Pesti Srácok

pécsi Ítélőtábla

Tíz év után jogerős ítélet születhet szerdán a Szeviép-perben

Magyar ugar 2020 július 8.
Tíz évvel a Szeviép-csődje és félezer kis családi vállalkozás tönkremenetele után szerdán akár jogerős ítélet is születhet a Szeviép-perben. A Kúria döntése nyomán az utolsó szót nem Szegeden, hanem Pécsen mondhatják majd ki. A csődbűncselekménnyel vádolt volt cégvezetőket első fokon még több év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, másodfokon azonban a Szegedi Törvényszék bírói tanácsa azt mondta, a vállalkozók bűnössége nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, és bizonyíték hiányában mindhármukat felmentette. Az ítéletet közfelháborodás követte, amit tovább fokozott a PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozata, amely bemutatta, hogy az ítélkező bírók több szálon kötődnek a szegedi önkormányzathoz, amelynek házi beszállítója volt a Szeviép, sőt, még a vádlottak védőihez is. Az ügyben vizsgálatot folytatott az Országos Bírósági Hivatal, három bíró ellen a mai napig tart a fegyelmi eljárás, a Szegedi Törvényszék elnökét pedig menesztették. A Kúria úgy döntött, hogy elveszi Szegedtől az ügyet, ezért a harmadfokú eljárásra a Pécsi Ítélőtáblán kerül sor. A Csongrád Megyei Főügyészség a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésére és új eljárás lefolytatására tett indítványt, harmadfokon nem orvosolható eljárási hibák miatt. Persze erről a táblabíróság dönt majd. Szabó Bálint jogász, a Szeviép-károsultak képviselője egy nappal a tárgyalás előtt közösségi oldalán azt írta, a károsultak az ügyészség álláspontját osztva csak és kizárólag a letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást tartják elfogadhatónak.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.