pápa
Lázár János szerint a magyar cégek tudnak utat és vasutat építeni
Komoly gazdasági előrelépés 2010-hez képest, hogy Magyarországon a magyar cégek tudnak utat és vasutat építeni, semmiféle külföldi technológiára, cégre nincsen szükség – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter, miközben az Orbán Viktor miniszterelnök vezette autóval elsők között vették igénybe szombaton a 83-as út Győr és Pápa között átadott 36 kilométer hosszú szakaszát.Orbán Viktor: Magyarországnak a saját útját kell járnia
Átadták a kétszer két sávos 83-as utat Győr és Pápa között. Az eseményen Orbán Viktor is részt vett, aki kijelentette, hogy Magyarországnak mindig a saját útját kell járnia, és a saját maga által megépített úton kell járnia. A kormányfő szerint az új út nem csupán a gazdaságfejlesztésben és a helyiek életszínvonalának javításában játszik fontos szerepet, de honvédelmi jelentőséggel is bír a pápai katonai reptér könnyebb megközelíthetősége miatt.Letartóztatták a pápai pedofilt - Csecsemőkről és fiatal fiúkról tárolt a telefonján szexuális tartalmú felvételeket
Letartóztattak egy pápai férfit, akinek telefonján ötven szexuális tartalmú felvételt találtak kiskorú fiúkról, a többi között csecsemőkről is - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken az MTI-vel.Tovább szalámizza az MSZP-t a Gyurcsány-párt – Pápán ebből még nagy botrány lehet
Újabb szocialista politikus jelentette be, hogy pártot vált és csatlakozik a Demokratikus Koalícióhoz. Grőber Attila, az MSZP pápai elnöke, több ciklus óta önkormányzati képviselője, a pedagógustüntetések szervezője, arca a Veszprém vármegyei városban. Bejelentése, miszerint átigazol a DK-ba, komoly feszültséget okozhat az egész választókerületben, 2022-ben ugyanis az ellenzéki együttműködés közös országgyűlési képviselőjelöltje lehetett, amelyhez többek között a Jobbikkal való megegyezésre is szükség lehetett. Belső információink szerint Grőber több irányból is hátszelet kapott, amit az MSZP a 2023-as önkormányzati választásokon viszonzott volna más pártok jelöltjeinek támogatásával. Az, hogy Grőber az elbukott országgyűlési választás után pártot vált, a korábban kötött megállapodásokat is felrúghatja. Veszprém vármegyében mellesleg szinte az egész országban a leggyengébb az ellenzék, a borítékolhatóan kevés befutó helyért ezért olykor vérre ment a kiszorítósdi.A pápai polgármester szerint a nácizmus és bolsevizmus ma is közöttünk él – Felgyújtanák a várost és lincselnének a felhergelt balos szimpatizánsok
„Szét kell verni a parkolóautomatákat, esetleg a parkolóőröket”, „álljon lángokban a város, aztán lehet menni a fideszes képviselők házához lincselni” – ilyen gondolatokat osztanak meg a közösségi médiában és ábrándoznak balos szimpatizánsok Pápán. Az egészen elképesztő Facebook-kommentet Áldozó Tamás, Pápa polgármestere hozta nyilvánosságra vasárnap este. „Szétverni… lincselni… a nácizmus-bolsevizmus köztünk van” – írta hivatalos oldalán a Veszprém megyei város vezetője. Megjegyezte, hogy „a potenciális keretlegények ma is közöttünk élnek” és az ellenzék felelőssége, hogy egy számukra súlyosan kudarcos választás után hergelik őket, vagy megmaradnak a demokráciákban szokásos keretek között. Pápa városában ezúttal az váltotta ki a brutális indulatokat, hogy forgalomszabályozási okokból fizetőssé tették a belváros közeli ingyenes parkolókat. A teljes képhez tartozik, hogy ezzel egy időben a parkolási díjakat a belvárostól távolabb eső zónában csaknem a felére csökkentették.Hülyének tettette magát a jobbikos jelölt, kínos interjú lett a vége (Videó!)
Meglehetősen szürreális interjút adott a Hírcentrum riporterének Süle Zsolt, a Jobbik pápai jelöltje. A riporter antiszemita kijelentéseiről szerette volna kérdezni az ellenzéki politikust, aki azonban csak az előre betanult szövegét volt képes mantrázni, meglehetősen kínos perceket szerezve magának. Süle még akkor sem állt le az előre megírt szöveggel, amikor a riporter már arról beszélt, hogy a politikus nem tudja értelmezni a kérdéseket.Riport a műveleti területről - A pápai gyerek szülővárosában menekült kérdéseink elől - Fletó, a megközelíthetetlen (videó)
Rendőrök és gyurcsányi testőrök akadályozták meg, hogy a bukott miniszterelnöktől bármit is kérdezzenek a vele egyet nem értők. Gyurcsány Ferenc ugyanis szerdán Pápán, szülővárosában járt, csakhogy a rendőrség - ahogy egy ellentüntető fogalmazott - műveleti területté nyilvánította a DK elnökének fellépésének helyszínét, így ott ők nem emlékeztethették 2006-os tetteire. Füssy Angéla kolléganőnk azonban próbálkozott, de sikertelenül. Amikor kérdezni akart, Gyurcsány azt vetette oda, "a sajtónak nem lehet kérdezni." Sőt a testőrök rövid úton leszerelték riporterünket. Feledhetetlen videó! De ahogy az ellentüntetés szervezője mondta, fehér ember nem felejt.Éjjeli csúcsforgalom a pápai légibázison – Ezeregyszáz amerikai ejtőernyős katona indult útnak Bulgáriába
Az amerikai hadsereg 173. Légideszant Dandár (173rd Airborne Brigade) mintegy 1100 ejtőernyős katonája indult útnak Bulgáriába az MH Pápa Bázisrepülőtérről a május 11-re virradó éjszaka – írja a honvedelem.hu.Ajánljuk még