párizs
Nem sztrájkolnak elegen a párizsi hulladékszállítók közül, ezért véget vetnek a munkabeszüntetésnek
Kellő számú sztrájkoló hiányában felfüggeszti szerdától a CGT francia szakszervezet a hulladékszállítóknak a vitatott nyugdíjreform elleni tiltakozásul kezdeményezett munkabeszüntetését és a szemétégetők blokádját Párizsban és környékén, amelynek következtében március eleje óta több ezer tonna hulladék halmozódott fel a francia főváros utcáin.Akár 800 ezren is tüntethetnek ma Párizsban (Élő videóval!)
Franciaországban kilencedik alkalommal tiltakoztak több százezren utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen csütörtökön. A szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg, Párizsban mintegy ezer rendbontó kirakatokat tört be, megtámadtak egy gyorséttermet és összetűztek a rendőrökkel. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint országszerte 1,08 millióan vettek részt a tüntetéseken, a CGT szakszervezet 3,5 millió résztvevőről számolt be. Ez a szám jelentősebb, mint az előző tiltakozás után közölt adat, de valamivel kevesebb, mint a megmozdulások januári kezdetén regisztrált. A legtöbben Párizsban tiltakoztak, a belügyminisztérium szerint 119 ezren, a szervezők szerint 800 ezren.A sas leszállt – Az "elszigetelt" Orbán Viktor Macronnal vacsorázik Párizsban
Párizsban megkezdődött Orbán Viktor miniszterelnök és Emmanuel Macron francia köztársasági elnök tárgyalása – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő este. A munkavacsorát az Élysée-palotában tartják, amelynek udvarán a sajtó nyilvánossága előtt fogadta Macron elnök a magyar kormányfőt este fél 9 után – mondta Havasi Bertalan.Az ukrán zászló színeivel világítják ki az Eiffel-tornyot
Az ukrán zászló színeivel világítják ki a párizsi Eiffel-tornyot az ukrajnai orosz katonai invázió egyéves évfordulója alkalmából – közölte hétfőn a francia főváros vezetése.Még ma találkozik Olaf Scholz német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel Zelenszkij
Londonból Párizsba utazik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A francia elnöki hivatal megerősítette, hogy itt várhatóan Emmanuel Macron francia elnökkel és Olaf Scholz német kancellárral fog találkozni - írja a Sky News.Párizs polgármestere szeretne oroszellenes jó ember lenni, csak nem tudja, hogyan
Anne Hidalgo, Párizs polgármestere már ellenzi, hogy orosz sportolók induljanak a jövő évi olimpián, ha még akkor is tart az ukrajnai háború. A városvezető másfél hete még úgy nyilatkozott a L'Equipe sportnapilapnak, hogy egyetlen sportolót sem lehet kizárni a versenyből pusztán az útlevele alapján, ugyanakkor azt támogatja, hogy az orosz delegáció ne orosz zászló alatt lépjen fel.Lelőtték azt a férfit, aki fegyverrel fenyegette a rendőröket Párizsban
Lövöldözés volt vasárnap este Párizs belvárosában, egy férfi fegyvernek látszó tárggyal rendőröket fenyegetett, akik több lövéssel ártalmatlanították, írja az Origo.Késes támadó sebesített meg több embert egy párizsi pályaudvaron
Könnyebben megsebesített több embert, egyet pedig súlyosan egy késes támadó szerdán reggel a párizsi Gare du Nord vasúti pályaudvaron. A hatóságok közlése szerint az illetőt ártalmatlanná tették, súlyosan megsebesítették.Több ezren tüntettek Párizsban a 2013-ban megölt kurd aktivistákra emlékezve
Több ezren vonultak fel szombaton Párizsban a tíz évvel ezelőtt megöltt három kurd aktivista emléke előtt tisztelegve. A kurd közösséget 2013 óta egyesítő éves menetre idén röviddel azután kerül sor, hogy egy 69 éves férfi "a külföldiek iránt érzett beteges gyűlöletből" Párizs belvárosában lelőtt három kurdot.Ajánljuk még

















