Két év letöltendőt kapott a nő, aki 42-45 km/h-s sebességgel gázolt halálra egy gyalogost a zebránPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 29. Viszonylag kis sebesség is elég ahhoz, hogy úgy elgázoljanak valakit, hogy az belehaljon a sérülésbe. A szomorú eset Pécsett történt tavaly februárban.
Félmilliárdos áfacsalás gyanúsítottait tartóztatták le PécsettPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 28. Három férfit tartóztattak le Pécsett, mert az általuk irányított cégláncolat áfa megfizetése nélkül kereskedett szójával és okozott ezzel mintegy félmilliárd forintos kárt a költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Százmilliós megvonások a ma nyíló pécsi óvodáknál és bölcsődéknélPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 25. Hétfőn kinyithattak az óvodák és a bölcsődék, az öröm azonban nem felhőtlen az intézményekben, hiszen Péterffy Attila Pécs ellenzéki polgármestere kihasználva a veszélyhelyzetet, 210 millió forintot vont el az intézményektől. Eközben a pécsiek távhődíj befizetéseiből osztalékként ugyanekkora összeget, mintegy 200 millió forintot juttat egykori munkahelyének, a francia multi cégnek – olvasható a Baranya Megyei Önkormányzat közleményében.
Két és fél kiló kokainnal a hátán balesetezett a motoros Pécs határábanPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 24. A bringás és a kisautós zsenik után a motorosok is megmutatták magukat, hogy teljes legyen a közlekedési egység: Pécs határában egy motoros nem tartotta a követési távolságot, egy fékezésnél belerohant az előtte haladó autóba, a kórházban pedig két és fél kg kokaint találtak a hátizsákjában.
Szijjártó: Magyarország az elsők között tesztelheti a japán Avigan gyógyszertPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 23. Magyarország abban a megtiszteltetésben részesült, hogy az elsők között kapott a Japánban törzskönyvezett Avigan nevű, favipiravir összetevőjű gyógyszerből, részint koronavírusos betegek kezelésére, részint további klinikai tesztek folytatására – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon közzétett videóban.
Egymillió forint jár annak, aki segít elkapni a férfit, aki kirabolta a pécsi pénzintézetetPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 21. Nettó 1 000 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a pécsi pénzintézet kirablásának ügyében.
Vádat emeltek egy droggal kereskedő egyetemista lány ellen PécsenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 15. Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emeltek egy húszéves egyetemista lány ellen, mert extasytablettát árult egy pécsi szórakozóhelyen tavaly februárban – tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.
Pécsi kutatók megtalálták a magyarországi koronavírusos fertőzések forrásátPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 11. Megvizsgáltuk, hogy a járvány első hónapjának végén, közvetlenül a korlátozó intézkedések bevezetésekor mi zajlott az országban- írja közösségi oldalán a Pécsi Tudományegyetem Virológiai kutatócsoportja. A szakértők azt kutatják, hogy honnan származtak a hazánkban lévő vírusok és mennyire aktívan terjedtek belföldön.
Újra megnyitja kapuit a pécsi állatkertPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 május 8. Ismét megnyitja kapuit a koronavírus-járvány miatt csaknem két hónappal ezelőtt bezárt pécsi állatkert szombattól – tájékoztatta az intézmény igazgatója az MTI-t.
Nyitásra és etetésre várva a Pécsi Állatkertben (KÉPRIPORT) Vesztegzár 2020 április 29. A Pécsi Állatkert – hasonlóan a többi ilyen intézményhez – március közepe óta zárva tart. Így aztán nincs más hátra, mint kibekkelni, és elvégezni a szükséges munkákat például az oroszlánok kifutójában. Na és persze etetni is kell az állatokat. De nyugi, Ausztriában is – előreláthatólag – május 29-ig lesznek zárva az állatkertek.
Lehet háborúval jóemberkedni, csak semmi értelme Vezércikk március 18. A magyar közélet egyik fele egy maffiaállamra tenné fel a jövőnket.