pályázat
Pályázatot hirdetnek határon túli családszervezetek támogatására
Kétszázmillió forintos keretösszeggel a határon túl működő, családokat segítő civil, egyházi szervezetek és vállalkozók támogatására hirdet pályázatot a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága - közölte Potápi Árpád János államtitkár kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.Háromszázmillió forint közművelődési támogatás települési önkormányzatoknak
Pályázati úton 300 millió forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma azokat a települési önkormányzatokat, amelyek közművelődési intézményt, közösségi színteret működtetnek - olvasható a minisztérium keddi közleményében.Négyszáz milliós támogatást kap az Átlátszó, az Index, a CEU és a Transparency a Google-től
Tizenhárom magyar projekt kapott összesen 1,3 millió euró, azaz közel 403 millió forintnyi támogatást a Google Digital News Initiative – DNI elnevezésű, a digitális újságírást támogató pályázatából. A pályázat hazai győztesei között tolonganak a Soros által teletömött platformok, úgy mint az Átlátszó.hu, a CEU (?), a Transparency International Hungary (?) vagy az Index.hu. Persze a Google balliberalizmushoz való kötődése nem kétséges, az megint más kérdés, hogy egy ekkora volumenű projekt, hogyan kerülhette el számtalan más beállítottságú magyar médium figyelmét.300 millió forint közművelődési intézmények gyarapítására, felújítására
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 300 millió forintos keretösszeggel pályázatot hirdet közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra, amelyet a közművelődési intézmények és közösségi színterek műszaki-technikai eszközállományának, berendezési tárgyainak gyarapítására, épületének karbantartására, felújítására lehet felhasználni.Visszaélések miatt kellett visszavonni egy mezőgazdasági vállalkozásoknak kiírt pályázatot
Visszaélések miatt visszavontak egy Miniszterelnökség által kiír vidékfejlesztési pályázatot - írja a magro.hu agrárgazdasági szakportál. Összesen 11 ezer benyújtott támogatási kérelem több mint fele jogosulatlan volt. Pályázati kifizetések még nem voltak, mivel a visszaélésekre még az elbírálási folyamat elején derült fény.Ezer nap, milliónyi siker - Élen járnak a magyarok az innovációban
1000 nap, milliónyi siker címmel tartott sajtótájékoztatón számolt be a 2015-2017 között elért eredményeikről a Magyar Fejlesztési Központ. A közvetlenül pályázható európai uniós programokon a magyarok kiemelkedő sikereket értek el, az adott időszakba ugrásszerűen megnövekedett a pályázatok száma. Az MFK megalapítása óta ezer nap telt el, mely idő alatt kiváló eredményeket ért el a szervezet.Ajánljuk még