palesztin hatóság
Betlehemben a Szentföldön élő keresztények töltötték meg a Születés templomát az éjféli misén
A Szentföldön élő keresztények gyülekeztek szentestén a Születés Templománál, hogy részt vehessenek az éjféli misén. Az ünnep alkalmával karácsonyi vásárral, valamint ünnepi díszítéssel és kivilágítással fogadta az érdeklődőket a város önkormányzata. Sokan hangot adtak azonban csalódásuknak, hiszen a járványügyi korlátozások és a palesztin hatóságok rendeletei miatt idén jóval kevesebben vehettek részt a megemlékezésen.Összefog az annektálás ellen a Hamász és a Fatah
A Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet összefog riválisával, a Ciszjordániában kormányzó Fatah párttal Izrael ciszjordániai annektálási terve ellen – jelentette a Háárec című izraeli újság honlapja csütörtökön.Netanjahu ígéri, hogy a közeli hónapokban megvalósítja Ciszjordánia egyes részeinek annexióját
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn Jeruzsálemben ígéretet tett arra, hogy a közelgő hónapokban megvalósítja Ciszjordánia egyes részeinek annexióját, jelezve eltökéltségét, hogy e tervét az egyre erősödő nemzetközi bírálatok ellenére is tovább viszi.Váratlan fordulat: mégsem akarja egész Izraelt bíróság elé állítani háborús bűnök miatt a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze
Decemberben nagy visszhangot váltott ki Fatou Bensoudának, a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének egyik bejelentése, miszerint arra kérte a szervezetet, hogy vizsgálja meg joghatóságát azokban az ügyekben, amelyek Izraelt érintik – számol be a Neokohn.hu a hírről, miszerint valakinek feltűnt, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze egy egész országot akar bíróság elé állítani, és ez talán nem illendő a XXI. században. Fatou Bensouda ugyanis egész Izraelt kívánta bíróság elé állítani amiatt, hogy a zsidó állam merészeli megvédeni polgárait és nem adja fel államiságát feltartott kézzel.A Palesztin Hatóság betiltja az LMBTQ tevékenységeket
A Palesztin Hatóság (PH) megtiltotta a palesztin LMBTQ-közösség tagjainak, hogy bármilyen tevékenységet folytassanak Ciszjordánia területén – írja a Szombat.org a Jerusalem Post nyomán.Trump megfenyegette a palesztinokat Izrael miatt
Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben fenyegette meg a Palesztin Hatóságot, amiért nem hajlandó béketárgyalásokat folytatni Izraellel.A gyűlöletnek magas az árfolyama - Így szeresd pénzzel a palesztinodat!
A világ, ahol anyagilag (is) megéri öngyilkos-merénylőnek lenni. Azaz (a corbynista brit baloldal szerint) mártírnak, illetve végső elkeseredettségből, reménytelenségből, a tehetetlen dühből öngyilkos mártírnak, a közösségi médiában, a gázai sikátorok plakátjain szereplő "nemzeti" hősnek, szabadságharcosnak, vagyis (bizonyos egyre kevésbé PC összevetésben) terroristának, illetve öngyilkos terroristának, aki önnön halálával, és mások, a gyűlölt nép fiainak halálából gondoskodik a "szeretett" családjáról, a "hányatatott" népéről, akikért gyilkol, akiknek nevében gyilkol, akit legyilkolnak, így adva értelmet többnyire rövid, és feltehetően haszontalan életének.A Palesztin Hatóság keményen jattolt a terroristáknak az elmúlt 4 évben
A Palesztin Hatóság az elmúlt négy évben 4 milliárd sékelt – vagyis 1,12 milliárd dollárt – fizett ki terroristáknak és családjaik számára, mondta a stratégiai ügyekért felelős minisztérium egykori vezérigazgatója és a hadsereg hírszerzési és kutatási részlegének korábbi vezetője a hétfői Knesszet fórumon. - írja cikkében az Új Kelet (live).Ajánljuk még