országos roma Önkormányzat
Négy évet kapott a Márki-Zay Pétert támogató korrupt romavezető és a 30 milliót sem tarthatta meg
Elítélték ma vesztegetés miatt a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) Agócs Jánost. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnöke elsőfokon négy év végrehajtandó börtönbüntetést kapott. A korrupt romavezető büntetésébe beleszámít a két hónapos letartóztatása. A börtön mellett 260 ezer forint pénzbüntetést is kiszabott rá a bíróság. A vesztegetési 30 millió sem az övé. Az ügyész súlyosításért, a vádlott enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.Korrupció gyanújával tartóztatták le az Országos Roma Önkormányzat elnökét
A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken elrendelte Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) minősített vesztegetéssel gyanúsított elnökének letartóztatását.A Jobbik visszatért a gyökereihez: megszüntetnék az Országos Roma Önkormányzatot és "barnabőr-kereskedelmet" emlegetnek
A Jobbiknak nem megy igazán ez a néppártosodás, és most visszatérnének régi gyökereikhez. Igaz, új elnökük, Gyöngyösi Márton már nem listákat akar állítani zsidó származású képviselőkről; most már azzal is megelégednének, ha feloszlatnák az Országos Roma Önkormányzatot, ami szerintük "barnabőr-kereskedelmet" folytat.Vádat emeltek az Országos Roma Önkormányzat elnöke ellen, harmincmillióért árulta posztját a vád szerint
Hivatali vesztegetés – hivatalos személy által elkövetett – elfogadásának bűntettével gyanúsította meg az Országos Roma Önkormányzat elnökét a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. Az elnök a megalapozott gyanú szerint 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy harmincmillió forint ellenében átadja nekik saját vezetői tisztségét – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az ORÖ elnökét meg nem nevezve.Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették az Országos Roma Önkormányzat elnökét
A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövető elfogása érdekében összehangolt eljárási cselekményeket hajt végre, amelyek jelenleg is folyamatban vannak - tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán.A cigányságnak nem lesz nemzetiségi szószólója a parlamentben
Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) hétfői közgyűlése nem vezetett eredményre, a többórás tanácskozás ellenére a magyarországi cigányságnak nem lesz nemzetiségi szószólója az Országgyűlésben az áprilisi választások után – írta Agócs János ORÖ-elnök kedden a szervezet Facebook-oldalán.A roma holokauszt áldozataira emlékezett az Országos Roma Önkormányzat
A második világháború alatt meggyilkolt romákra emlékezett az Országos Roma Önkormányzat a roma holokauszt emléknapján, vasárnap, Budapesten.Mindenki megúszta: megszüntették a nyomozást az Országos Roma Önkormányzat korrupciós ügyében
Megszüntette az Országos Roma Önkormányzathoz (ORÖ) kapcsolódó, négy és fél évig tartó, hivatali vesztegetés miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben azután indult nyomozás 2016 elején, hogy Hegedüs István – az ORÖ Farkas Flóriánt követő elnöke – sajtótájékoztatón bemutatott egy hangfelvételt, amelyen valaki arról beszélt, hogy Farkas fizetést ajánl azoknak, akik ellenfele ellen politizálnak. A főügyészség az elmúlt években összesen 28 személyt gyanúsított meg korrupcióval, ám végül vádemelés nélkül lezárta a nyomozást.Az Országos Roma Önkormányzat megrendült és feljelentést fontolgat a Mi Hazánk Mozgalom demonstrációja miatt
Az Országos Roma Önkormányzat megrendülten értesült arról, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a rendőrségi tiltás ellenére megtartotta, megtarthatta a nyíltan cigányellenes rendezvényét az Önkormányzat székházától ötven méterre – írja a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében.Ajánljuk még