pedofília
Osváth Zsolt kínos helyzetben van, bagatellizálja az őt ért vádakat (videó)
A közismert baloldali influenszerről több hír is megjelent, hogy gyermekpornográfia gyanúja vetül fel vele szemben. Osváth Zsolt a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy az ügyvédje és a rendőrség rendezi majd az ügyet.Külföldi pénzekből finanszírozhatják plakátkampányukat Gyurcsányék
A médiaetikai aggályokat is felvető, botrányos plakátkampány kiadójaként az Európai Parlament brüsszeli címe van megadva - olvasható a Transzparens Újságírásért oldalán.A DK-s újbudai polgármester segíthetett menekülni az óvodában dolgozó pedofilnak
Két önkormányzati fenntartású újbudai óvodában is dolgozott az a férfi, aki egy kisfiút zaklatott szexuálisan az egyik XI. kerületi intézményben. A férfi ellen azonban már korábban is tettek panaszt, de ekkor nem kirúgták, hanem csak áthelyezték egy másikba. Minderre azért kerülhetett sor, mert a férfi anyja vezető beosztásban van a DK-s László Imre polgármester mellett.Mi már évek óta mondjuk, de Nyugaton csak most kezdenek rájönni, hogy a közösségi médiában mutogatott gyerekek könnyen áldozatokká válhatnak
Még a Pesti TV-n futó műsorunkban kezdtünk el – szinte egyedülálló módon – foglalkozni a közösségi médiával, azon belül is a Z-generáció TikTokon és Instagramon való viselkedésével és megjelenésével. A műsorban hétről hétre hívtuk fel a figyelmet arra, hogy milyen különféle veszélyek fenyegetik mindazokat, akik napi szinten mutogatják magukat, vagy akiket napi szinten mutogatnak az interneten. Úgy tűnik, nagyjából négy (!) év kellett hozzá, hogy erre rájöjjenek tőlünk nyugatabbra is. Remélhetőleg egyre többen lesznek azok, akik felhívják a szülők figyelmét arra, hogy NE MUTOGASD A GYERMEKED A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN!Osváth Zsolt ellen szexuális visszaélés bűntett gyanúja miatt indíthatnak eljárást Tényi bejelentése alapján
Szexuális visszaélés bűntett gyanúja miatt tett bejelentést Tényi István Noryna Diamond beszámolója alapján, amit a magyarjelen.hu oldal tett közzé „Osváth Zsolt 30 évesen kielégített egy 16 éves fiút (+VIDEÓ)” címmel. A transznemű influenszer azzal vádolta meg a nyíltan homoszexuális youtubert, hogy kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot. Amennyiben Noryna Diamond állításának van valóságalapja, az már csak azért is problémás, mert nemrégiben Osváth Zsolt is felszólalt azon a tüntetésen, amelyet balliberális influenszerek tartottak a Hősök terén – éppen a pedofília ellen.Néhány gondolat a pedofíliáról
Nevezhetjük pederasztiának, mivel a szó görög eredetű és arra utal, hogy hetero- vagy homoszexuális emberek gyerekekkel aktív – ritkán passzív – cselekedeteket hajtanak végre. Már a múlt század elején megjelent Révai Nagy Lexikona megírja, hogy a homoszexuális és gyermekekkel való pederasztia a magyar büntetőtörvénybe ütközött. A Wikipédia egy kicsit részletesebben ír – más néven – a pedofíliáról.Lázár János kimondta, amit sokan gondolunk: Vásárhelyi Jánosnak és minden pedofilnak a börtönben kéne megrohadnia (VIDEÓ!)
Az új tarifarendszerről tartott sajtótájékoztatót Lázár János, építési-és közlekedési miniszter, akit a bicskei nevelő kegyelmi ügyével kapcsolatban is kérdezett a sajtó. Arra voltak elsősorban kíváncsiak, hogy miért nem kért bocsánatot az áldozatoktól a kormány. Lázár János elmondta, hogy mindenki a kormányoldalról, aki az üggyel kapcsolatban megszólalt, az együttérzését fejezte ki, továbbá hangsúlyozta, hogy nem a politikusok sorsa az érdekes ebben az ügyben, hanem a gyerekeké. Majd kijelentette, hogy szerinte Vásárhelyi Jánosnak,- aki a bicskei gyerekeket szexuálisan bántalmazta- és minden pedofilnak a börtönben kéne megrohadnia. Hozzátette: a Budapest liberális, Demszky-féle városvezetése úgy nevezte ki Vásárhelyi Jánost egy fiúnevelő-intézet élére, hogy tudták róla: homoszexuális.Tizenhét év fegyház kiszabását kérte egy gyermekpornográf felvételeket birtokló férfira az ügyészség
Tizenhét év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség egy makói férfival szemben, akinél a nyomozók több tízezer, gyermekekről készült pornográf felvételt találtak – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán.Ajánljuk még

















