párizs
Szijjártó: a politikának nem szabadna mesterségesen szétszakítania a magától jól működő kelet–nyugati együttműködést
A politikusoknak nem szabadna mesterségesen szétszakítaniuk a magától amúgy jól működő gazdasági együttműködést Kelet és Nyugat között, hiszen Magyarország példája is mutatja, hogy a német és a kínai cégek kooperációja milyen sikerekhez vezethet – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Párizsban.Csak visszatették a keresztet a Notre-Dame újjáépített huszártoronyának csúcsára
Visszakerült szerdán a 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára a kereszt. A keresztet délután egy daru emelte a levegőbe, és arról szerelték fel a huszártorony tetejére, amelynek sziluettje az elmúlt napokban egyre inkább kirajzolódott az állványzat mögött.Macronnal tárgyal Orbán Viktor az EU-csúcs előtt
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök csütörtökön munkavacsorán tárgyal Orbán Viktor miniszterelnökkel Párizsban, az Élysée-palotában – erősítette meg Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Közben a francia államfő hivatala közzétette a tervezett tárgyalási témaköröket.Európa a 25. órába lépett – A terrorizmus miatt félelem és bizonytalanság lett úrrá az öreg kontinensen (Videó)
Soha nem látott szintre emelkedett idén a terrorveszély Európában. Az EU vezetői azonban továbbra sem látnak összefüggést a migráció támogatása és az egyre növekvő számú támadás között.Késsel támadt egy férfi a járókelőkre Párizsban, egy halott
Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy "Allahu akbar". Rendőrök elektromos sokkolóval ártalmatlanították és a helyszínen őrizetbe vették – közölte Gérald Darmanin belügyminiszter.Orbán Balázs: Magyarországot gazdasági, kulturális, politikai értelemben találkozási hellyé kell tennünk
Magyarországnak az elmúlt évtizedben történt erősödése alkalmat teremtett arra, hogy a következő évtizedekben egy nagy ugrást hajtson végre, és valóban csatlakozzon a fejlett országok táborához, illetőleg regionális középhatalmi státuszt érjen el. Ehhez azonban ellen kell tudni állnia a kiújuló hidegháborús logikáknak, a világ átrendeződése kapcsán felbukkanó ellenségeskedések, és a gazdasági kapcsolatok megszakítására épülő stratégiai nyomásnak - mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Párizsban.Rálőtt a rendőrség egy merénylettel fenyegetőző nőre Párizsban
Rálőtt a francia rendőrség egy nőre kedd délelőtt a párizsi metróban, aki szemtanúk szerint terrortámadással fenyegetőzött és azt kiáltotta, hogy Allah akbar - közölték rendőrségi források.Őrizetbe vettek két tunéziait Párizsban a brüsszeli merénylettel összefüggésben
Őrizetbe vettek Párizsban két tunéziai állampolgárt a múlt heti brüsszeli merénylettel összefüggésben, amelynek során egy tunéziai iszlamista merénylő lelőtt két svéd futballszurkolót - közölte kedden a francia terrorelhárítási ügyészség.Ajánljuk még

















