párbajtőr
Szerény egyéni teljesítménnyel zárták az olimpiát a vívóink
Szépen tartották magukat az első fordulókban női kardozóink, de Márton Anna előbb Pusztai Lizát volt kénytelen kiejteni, az elődöntőig pedig senki sem tudott eljutni a mieink közül. Mivel Dósa Dániel is hamar elvérzett a férfi tőrözők közt ma, mindez azt jelenti, hogy a magyar vívás nem tudott komoly nyomot hagyni az egyéni versenyekben a párizsi olimpián, amely inkább a meglepően korai kiesésekről marad emlékezetes. Muhari Eszter bronzérméről azt reméltük, hogy a kezdet, de végül az egyetlen maradt. Csapatban még javíthatnak férfi és női kardozóink, illetve férfi párbajtőrözőink, de ez az utolsó szalmaszál ahhoz, hogy a vívás hozza az előző olimpiákon megszokott, és a szakág által önmagától is elvárt eredményt.Világbajnok a párbajtőröző Koch Máté
Koch Máté aranyérmet nyert a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon. A világranglista 12. helyezettjeként kiemeltként a 64-es főtáblán kezdett, ahol koncentrált, ugyanakkor szórakoztató vívással a svéd Linus Islas Flygare, Andrásfi Tibor, a luxemburgi Flavio Giannotte és Siklósi Gergely legyőzésével jutott el az elődöntőig. A főpáston is folytatta remeklését, továbbra is "volt hegye", ennek eredményeként simán verte a kazah Ruszlan Kurbanovot. Az aranyéremért az idei Európa-bajnokkal, Davide Di Verolival mérkőzött. Az olasz a másik elődöntőben a címvédő és Tokióban olimpiai aranyérmes francia Romain Cannone-t búcsúztatta simán.Nagy Tímea: Olimpiai bajnoknak lenni csak annyit jelent, hogy akkor és ott én voltam a legjobb
Jelenlegi feladatai foglalkoztatják, sportsikerei kevésbé Nagy Tímea kétszeres olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrözőt, aki szombaton ünnepli 50. születésnapját.A koronavírus miatt zártkapus lesz a hétvégi párbajtőr GP
Más nemzetközi sporteseményekhez hasonlóan zárt kapuk mögött rendezik meg péntektől vasárnapig a budapesti WestEnd férfi és női párbajtőr Grand Prix-t a Ludovika Arénában.Magyar nap a sportban: világkupa-győztes a párbajtőrcsapat, hatalmasat lépett az olimpia felé!
Kettőből kettő: pénteken Siklósi Gergely egyéniben győzött a németországi világkupán, majd szombaton a párbajtőr-csapattal is nyert. A döntőben mindkétszer olimpiai bajnokot vertek a magyarok, és a legjobb, hogy a szombati sikerrel nagy lépést tett a válogatott a tokiói olimpia felé! Siklósi világbajnokként biztosan indulhat, de az igazi az lenne, ha a Rióban bronzérmes válogatott is követné.Elképesztő bravúr: Siklósi Gergely huszonegy évesen világbajnok Budapesten!
Hihetetlen eredményt ért el a fiatal Siklósi Gergely: a mindössze huszonegy éves párbajtőröző világbajnok lett Budapesten, de úgy, hogy 13:10-ről fordított a döntőben, amikor alig fél perc volt hátra. Siklósi egész nap elképesztően vívott, a főtáblán legyőzte a 2016-os olimpiai bajnokot és a 2019-es Ázsia-bajnokot is, majd az elődöntőben az egy hónapja, Düsseldorfban Eb-ezüstöt nyert, amúgy 2016-os olimpiai ezüstérmes Andrea Santarelli sem tudta megállítani. Aztán az orosz Szergej Bida sem a fináléban.Remek vívással bronzérmet nyert a párbajtőrcsapat az Európa-bajnokságon
Egész nap remekül vívott, és végül bronzérmet nyert az Európa-bajnokságon a férfi párbajtőrcsapat. A Rédli András, Siklósi Gergely, Berta Dániel, Koch Máté alkotta nemzeti csapat ezzel közelebb lépett a végső célhoz, a tokiói olimpiai szerepléshez.Dagadt bokával az olimpiai bajnoki címig – Az atya, a legenda és a tanítványok
Elhunyt Kulcsár Győző, vívóként négyszeres, mesterként háromszoros olimpiai bajnokunk. Írásunkban felelevenítjük legnagyobb sikereit, egyéniségét, néhány kulcspillanatot.Elhunyt a négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző
Hetvenhét éves korában elhunyt Kulcsár Győző, a magyar vívás egyik valaha volt legnagyobb alakja. Kulcsár Győző négyszer nyert olimpiát, háromszor csapatban, egyszer egyéniben, de edzőként és vezetőként is nagyot alkotott. Az ő tanítványa volt a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea és a 2016-ban, Rióban győztes Szász Emese.Ajánljuk még