pápa
Négysávos út épül Győr és Pápa között
Négysávos út épül Győr és Pápa között, így gyorsforgalmi összeköttetést kap a légibázis, ahol többek közt a NATO csapatszállító behemótjai, a C-17-es Globemasterek állomásoznak – írja a Magyar Nemzet.Kövér: Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot
Szerencsések, akik az emberi lélek által képesek tükrözni a valóságot a mesterséges intelligencia korában – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke pénteken, Pápán, az Új Tengeri Selyemút – Magyarország neves kínai festőművészek szemével című tárlat megnyitóján, amelyet a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulója alkalmából rendeztek.Szar-ügy: a szennyvíziszap ellen ágáló Jobbik saját korábbi polgármester-jelöltje az iszapot behozató cég jogásza
Két hónapja szajkózza megállás nélkül az ellenzék a szennyíziszap-ügyet. A "szarozásban" – hogy stílszerűek legyünk – a Jobbik jár az élen, tüntetéssel, helyszíni sajtótájékoztatókkal, fórumokkal és külön a témának szentelt Facebook-csoportokkal, oldalakkal. Bár a szennyvíziszap rekultivációs felhasználása egyáltalán nem új keletű, a kampányban most kapóra jött, mint a lakosság felheccelésre alkalmas és hangzatos téma két nagyvárosban, Székesfehérváron és Pápán is. Mindkét településen téglagyári bányagödrök rekultivációjára használnak szennyvíziszapot az ahhoz szükséges hatósági engedélyekkel már évek óta. A pápai Jobbik-elnök felfigyelése a vissza-visszatérő bűzre és nyomozása a bűz forrása után jó eséllyel megrendezett színjáték csupán, hiszen éppen a Jobbik öt évvel ezelőtti pápai polgármester-jelöltje a jogi képviselője és jogi tanácsadója a külföldi szennyvíziszap behozatalára szerződött pápa-tapolcafői téglaipari cégnek.Cuki: Együtt az MSZP és a pápai Jobbik-elnök, akinek "minden tisztelete" Endre báé, aki szerint a holokauszt csak holokamu
Antiszemita, holokauszt-tagadó bejegyzések, kommentek is megjelenhettek a pápai Jobbik-elnök által működtetett és moderált Facebook-csoportban, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok néhány hete nagy csinnadrattával még közös nyilatkozatot is kiadtak arról, hogy csatlakoznak az úgynevezett választási emberi jogi minimumhoz és kiállnak a rasszizmusmentes kampány mellett. A vállalást a jelek szerint Pápán nem sokáig sikerült betartani, pedig a Veszprém megyei városban ezt duplán is indokolná, hogy az önkormányzat az egész évet holokauszt-emlékévnek nyilvánította. Az országos receptúra szerint itt is összeborult ellenzék egyik vezéralakja a Jobbik helyi elnöke, Süle Zsolt, aki az általa üzemeltetett csoportban nemcsak probléma nélkül megtűrte a durván antiszemita, gyűlöletkeltő kijelentéseket, hanem még parolázott is a kommentelővel, "Endre bával", reményét kifejezve, hogy mielőbb személyesen is összefutnak és beszélgethetnek.Átvezénylik a Honvédség vadászrepülőit Pápára
A készenléti szolgálatot is ellátó Gripenek május 7-től Pápán állomásoznak – közölte a Honvédelmi Minisztérium.Elítélték az ex-MSZP-s sportvezetőt - Több, mint 7 milliót sikkasztott el a volt pápai szocialista
Jelentős értékre elkövetett sikkasztásért első fokon még letöltendő börtönbüntetésre, másodfokon, jogerősen azonban a napokban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság Stemmer Istvánt, az MSZP korábbi pápai politikusát, aki az utóbbi időben ellenzéki tüntetések szereplőjeként, illetve a közösségi médiában folytatja tevékenységét. Stemmer 2015-ben, amikor leváltották a Pápai Sportegyesület éléről, a házipénztár tartalmát is magával vitte, összesen 7,4 millió forintot. Pápa polgármestere, Áldozó Tamás a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: vérlázító, hogy gyakorlatilag következmények nélkül meg lehet úszni egy többmilliós sikkasztást, okirat-hamisítást, három sportszakosztály, mintegy száz fiatal sportéletének ellehetetlenítését az idő múlására való hivatkozással.Lex lomi: Pápa polgármestere szigorítaná a használt cikkek kereskedelmét - Harc a természetpusztítók ellen
Pápa polgármesterének, Áldozó Tamásnak kezdeményezésére településvezetők üzennének hadat az illegális hulladéklerakásnak, illetve az illegális szemetelőknek. Petícióban fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, melyben azt kérik, hogy az elektrotechnikai használt cikkekkel való kereskedés törvényi szigorításával vessenek gátat a lomizással együttjáró természetkárosításnak. Áldozó Tamás a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: "az Ausztriából származó szemétimport nemcsak azért probléma, mert a fekete zónában működő gazdasági tevékenység, hanem azért is, mert amit a lomisok nem tudnak eladni, sem fémhulladékként leadni, az zömében az erdőkbe kerül". Az illegális hulladéklerakás hiába szabálysértés és büntetendő, a hatóságok a legtöbb esetben tehetetlenek, bizonyító erővel ugyanis csak a tettenérés bír. A természetbe kiszórt hulladékhegyek pedig egyre szaporodnak. Az önkormányzatoknak jelenleg egyetlen eszközük, hogy felvegyék a harcot a külterületeket elöntő szeméttel, ha elszállítják azt, a saját költségükön. Csak a pápai járás területén évente 30 millió forint kárt okoz az illegális hulladék, aminek a jelentős része a lomizás mellékterméke - magyarázta portálunknak Áldozó Tamás.Négy évtized után újraindul a szakképzés Sümegen
A négy évtized után újrainduló sümegi szakképzés küldetése, hogy visszaadja a kétkezi munka presztízsét, ötvözve a régi mesterek tudását a mai kor vívmányaival - jelentette ki a Pápai Szakképzési Centrum megújult sümegi Acsády Ignác Szakképző Iskolájának átadó ünnepségén, kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.Rossz szomszédság: állatokat ölt és kínzott meg, majd a tetemeket szomszédja legelőjére vitte
A Pápai Járási Ügyészség többrendbeli állatkínzás, valamint zaklatás vétsége miatt emelt vádat egy 22 éves pápai férfival szemben, aki azért, hogy a haragosát bosszantsa, annak legelőjén részben már elpusztult, részben általa elpusztított állatok tetemeit helyezte el - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.Ajánljuk még