pénz
Boros Imre a Nemzetközi Beruházási Bankból való kilépésről: a fenséges nyugat ezzel a húzásával a bankot kiléptette a részvényeseiből
Nem a részvényesek léptek ki a Nemzetközi Beruházási Bankból, hanem „a bank lépett ki a részvényesekből”– vélekedett Boros Imre közgazdász az orosz "kémbankként" aposztrofált beruházási bankból való magyar kilépésre. Az Egyesült Államok még szerdán vezetett be szankciókat az intézménnyel szemben, amelynek következtében annak pénzforgalma leállt, és Boros megfogalmazása szerint beállt a „klinikai halál”.Mentsük meg a bolygót a gazdagoknak, hogy továbbra is magángéppel repkedhessenek! – The Right Brothers
Egyiptomban zajlik/zajlott idén a kéthetes nagy klímatalálkozó, ahol a világ befolyásos csilliárdosai megvitatták, hogy mit kellene az átlagembernek csinálni ahhoz, hogy megmentse azt a világot, amit a szupergazdagok még nagyon sokáig szeretnének korlátok nélkül élvezni. Az ötletek között szerepel a rovarevés, a vegetarianizmus, a szelektív hulladékgyűjtés, és természetesen az, hogy senki ne járjon autóval és vegyen drágán napelemeket. Hogy hogyan szállnak be a gazdagok a segítésbe? Hát úgy, hogy magángépekkel repülnek oda, hogy fontoskodhassanak kicsit, majd visszarepülnek a magángéppel a zöldnek egyáltalán nem mondható birtokaikra ahová egyáltalán nem elektromos autók viszik őket. Na ők azok, akik nem tudnak róla, hogy egy norvég férfi egy deréktól lefelé lebénult nőként azonosítja magát, és bár egészséges, az életét egy tolószékben éli le. Saját bevallása szerint nem mentális beteg.A gyerekkor nem tarthat örökké, ahogy egy férfi sem menstruálhat! – Dezse Vű (videó)
Aki nem liberális, az tudja, hogy a biológiát nem lehet becsapni, és ahogy egy férfi nem tud menstruálni és gyereket szülni, úgy a felnőtté válást sem lehet fizikailag megakadályozni. Vannak azonban egyéb módjai annak, hogy lelkileg és érzelmileg ki tudjuk tolni a gyermekkort a végtelenségig is akár, ez azonban, akárcsak egy nemátalakító műtét, brutális, gennyedző mentális sebeket hagy maga után. Éppen úgy, ahogyan a mamahotel, vagy az, hogy az ember 39 éves koráig jár szociológiára, meg dél-amerikai sámántanra.Meghaladta a 400 ezer forintot a bruttó átlagkereset
Átlépte a 400 ezer forintos lélektani határt a bruttó átlagkereset, júliusban ugyanis 401 ezer 800 forintra emelkedett a mutató. Ez egészen elképesztő, 10,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva az átlagkereset 10,9 százalékos emelkedéssel 413 ezer 360 forintra nőtt. Az átlagkeresetek emelkedése tehát továbbra is töretlen: az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 ezer 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 ezer 300 forint volt, mindkettő 10,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).PM: további jelentős forrásokkal támogatja a gazdaságvédelmet a költségvetés
A kormány célja, hogy a magyar költségvetés a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kiadásait a jövőben is maradéktalanul biztosítsa. A gazdaság vártnál lassabb második negyedévi teljesítménye, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett, újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány – hasonlóan az európai országok átlagához – a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet – jelentette be hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM).Az uniós költségvetéssel kapcsolatos döntés hatalmas magyar siker, de messze még az út vége
Magyarország óriási győzelmet aratott a hónap közepén, hiszen Orbán Viktor kiharcolta, hogy a történelmi jelentőségű járvány miatti gazdaságélénkítő program keretében sokkal több pénz jusson hazánknak az elkövetkező költségvetésben. A tárgyalás rendkívüli sikerességét mi sem mutatja, hogy 3 milliárd euróval nagyobb keretösszeg jár Magyarországnak 2021 és 2027 között, mint az korábban várható volt. Ennek köszönhető, hogy míg eredetileg 17 milliárd euróról volt szó, az nemrég 18-ra növekedett, majd a sikeres tárgyalások miatt ez tovább emelkedett 21 milliárdra. Ezen felül még Angela Merkel német kancellár személyes ígéretet tett arra, hogy az év végéig lezárul a hazánk ellen is zajló hetes cikkely szerinti eljárás. Ennek ellenére az ellenzék körében és a baloldali médiában továbbra is zajlik egy olyan narratíva, hogy kudarc volt a brüsszeli tárgyalássorozat. Mernyei Ákos, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa ezért a Mandiner hasábjain próbált rendet tenni a fejekben.Hét év bujkálás után fogtak el egy csalót, aki 147 millióval lépett meg
Elfogott a rendőrség egy román férfit, aki 147 millió forintot csalt ki 2012-ben, majd egy évvel később, házi őrizetének elrendelése után ismeretlen helyre távozott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.Ajánljuk még