palkovics lászló
Palkovics: Magyarország az elsők között lábalt ki a válságból
A sikeres járványkezelés nyomán Magyarország az elsők között lábalt ki a válságból – jelentette ki csütörtökön Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Az ösztönző állam – a magyar gazdaság újraindítása 2021. címmel rendezett konferencián, Budapesten.Állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-ai ünnep alkalmából Palkovics László
Állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten a Pesti Vigadóban. A miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta: Magyarország azért tekinthet vissza több mint egy évezredes múltra, mert mindig saját kezébe vette sorsát, és a bajban sem hagyta magát mások akaratának kiszolgáltatni. Ma is ez jelenti politikánk alapját – emelte ki. Kitért arra, hogy a magyar gazdaság példamutató eredménnyel került ki a válságból.Visszatértek a korábban felmondó traumatológusok a zalaegerszegi kórházba
Újra a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban dolgozik annak a hét traumatológusnak a többsége, akik június végén mondtak fel az alacsony ügyeleti díjak miatt Zalaegerszegen. A 24.hu-nak a kórház megerősítette, hogy a hét orvos közül öten ismét munkába állnak. A traumatológusok az alacsony ügyeleti díjat sérelmezték, és bár a kórház szerint igyekeztek ezeket emelni, az orvosokkal így sem sikerült megállapodniuk. Az ügy miatt Kásler Miklós soron kívüli átfogó vizsgálatot rendelt el a Zala megyei traumatológiai ellátás jelenlegi helyzetéről.Tíz évvel meghosszabbították a Magyar Nagydíjra vonatkozó szerződést
A FIA és a magyar kormány között megkötött tavalyi szerződés alapján 2027-ig volt biztosított a Magyar Nagydíj szervezési joga. Ahogy azonban arról mi is beszámoltunk Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke a héten Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel is külön megbeszéléseken vett részt, aminek meg is lett az eredménye: a FIA tíz évvel meghosszabbította a Magyarországgal kötött szerződését, így 2037-ig biztosan lesz Forma-1-es futam a Hungaroringen.Orbán Viktor fogadta az FIA elnökét
A miniszterelnök a Formula–1 Magyar Nagydíj hétvégéje előtt péntek reggel a Karmelita kolostorban tárgyalt Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével, aki egyben az ENSZ-főtitkár közlekedésbiztonsági különmegbízottja – tközölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Palkovics: megduplázódik a felsőoktatás állami támogatása
Az idei 210 milliárd forintról több mint négyszáz milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, amikor elhelyezte a Budapesti Gazdasági Egyetem új központi könyvtárának és hallgatói centrumának alapkövét csütörtökön, a fővárosban.Elnököt választott a Magyarországi Drón Koalíció
Az induló hatvanról a megalapítása óta eltelt két hónap alatt kilencvenhatra nőtt a Magyarországi Drón Koalíció (MDK) tagjainak száma – közölte kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A szervezet első plenáris ülésén megválasztotta a kilenc tagú elnökségét, és döntött a szakmai munkacsoportok létrehozásáról is – derült ki az ITM közleményéből.Állami tulajdonba kerülhet a Budapest Airport
Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítése elől a tulajdonosok – tudta meg a Magyar Nemzet. A magyar kormány ajánlatáról tárgyalások kezdődtek, a jelenlegi tulajdonosok szeretnék magasabbra srófolni az árat.A magyar kormány a ferihegyi reptér visszavásárlására készül
A magyar kormány a koronavírus harmadik hullámának letörése után, minél gyorsabban szeretné visszapörgetni a gazdaságot a vírus előtti szintre. Az akkori sikeres gazdaságpolitika egyik sarokköve pont a turizmus volt, amely ágazat aztán a legnagyobb vesztese lett a járványnak. A gazdasági károk enyhítésének és a turizmus fellendítésének érdekében a magyar kormány szeretné visszavásárolni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, hogy a szolgáltatások színvonalának emelésével vonzóbbá tegye a magyar fővárost.Ajánljuk még

















