országgyűlés
Balhé, kényszerszünet és dollárbaloldal a Tisztelt Házban – Beiktatták az új energiaügyi minisztert
Meg kellett szakítani az Országgyűlés ülését az azonnali kérdések órájában, mivel a karzaton politikai demonstrációt tartottak. Néhány ellenzéki képviselő igyekezett azonnal hasznot húzni a balhéból és heves szelfizésbe kezdtek. Szabó Tímea megint az agresszivitásával vétette észre magát a Tiszelt Házban, miközben Csárdi Antal LMP-s honatya felszólította a kormányt, hogy ne abuzálja a pedagógusokat. Korábban politikai nyilatkozat elfogadására tettek javaslatot fideszes képviselők hétfőn a parlamentnek a Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról. Az indítvány felidézi, hogy a német Bundestag 2022. november 10-én, a holland parlament pedig 2022. november 17-én olyan indítványt fogadott el, amely a Magyarországgal szemben indított kondicionalitási eljáráshoz kapcsolódóan kétségbe vonta a megállapodás komolyságát. A napirend elfogadása után három órán át interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el. A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitái is helyet kapnak. Egyebek mellett a képviselők tárgyalják a 2021-es zárszámadást, a jegybanktörvény módosítását, valamint a paksi atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének további meghosszabbításáról szóló határozatot.Esküt tesz ma az új energiaügyi miniszter
Esküt tesz Lantos Csaba új energiaügyi miniszter hétfőn, az Országgyűlés e heti háromnapos ülésének első napján. A tervek szerint az idei utolsó parlamenti ülés 13 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Szót kap Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló is. Ezután leteszi az esküt Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Az új minisztert Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára december elsejei hatállyal nevezte ki Novák Katalin köztársasági elnök.Ma döntenek arról, hogy Jakab Péter javaslatára feloszlatja-e magát az országgyűlés
Ma dönthet az igazságügyi bizottság Jakab Péter független országgyűlési képviselő a parlament feloszlatására tett önálló határozati javaslatának tárgysorozatba vételéről.Vajda Zoltánnak a tavalyi költségvetésben az nem tetszett, hogy sokat költött a kormány Paks II-re
A háromnapos parlamenti ülés utolsó napját tartják ma a képviselők az Országgyűlésben és első körben a tavalyi költségvetés végrehajtásáról vitáztak. Bár a kormány részéről Banai Péter Benő ismertette azokat a gazdasági számokat, amelyek bizonyítják, hogy még a koronavírus-járvány okozta többletkiadások sem gátolták a magyar gazdaság növekedését, a családvédelmi intézkedések is megmaradtak, valamint nőtt az átlagkereset és a fogyasztás is, a baloldal természetesen talált fogást a kormányon. A DK például azt hánytorgatta fel, hogy ők tulajdonképpen nem tudtak beleszólni a költségvetésbe, aminek az az oka, hogy a kormánynak kétharmados többsége van, továbbá szerintük a tavalyi büdzsé a szociális és a gazdasági válság leküzdésére is alkalmatlan volt. Az MSZP azért mordult fel, mert szerintük sokat költött a kormány olyan felesleges dolgokra, mint Paks II, aminek köszönhetően egy lépést tettünk az energiafüggetlenségünk felé, de a köztévét sem kellett volna szerintük ennyire támogatni. A Momentum szerint pedig a kormány addig akarta, hogy az emberek jól éljenek, amíg megválasztják őket, most viszont megszorításokat hajtanak végre. Úgy vélik, a megemelkedett rezsiárakról is a kormány tehet, figyelmen kívül hagyva, hogy az átlagfogyasztásig továbbra is él a rezsicsökkentés és egész Európa küzd a túlélésért.Klímaváltozás, egészségügy-átalakítás, ukrajnai háború – Ez volt az Országgyűlés hétfői ülésén
A szociális törvény módosításáról, a bűnözésről és a klímaváltozás elleni küzdelemről beszéltek a képviselők napirend előtt az Országgyűlés hétfői ülésén, de szóba került a háború, illetve az Integritás Hatóság is. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség államtitkára ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta: az Integritás Hatóság a kormánytól független szerv, ezért a kormányt számon kérni egy tőle független szerv működéséért meglehetősen abszurd. Ezt azután mondta a politikus, miután a jobbikos Brenner Koloman az kérte a kormánytól, hogy "bizonyítsák be, hogy valóban korrupcióellenes ez a hatóság". Simicskó István a háborúval kapcsolatban arról beszélt, hogy el kell kerülni az eszkalálódást és azt, hogy egyre több áldozatot követelő csapások legyenek, illetve beszélt arról is, hogy a kormány a szankciós infláció ellen tizenegy intézkedésből álló akciótervet dolgozott ki. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára dühítőnek nevezte, hogy azok a döntéshozók, akik belehajszolták a szankciókba az uniós országokat, most azt mondják, nem is állították azt, hogy a szankciók majd megállítják a háborút. Azt is elmondta, hogy a kormány elítéli az orosz agressziót Ukrajnában, de nem fog olyan brüsszeli döntéseket támogatni, amelyek húsbavágóak és károsak az országnak és Európának. Az ülés elején megemlékeztek Lukáts Miklós (KDNP) elhunyt volt országgyűlési képviselőről.A szociális törvény módosítását és a veszélyhelyzet meghosszabbítását is tárgyalja ma az Országgyűlés
Háromnapos ülést tart a héten az Országgyűlés, hétfőn ismét a plenáris ülés tárgyalja a szociális törvény módosítását, a jövő évi adótörvényeket és az orosz–ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását is.Fontos, az energiaellátást érintő ügyeket tárgyal ma a parlament
A Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének meghosszabbítása, valamint a villamos energiáról, a földgázellátásról szóló törvény módosítása is szerepel az országgyűlés mai napirendjében. De tárgyalnak a Nemzeti Környezetvédelmi Programról is, ennek célja Magyarország környezeti állapotának javítása, valamint döntenek hulladékgazdálkodással összefüggő egyes törvények módosításáról is.Aktuális az Aranybulla napjának kijelölése, hiszen hazánk szuverenitásáért harcolunk jelenleg is nap, mint nap – Országgyűlés
Folytatja munkáját ma az Országgyűlés, amely a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a képviselők megemlékeznek a magyar jelnyelv napjáról. Ezt követően vitát folytatnak az Aranybulla jelentőségéről és napjáról, majd az egyes gazdasági tárgyú törvények, valamint egyes, a vagyongazdálkodást és a postaügyet érintő törvények módosításáról lesz szó. A továbbiakban az egyházakat érintő törvényeket és a közadatokkal összefüggő törvények módosítását is megvitatják a képviselők, de a szomszédban dúló háború kezeléséről és kövekezményeiről is ütköztetik álláspontjukat. Kövesse velünk élőben!Ajánljuk még
















