pedofília
A pedofil az új fasiszta
Vagy náci, tetszés szerint. A saját újmúltjukban tetszelgők számára a történelmi pontosság úgyis egy elítélendő, rémisztő képződmény. Mint a heteroszexuális, fehér keresztények. Vagy kicsit még jobban. Pedig valójában ezen ordas eszméket, ahogy a pedofíliát is éppen az relativizálja, hogy bárki – sőt, a tegnapi Dobrev-beszéd óta tudjuk, akár mindenki – is lehet pedofil. Ha töltelékszavakká degradáljuk az emberiség legsúlyosabb bűneit, vagy a gyermekek szexuális kizsákmányolására használt kifejezést, azzal éppen csak azt érjük el, hogy ezek a szavak és a mögöttük álló bűncselekmények a társadalom ingerküszöbe alá kerülnek. Akkor hogy is védjük a pedofília relativizálásával a gyermekeket, kedves baloldaliak?Az ENSZ szerint Kim Dzsongun meg sem érdemli az ajándékot – Hardcore Hobbista
Oroszország az ENSZ alaptéziseire fittyet hányva luxusautókat ajándékozgat Észak-Koreának, ami megdöbbenést és elkeseredettséget eredményezett nyugaton. Texasban nem éri meg pedofilnak lenni, mert akár öt golyót is lehet kapni az ilyesmiért, de vajon mennyire büntetendő még ilyen esetben is az önbíráskodás? A második félidőben ismét Horváth Levente Kína-szakértő volt a vendégünk, és a BYD-től kezdve a kínai mindennapokig sok mindenről esett szó.Gyurcsányék visszakövetelik a képernyőre a pedofíliát mentegető műsorvezetőt
Nyíltan megfenyegette az ATV-t Gyurcsány Ferenc pártjának egyik politikusa a pedofíliát relativizáló Somos András műsorvezető távozása miatt. Ettvel Zoltán, a DK önkormányzati képviselője a közösségi oldalán azt követelte a televíziótól, hogy ne engedje el Somost, ellenkező esetben elveszíti nézőit az ATV - szúrta ki a Magyar Nemzet.Kettős mérce: a DK politikusa követeli vissza a képernyőre a pedofil Kaletát mentegető ATV-s műsorvezetőt
A Demokratikus Koalíció pesterzsébeti önkormányzati képviselőjének belefér, hogy Somos András szerint Kaleta Gábor azzal, hogy több ezer pedofil képet nézegetett nem pedofil. A műsorvezető később elismerte, hogy butaságot beszélt és felfüggesztette képernyős tevékenységét. A DK politikusa szerint ez fatális hiba és ha nem veszik vissza a csatorna nézőket fog veszíteni. Legalábbis a politikus ezzel fenyegetőzik, de hogy milyen hatása van az ATV nézőtáborára, nem tudni.Húsz évig tartotta Demszky Gábor a gyermekotthon élén a pedofíliáért elítélt V. Jánost
Bár előszeretettel akarják V. Jánost is a kormánypártok nyakába varrni, ahogyan ezt a szocialistáktól "örökölt" Kaleta Gábor kapcsán is tették, érdemes megnézni, hogy mikor és kik által került gyerekek körébe a bicskei gyerekotthon elítélt igazgatója. Igen, jól gondolja a kedves olvasó, ő is a szocialisták hagyatéka, hiszen Demszky Gábor húsz éven át tartotta őt a gyermekotthon élén. Most pedig úgy tesznek, mintha fogalmuk sem lenne róla, hogy ki.Újabb név merült fel a bicskei gyermekotthon miatt kirobbant botrányban
Vizsgálóbizottságot állítana fel a Fővárosi Önkormányzat annak érdekében, hogy kiderüljön, a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásról kinek lehetett információja abban az időben, amikor az intézmény még fővárosi fenntartásban működött – számolt be az Index.Rosszul fogalmazott a pedofíliával kapcsolatban Somos András, távozik is az ATV-től
Fájó szívvel hoztam meg éjjel a döntést: felfüggesztem a televíziós tevékenységemet – írja Facebook-posztjában Somos András. A felmondása előzménye az volt, hogy az ATV Start című műsorában állítása szerint rosszul fogalmazott, mert azt állította, hogy Kaleta Gábor ügye nem volt pedofil bűncselekmény. Ezért bocsánatot kért, de úgy tűnik, nem volt elég. A csatorna tudomásul vette a döntést.Ami a pénteki tüntetésről szóló videóból kimaradt – The Fair Right (videó)
Ahogy azt már korábban megírtuk, a Lendvay utcai Fidesz székházhoz legközelebb eső közterületen megrendezésre kerülő "pártpolitikától független" gyermekvédelmi tüntetés a rendőrök és tüntetők lökdösődésével ért véget. A pártpolitikától független tüntetések egyik sajátos velejárója, hogy a résztvevőknek egymástól függetlenül ugyanakkor jut eszébe, hogy neki kellene menni a Fidesz helyi székházának. Természetesen nem a teljes tömeg rontott rá a rendőrökre és a stábunkra (erről bővebben IDE KATTINTVA olvashattok), de a számuk így is jelentős volt. Ahogy az ilyen megmozdulásoknál lenni szokott, a tömeg széle a legbékésebb, a közepe pedig a legelvetemültebb. A mai videóban azokkal a megkérdezettekkel találkozhatsz, akik valamilyen furcsa oknál fogva nem érezték provokációnak a jelenlétünket, és akikkel egész hosszan el tudtunk beszélgetni a gyermekvédelemről, illetve a tüntetés vélt vagy valós hatásáról.Most se higgyünk az „influenszereknek” – A baloldal csak akkor áll ki a gyermekekért, amikor az hatalmi érdekükben áll
Múlt pénteken lezajlott a nagy „influenszertüntetés”, amelyről még főszerkesztőnk, Huth Gergő is úgy fogalmazott, hogy „Gulyás Marxi első sikeres rendezését” láthattuk. Nem lehet elhallgatni a tényt, hogy bizony sokan voltak, de arról se feledkezzünk el, hogy most aztán tényleg mindent beleadtak. Sikerült az utolsó, divattal foglalkozó tartalomgyártót is behúzni, hogy VV Zsoltiék megmozdulására buzdítson. És ahogyan azt már sokadjára mondom: az influnenszerek „hatalmát” nem szabad lebecsülni.Ajánljuk még

















