otthonteremtés
Az MSZP több százezer család otthonát sodorta veszélybe – emlékeztette a Fidesz a lakhatási válsággal riogató Szanyit
A szocialisták kormányzásuk alatt még az otthonteremtés reményét is elvették a fiataloktól és a magyar családoktól. Eltörölték az otthonteremtési kedvezményeket, semmilyen segítséget nem adtak a fiatalok otthonteremtéséhez, devizahitelekbe taszították a fél országot és több százezer család otthonát sodorták veszélybe. Ha a szocialistákon és a többi bevándorláspártin múlik, előbb lenne a migránsoknak biztos lakhatása, mint a magyar fiataloknak és gyermekes családoknak. Szanyi Tibor is azon politikusok egyike, aki minden egyes bevándorláspárti javaslatot megszavazott az Európai Parlamentben – olvasható a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség keddi közleményében. Szanyi szerint a progresszív, baloldali politizálás egyértelmű jele az, hogy a DK EP-listájára felvették a mentelmi jogért esedező, hatmilliárdos, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt Czeglédy Csabát, aki amúgy az MSZP tagja.Rekordméretű növekedés az építőiparban
Az építőiparban még soha nem mértek a februárihoz hasonló bővülést Magyarországon, rekordméretű volt a növekedés - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel annak kapcsán, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint idén februárban 48 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest.Itt vannak a családvédelmi akcióterv részletei! - Novák Katalin szerint a családok most elkezdtek számolni
Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédében jelentette be a kormány nagyszabású, hét pontos családvédelmi akciótervét. A program részleteiről hétfőn tartott sajtótájékoztatót Novák Katalin. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján elöljáróban elmondta: vasárnap óta sok család, sok pár kezdett számolni, latolgatni azzal kapcsolatban, milyen mértékben is részesülhetnek az állami kedvezményekből, ezért szükséges a minél kimerítőbb tájékoztatás, hogy a július 1-jétől induló bővítésekre minden érintett készülhessen.A CSOK lett a nyerő, megszűnhet a lakástakarékpénztárak további állami támogatása
Megszűnhet a lakástakarék-pénztári megtakarítások állami támogatása, mivel a korábbi állapotokhoz képest a konstrukció mára a büdzsé és az adófizetők számára költséges, és nem hatékony konstrukcióvá vált. Az erről szóló egyéni indítványt Bánki Erik, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője nyújtotta be a parlamentnek, amely már a keddi szavazáson dönthet a kérdésben.Novák: Több, mint 90 ezer család kapott otthonteremtési támogatást
Elindulása óta több, mint 90 ezer család részesült összesen 250 milliárd forint otthonteremtési támogatásban (csok) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján.Novák Katalin: három év alatt nyolcvanegyezer családnak segített a CSOK
Az indulása óta eltelt három évben nyolcvanegyezer családnak, körülbelül háromszázharmincezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten.11 milliárd forinttal segítik a vidéki fiatalok letelepedését
A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon elnevezésű program – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.Egyre több nagycsalád kérelmezi a CSOK-ot
Minden ötödik, otthonteremtési kedvezményt igénylő család a tízmillió forintos, három- vagy többgyermekeseknek járó támogatást kapta meg az elmúlt két évben – tudta meg a Magyar Idők. A lap szerdai száma szerint a hivatalos adatok alapján tavaly mintegy harmincezer igénylést fogadtak be a bankok a CSOK-ra, ezzel a támogatás bevezetése óta már 66 ezer családot segítettek az állami milliók. A február közepétől várható újabb könnyítésekkel idén még tovább emelkedhet a támogatott családok száma.Otthonteremtés: már 66 ezer család vette igénybe a CSOK-ot
Már 66 ezer család vette igénybe 2015. júliusi indulása óta a családi otthonteremtési kedvezményt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a XIV. Esküvő Kiállításon tartott sajtótájékoztatón.Ajánljuk még