pécs
Míg bele nem fulladunk a hulladékba - Európai városok közös kutatása a körforgásos gazdaságért
Korlátlan terjeszkedés, kigyulladó szeméthegyek okozta füst, az élelmiszer-hulladékok túl magas aránya - csak néhány példa, amellyel Európa különböző nagyvárosai küzdenek. A hat ország nagyvárosainak, közöttük Pécsnek a részvételével induló átfogó kutatás ezekre a problémákra keresi a választ. További célja még a projektnek, hogy a döntéshozók képesek legyenek tanulni egymás korábbi hibáiból, erényeiből, illetve a projekt során kidolgozott megoldásokból. A kutatás egyszersmind arra is rámutat, hogy a környezetszennyezés, a „szemetelés” az ember mindennapjainak részévé vált. Még akkor is szemetelünk, ha szelektálva dobjuk ki és a tárolóba tesszük hulladékunkat. Ennek a korszaknak azonban remélhetőleg hamarosan vége szakad.Hétfő reggeli ellenzéki lakosságbosszantási akció Pécsett
Tizenegynéhány autóval másfél tucat ember forgalomlassító demonstrációt tart Pécsett a Budai vám és a gyárvárosi buszmegálló között, a befelé haladó oldalon, a 6-os út bevezető szakaszán, és a város másik végén is, hogy megduplázzák azok számát, akiknek felmegy a vérnyomása. A felhívásuk szerint egész januárban ezt fogják csinálni - gondolom, addig, amíg mindenki megszereti őket; szerintem még a lányok haját is meghúzzák, mert arra még emlékeznek az óvodai tanulmányaiból. A szervezők neve (nem vicc, nem paródia, tényleg): „Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége”.Pécsett Gundel-menüt követeltek a szrtájkolók
A szakszervezetek által szervezett demonstráció résztvevői egyebek mellett "Túlórázni jöttünk!" rigmusokat skandálva, "Elég!", "Nem leszünk rabszolgák!" és "Gundel-menüt a pécsi iskolákba!" feliratú transzparensekkel vonultak fel a belvárosban. A tömegben látni lehetett az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum zászlóit is. A szakszervezeti vezetők továbbra is azt az egybites hazugságot adagolják híveiknek, hogy a túlórát a munkáltatók három éven belül kell kifizessék, és hogy évi négyszáz órát kell túlórázni.A hétvégi tüntire hangolt pénteken az ellenzék vidéken
Pécsen és Szombathelyen is tüntettek az ellenzék által rabszolgatörvénynek hazudott munkatörvénykönyv-módosítás ellen ellenzéki pártok és civil szervezetek részvételével péntek este. A parlamenti ellenzék mellett mindenhol képviseltette magát a sem tagsággal, sem támogatottsággal nem rendelkező, de határtalan önbizalmú Momentum Mozgalom is.Halálos késelés történt Pécsett
Halálra késelte ismerősét egy 61 éves pécsi férfi - közölte vasárnap a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) a police.hu oldalon.Egy darabka EU a tragikus helyzetű válságövezetben - Ujhelyi István Pécsett!
Az ellenzék, az Egyesült Ellenzék, vagy az ellenzéki pártok külön-külön, de különösen az MSZP-P (Magyar Szocialista Párt-Karácsony Gergely) közös listája kisebbségbe szoríthatja a Fideszt a májusi EU-s választásokon. Mert ha nem, akkor tovább folytatódik a Fidesz és különösen Orbán Viktor európai kudarcsorozata, ami tragédia lenne Magyarországnak. Szocialista politikusként továbbra is lehetetlennek tűnik bármilyen témában is elvonatkoztatni Orbán Viktortól.Gyurcsány szerint diktatúra van az országban – parlamenten kívüli eszközökkel döntené meg a kormányt
"Ebben az országban diktatúra lett" - hangoztatta a Demokratikus Koalíció elnöke pártja Ellenállás elnevezésű tüntetéssorozatának pécsi állomásán pénteken.Felmentették az első hajléktalanper vádlottját Pécsett
Megszüntették a pécsi hajléktalannal szemben indított szabálysértési eljárást, számolt be róla a Szabad Pécs a Facebook-oldalán. Az indok, hogy a döntéshozó bírósági titkár szerint nem történt szabálysértés, és mivel a rendőrség nem fellebbezett a döntés ellen, az idős férfi szabadon távozhatott - írta meg az Index.Kövér: Erős nemzeti önazonosság alapján is együtt lehet működni más országokkal
A magyar-horvát kapcsolatok azt bizonyítják, hogy lehetséges erős nemzeti önazonosság alapján is korrekt, méltányos együttműködést kialakítani más országokkal, nemzetekkel az Európai Unióban - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a magyar-horvát határ menti házelnöki találkozó pécsi állomásán.Ajánljuk még
















