palkovics lászló
Palkovics: a Fudan Egyetem nem vesz el területet a Diákvárostól
A déli városkapu komplex fejlesztése alkalmas lesz a Diákváros és a Fudan Egyetem befogadására is, vagyis az újonnan létesülő felsőoktatási intézmény nem vesz el területet a Diákvárostól – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden, Budapesten.Készülnek az SZFE új campusának tervei
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen fenntartóváltás történt, az állami gyeplőt, amit sérelmezni szoktak, megszüntették – foglalta össze az elmúlt majdnem egy évben történteket Palkovics László. A miniszter szerint az egyetem megmutatja azt a fajta színházművészetet is, amit Vidnyánszky Attila képvisel, és nemcsak azt, amit Ascher Tamás.Gerikém, nem unod még? – Karácsony nyilvánosságra hozatná a Fudanról szóló határozatokat
A főváros a kormánnyal diákszállásokról és nem kínai egyetemről kötött megállapodást, és ha a kabinet a korábban kötött megállapodás felrúgásáról akar tárgyalni, akkor előbb hozza nyilvánosságra a Fudan Egyetemről szóló döntéseit – írta Karácsony Gergely szerdán, a Facebook-oldalán.Palkovics László: a kormány továbbra sem engedi el az ózdiak kezét
Ahogy a tavalyi gyárbezárás után eredményesen segítettek a borsodi város lakóin, úgy ezúttal is mindent megtesznek a helyi foglalkoztatás szinten tartása, a munkavállalók és családjaik érdekében – hangsúlyozta közleményében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Johnson Electric Hungary Kft. bejelentésére reagálva kedden.Palkovics László: Az innováció a fenntartható növekedés kulcsa
Az innováció a fenntartható gazdasági növekedés kulcsa, fontos eszköze a társadalmi kihívásokra adott válaszoknak – mondta az innovációs és technológiai miniszter a Horizont Európa 2021-2027 kutatási és innovációs keretprogram elindulása alkalmából rendezett online nemzetközi tanácskozáson hétfőn.Kezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése
Megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése – tájékoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a sajtót. Közölte: a vasúti áruszállítás versenyképességének növelése érdekében a kormány 2020 végén döntött a fővárost délről elkerülő új teherforgalmi vasútvonal, a V0 előkészítéséről. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján napokon belül megindul a kapcsolódó közbeszerzési eljárás. A projekt keretében országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció is készül.Magyarország az idén minden eddiginél nagyobb összeget fordít kutatás-fejlesztésre
Magyarország az idén minden eddiginél nagyobb összeget fordít kutatás-fejlesztésre, innovációra a magyar költségvetésből – hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn az NKFI Alap 2021. évi program-stratégiájáról tartott online sajtótájékoztatóján. Kiemelte, az idén több mint 182 milliárd forintra írnak ki kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatot, ami 25 százalékkal több a tavalyi 145 milliárd forintnál.Jövő év végén kezdődik a koronavírus elleni magyar vakcina gyártása
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében Nemzeti Oltóanyaggyárat, és kifejezetten a Covid elleni oltóanyag gyártására Nemzeti Koronavírusoltóanyag-gyárat hoznak létre; utóbbiban a Debreceni Egyetem (DE) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ együttműködésében fejlesztés alatt álló oltóanyagot gyártják majd. A magyar vakcina előállítása várhatóan a jövő év végén kezdődhet majd.A kormány új finanszírozási struktúrát vezet be a felsőoktatásban szeptembertől
Szeptembertől új, három pillérre épülő finanszírozási struktúrát vezet be a kormány a magyar felsőoktatásban, amely figyelembe veszi a felsőoktatási tevékenység különbségeit – mondta az innovációs és technológiai miniszter egy CT-átadáson hétfőn Üllőn. Palkovics László azt is bejelentette: a tárca a tématerületi kiválósági programban négyszázötvenmillió forintos támogatást nyújtott az Állatorvostudományi Egyetemnek.Ajánljuk még
















