőbb veszélynek tartják az orosz hatóságok – derül ki az átfogó gyermekvédelemről szóló, 2030-ig hatályos, szerdán közölt orosz stratégiában.Nevezhetjük-e emiatt Zelenszkijt terroristának? – The Fair Right (videó)
Zelenszkij ismét óriási követ dobott a nemzetközi állóvízbe. Nem titok, hogy az Egyesült Államok lehallgatja Zelenszkijt (is). A helyzet pikantériáját azonban az adja, hogy a legutóbbi lehallgatás anyaga "kiszivárgott", és bejárta a világsajtót. Zelenszkij zárt ajtók mögött azt ecsetelte, hogy miként kellene orosz falvakat megtámadni, vagy éppen felrobbantani a Magyarországot is ellátó Barátság-kőolajvezetéket. Ami viszont sokkal fontosabb, hogy miként szivároghatott ki egy ilyen dokumentum, és milyen üzenetet hordoz magában. Ha kíváncsi vagy rá, nézd meg a videót, abból kiderül.Elindult a riasztó folyamat: Oroszország tényleg felmondja az európai hagyományos erőkről szóló szerződést
Egyhangúlag megszavazta az orosz parlament alsóháza kedden az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló (CFE) szerződés felmondásáról rendelkező törvényt. A vonatkozó törvénytervezetet Vlagyimir Putyin orosz elnök május 10-én terjesztette be. A felmondást a felsőháznak is jóvá kell hagynia.Nem úgy tűnik, mintha a békére koncentrálnának – Oroszország idén megnégyszerezheti hadiipari termelését
Idén megnégyszereződhet a hadiipari termelés Oroszországban a 2021–2022-es évekhez képest – jelentette ki Gyenisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettes, ipari és kereskedelmi miniszter a TASZSZ hírügynökség által kedden közölt interjúban.A CIA Telegram-csatornát indít orosz kémek toborzására
A CIA orosz kémeket próbál toborozni, hogy elmondják neki az "igazságot" arról, hogy mi történik az országban – közölte a Sky News. A hírszerző ügynökség egy promóciós videóval és egy új Telegram-csatornával szeretné arra ösztönözni a "megbízható embereket", hogy a biztonságos "rejtett szolgáltatáson" keresztül vegyék fel a kapcsolatot.Ajánljuk még

















