A Párbeszéd feljelenti Palkovics LászlótPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 február 19. A Párbeszéd költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, mert kétségbe vonja, hogy Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter jogosan vett fel éveken keresztül havi 800 ezer forintos fizetést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatóintézetétől.
Szemkilövetők és kisnyilasok: A párbeszédes Szabó Tímea is összefogást akar a Jobbikkal (PS-videó!)Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2019 február 18. Az ellenzéki pártok közös parlamenti sajtótájékoztatóján szólta el magát Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, hogy lesz ellenzéki összefogás, közösen fognak harcolni az "elnyomó hatalom ellen", "közösen képviseljük az embereket, közösen megyünk ebben előre". Az ellenzéki közösködés azt jelenti, hogy létrejön a koalíció a szemkilövetők és a kisnyilasok között. Múlt héten az MSZP-s Kunhalmi Ágnes is hitet tett a Jobbikkal való együttműködés mellett és Karácsony Gergely is arról beszélt, hogy technikai koalíció kell a Jobbikkal.
Megalázza a magyar családokat az ellenzék szerint a kormányPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 február 11. Az ellenzéki pártok elégedetlenek a miniszterelnök évértékelőjében elhangzottakkal. Szerintük Orbán családpolitikai tervei fabatkát sem érnek. Az ellenzéki pártok és politikusok kritikus reakcióiból válogattunk.
Nem szerez több mandátumot az eddiginél az EP-választáson az MSZP és a PárbeszédPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 február 9. Az előzőhöz hasonló eredményt, három mandátumot érhet el az idei európai parlamenti választáson az MSZP és a Párbeszéd – mondta Farkas Örs politikai elemző szombaton reggel az M1 tévécsatornának adott interjújában.
Új ellenzéki politika a néppel a népért: adjatok szavazatot és pénzt! Magyar ugar 2019 február 6. Fokozatosan az összes ellenzéki párt elirigyelte a bírságra kapott adományokat is elkampányoló Jobbik bozótharcát az Állami Számvevőszék ellen, hiszen mostanra mindegyikük produkált olyan hibákat a gazdálkodásában, amelyek miatt elmarasztalta őket az ÁSZ. Az ilyen emberkedésnek kétszeres haszna van az ellenzéki pártok számára, hiszen mutogathatják a sajtóban a harcos ellenálló énjüket, ráadásul hivatkozási alapot nyújt a tarhálásra. Merő véletlenségből pontosan ez a két dolog következett be az ÁSZ elleni háborúját most megkezdő Párbeszéd sajtótájékoztatóján.
Pénzt kér a Párbeszéd a választóktólPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 február 6. A Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztése miatt Karácsony Gergely arra kéri az ellenzéki szavazókat, hogy kis összegű adományokkal támogassák a pártot.
Karácsony nyerte az előválasztás érdektelenségbe fulladt selejtezőjét, amin csak a választásra jogosultak 24,39 ezreléke voksolt (VIDEÓ)CIACsekő Imre András Magyar ugar 2019 február 3. Sajtótájékoztató keretében kihirdették az ellenzéki főpolgármester-jelölt személyéről döntő casting-sorozat érdektelenségbe fulladt első körének eredményét. Az előválasztást annak ellenére sikernek könyvelte el az ellenzék, hogy csak a választásra jogosultak 24,39 ezreléke voksolt. A lagymatag küzdelemben Karácsony Gergely győzedelmeskedett, így majd ő mérkőzhet meg Puzsér Róberttel a második fordulóban. A szimpatikus vesztes szerepét Horváth Csabának kellett eljátszania, aki odaadó támogatásáról biztosította legyőzőjét. Az MSZP tehát most sem tudta saját jelöltjét győzelemre segíteni, ami a korábbi dominanciájuk egyértelmű végét jelenti. Egyetlen cél lebeg az összefogó ellenzéki formációk szeme előtt: eltávolítani Tarlós István a posztjáról.
Főpolgármesteri előválasztás: nem győzi meg a szavazókat az ellenzéki acsarkodásPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 30. A Nézőpont Intézet elemzője szerint klasszikus belharc folyik az ellenzéken belül a főpolgármesteri előválasztás miatt. Tóth Erik az M1 tévécsatornán szerdán azt mondta, az ellenzéki képviselők Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt javaslatait követve kétfordulós előválasztást tartanak, de Horváth Csaba, az MSZP jelöltje szerint a második forduló szükségtelen, és Puzsér Róbert támogatottságát is vitatja.
Egymást dicsérte és demagóg szólamokkal készül a főpolgármesteri székre Karácsony és HorváthPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 29. Nem az ellenzék, hanem minden budapesti főpolgármestere lenne az MSZP és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje is, mindketten zöldebb, élhetőbb fővárost szeretnének, valamint küzdenének azért, hogy Budapest visszakapja a hatásköreit.
Beindult a baloldali főpolgármester-jelölti castingPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 január 28. Megkezdődött hétfőn a baloldali pártok főpolgármester-jelölti előválasztása.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.