párbeszéd
Szavazóik nincsenek, pénzük annál több – Milliárdok jutnak a parlamenti kis pártoknak
Furcsa módon, ha kamupártokról beszélünk, nem azokra a politikai mikroorganizmusokra gondolunk, akik a baloldali összefogás nélkül be sem jutottak volna a parlamentbe. Pedig ott vannak ők, akiknek társadalmi támogatásuk ugyan nincs, képviselőik mégis milliókat keresnek, a frakciók és a pártalapítványok pedig sok százmillió forintból gazdálkodhatnak. Emellett irodabérlet, lakástámogatás, autóhasználat, üzemanyagkártya is jár a politikusaiknak. Öt perc – Balos matek: egy ember a 99 százalék
A Párbeszéd most megtalálta a politikai szent grált, kitalálták, hogy a dolláros adománygyűjtés miatt kapott ÁSZ-bírságot adománygyűjtésből fogják befizetni. Ahogy állításuk szerint Karácsony Gergely mikroadományok formájában kalapozott össze 506 millió forintnak megfelelő vasalt fontot és eurót, úgy most ők is ehhez a módszerhez fordulnának. Kis probléma, hogy az üzenet összesen egy emberhez jutott el, hiszen éppen ennyien nézték a segélykiáltásként is értelmezhető sajtótájékoztatót. Pontosabban kettőhöz, bátor hírszerkesztőnk áldozatkészségét ezúton is köszönjük. Mindenesetre az egy illetőnek, aki érdeklődik a Párbeszéd kuncsorgása iránt, elő kell szednie a pénzvasalót, mert jó nagy mikroadományra lesz szükség, ha az rá marad a büntetés kifizetése – ezzel párhuzamosan kollégánk számára is várjuk a felajánlásokat, győzzön a jobbik! A népszerűtlenség azonban nemcsak a Párbeszédet sújtja, a Momentum elvesztette méltán világhírű, karizmatikus vezetőjét, mert új útra (vagyis vissza a régire) vezette magát Donáth Anna, és visszatért a Momentum elnöki székébe.