párizs
Újabb migránslázadás készül Franciaországban? – Ismét egy közúti ellenőrzésen ellenálló tinédzser halt meg Párizs külvárosában
Életét vesztette egy 16 éves fiú szerda este, miután motorkerékpárjával összeütközött egy rendőrautóval a Párizstól nyugatra fekvő Elancourt-ban – közölte az illetékes versailles-i ügyészség. A France Inter közrádió értesülése szerint az ütközést megelőzően a tinédzser nem volt hajlandó megállni az őt igazoltatni próbáló rendőröknek.Párizsból már tiltják ki a bérelhető elektromos rollereket
Megkezdődött Párizsban a bérelhető elektromos rollerek kivonása a forgalomból. A hónap végére a francia főváros lesz az első európai főváros, ahol betiltják ezen járművek használatát.Macron: Franciaországnak jelentősen csökkentenie kell a bevándorlást
Emmanuel Macron "a bevándorlás jelentős csökkentése" mellett emelt szót egy csütörtökön megjelent lapinterjúban. A francia elnök azt is jelezte, hogy kormánya ősszel beterjeszti a parlament elé az új bevándorlási törvényjavaslatot, amelynek elfogadását az elmúlt évben többször is elhalasztotta. "Hogy eláraszt minket a bevándorlás? Nem. Ezt nem lehet kijelenteni. De a jelenlegi helyzet nem tartható, és jelentősen csökkentenünk kell a bevándorlást, kezdve a legális bevándorlással. Kötelességünk eredményt felmutatni" - jelentette ki a francia elnök a Le Point című francia hetilapnak adott interjúban.Berúgtak az amerikai turisták és az Eiffel-toronyban töltöttek egy éjszakát
Két ittas amerikai turista a párizsi Eiffel-tornyon töltötte a vasárnap éjszakát, hétfő reggel, a biztonsági átfésülésen találtak rájuk - számolt be róla a francia főváros hatóságai kedden.Bombariadó miatt evakuálni kellett az Eiffel-tornyot (Videó)
Bombariadó miatt evakuálták az Eiffel-tornyot – írja a Le Figaro. A lap szerint a riadó dél környékén kezdődött és három emeletet érintett, beleértve a toronyéttermet és az Eiffel-torony előkertjét is. Röviddel 13.30 után minden vendég elhagyta a veszélyeztetett területet.„Pokolban éltünk napokig” – mondja a zavargásokról egy francia polgármester
Párizs egyik legszegényebb elővárosa, Neuilly-sur-Marne polgármestere, Zartoshte Bakhtiari a zavargásokkal kapcsolatban nyilatkozott a BBC-nek. Bakhtiari többek között arról beszélt, hogy amióta elkezdődtek a rendbontások, három óránál többet nem alszik egy éjszaka, ugyanis munkatársaival járőrözik az utcákon hajnali 4–5 óráig, hogy a rendőrség munkáját támogassák a zavargókkal szemben.Komoly összeget kellett fizetnie egy francia vasúttársaságnak, amiért macskát gázoltak
Kétezer euró (mintegy 750 ezer forint) kártérítést kell fizetnie az SNCF francia vasúttársaságnak, mert egy vonat elgázolt egy macskát – döntött kedden az illetékes bíróság. A cica egy kosárból ugrott ki és a gazdái szóltak, hogy a sínek között lehet, de nem foglalkoztak ezzel a vasútnál.Macron látogatást tett a zavargásokat megfékező párizsi rendfenntartó erőknél
Emmanuel Macron francia államfő hétfő este látogatást tett az öt éjjelen át tartott elővárosi zavargásokat megfékező párizsi rendfenntartó erőknél, amelyeknek köszönetét fejezte ki, és támogatásáról biztosította őket – közölte a francia elnöki hivatal.Ajánljuk még

















