patrióták európáért
Belpolitikai botrányt robbantott ki Görögországban Orbán Viktor
A Görögországban kormányon lévő Új Demokrácia párt azzal vádolta meg a jobboldali Értelem Hangját, hogy az EU szélsőjobboldalához igazodik, különösen Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz, aki szerintük árt az ország migrációs érdekeinek – írja az Euractiv.Csúcstalálkozót tartottak a Patrióták, Orbán Viktor elárulta, hogy mire számít a továbbiakban
Az Európai Unió Tanácsának csúcstalálkozóját egy másik esemény előzte meg, a Patrióták Európáért pártcsalád vezetősége ült össze Brüsszelben. Ahhoz képest, hogy az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber szerint a magyar kormányfő „elszigetelt”, Európa vezető politikusai egyeztettek, és hangolták össze pozíciójukat.Manfred Weber vezér és kancellár, német-római császár, az Európai Bizottság örökös elnöke (ez utóbbi Orbán Viktor sötét ármányai miatt még függőben) intelmet intézett a rebellis magyarokhoz!
Adjunk hálát az Úrnak, hogy a németek már csak egy közepes képességűnek is csak jóindulattal nevezhető SS standartenführert tudtak küldeni Európa elfoglalására. Kárt persze tud csinálni, rengeteget, de hadosztályok híján csak lop, fosztogat és kirívóan arrogáns bunkó.Deutsch Tamás: példátlan, hogy az EP-ben az Európai Bizottság elnöke és a két legnagyobb uniós parlamenti frakció vezetője bejelentette, hogy meg akarják buktatni a magyar kormányt
Példátlan az, hogy Európai Parlamentben az Európai Bizottság elnöke és a két legnagyobb európai parlamenti frakció vezetője bejelentette, hogy meg akarják buktatni a szabadon választott magyar kormányt, és Brüsszel akarja kinevezni az új, "fantasztikus jövővel kecsegtető" Magyar-Dobrev kormányt - nyilatkozta Deutsch Tamás a Fidesz EP-képviselője kedden Brüsszelben.A patrióták sikere a szabad ember győzelme – Huth Gergely a Magyar Nemzetben
"Orbán Viktort a szövetségesei – sőt fanyalogva, de a fősodratú média is – az új európai erő összekovácsolójaként emlegeti. A magyar patrióta politika valódi sikerreceptté vált. A nagy nemzetközi diadalmenet árnyékában a kormány tágabban vett táborában mégis egyre többször érezni elbizonytalanodást, aminek az oka – nem akarok rögeszméssé válni, de e téren muszáj a sok így gondolkodó polgár véleményére hallgatni – a közösségünk szervezésének elridegülése, a vezetők részéről sokszor talán félreértelmezett profizmus és az öncélú lojalitás" - írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikájában.Matteo Salvini: megszületett az európai népek szövetsége, amely békét akar
Megszületett az európai népek szövetsége, amely békét akar - jelentette ki Matteo Salvini, aki a Patrióták Európáért politikusai beszédei után zárta a Liga nagygyűlését a lombardiai Pontidában vasárnap.Sajtóhír: Budapestre érkezik a Patrióták Európáért EP-frakciója
A Népszava információi szerint december 6-7-én Budapesten tarthatják a Patrióták Európáért (PfE) EP-frakció tagjai a kihelyezett ülésüket. Mint a cikk rámutat, az esemény helyszínéről való végső döntést az Európai Parlament házbizottságának szerepét betöltő Elnökök Értekezlete jövő csütörtöki tanácskozásán hozza meg – írja a szerző.Újabb két taggal bővült a Patrióták frakciója
Két lengyel politikus, Anna Bryłka és Tomasz Buczek csatlakozott a Patrióták Európáért nevű európai parlamenti frakcióhoz, amely így már 86 képviselőt számlál.Matteo Salvini szerint az európai patrióták bővülni, a néppártiak és a szocialisták szakadni fognak
A Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport bővülni fog újabb pártok belépésével, miközben az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták Pártja számos témában nem fog egyetérteni - hangoztatta Matteo Salvini, a Liga olasz párt vezetője külföldi tudósítóknak adott csütörtöki sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még