pénz
Kiderült: a Pentagonban egy kávéscsésze drágább, mint egy másfél kilós ezüstrúd
Trump visszatérése óta komoly takarítás zajlik az Egyesült Államokban. Elon Musk Trump megbízásából sorra járja a különböző hivatalokat és állami szervezeteket, ahol a gyanú szerint a kelleténél többet költenek szükségtelen tételekre. Azt is mondhatnánk, ez Elon Musk specialitása. Ha még emlékszünk, a Twitter megvásárlásakor is pontosan ezt a stratégiát alkalmazta. A Twitter esetében persze jóval egyszerűbb dolga volt, de a jelek szerint az Egyesült Államok pénzégetői sem jelentenek komoly problémát számára. Ezúttal a Pentagon került terítékre.Fessük át a Titanicot, attól majd biztosan nem süllyed el! | Ukrajna filozófiája röviden
Senkinek sem kell bemutatnom a szomszédos Ukrajnát, vannak azonban olyan apróságok, amiket a hírekből nem tudhatunk meg. Ilyen például Ukrajna, de inkább az ukrán politikai elit két fő bevételi forrása. Az egyik az olcsó gabona, a másik pedig a pénzmosás intézményesített rendszere. Ukrajnában pontosan az a fajta kapitalizmus működik, amivel a kommunisták riogatnak. Gyakorlatilag minden eladó és minden megvásárolható. Az elképzeléseidnek csak a pénztárcád szabhat határt. Félő, hogy az ukránok legújabb vívmánya is ezt a rendszert hivatott korszerűsíteni.Amíg mindenki elemez és okoskodik, addig Majka jót röhög és számolja a pénzecskéjét – Karanténvlog
Kicsit már unalmas is, hogy mennyire bejött Majka húzása, aki ide is helyezkedik, oda is helyezkedik és nagyot röhög mindenki képébe, amikor napokig csak róla beszélnek az emberek. Még az is belefér, hogy rendszerkritikus számával nem politikusoknak, hanem saját magának állított görbe tükröt, hiszen a pénz, pénz és a pénzecske Majkának a legfontosabb. Saját magát politikától függetlennek állítja be, de lehet, hogy most ő is a Medián kamuszagú közvélemény-kutatásait nézte, hiszen a Szijjártó Péterhez simulgató magatartását felváltotta a név nélküli üzengetés. Majka korábban úgy nyilatkozott, hogy a magyar médiában nem túl szép dolog, hogy befolyásolni akarnak billegő embereket, erre saját magát arcon köpve most pont ezt tette. A Karanténvlog rövid kis elemzésében a világot ugyan nem váltjuk meg, ám kicsit más szemszögből mutatjuk be az amúgy nem túl okos Majka ravasz húzását. Ne feledje senki, nem a pénzt kell sajnálni az "ózdi hőstől", csak rá kell mutatni arra az álságos és álszent helyezkedésre, aminek nincs más kiváltó oka, mint a pénz, a pénz, a pénzecske, amihez mindenki más csak asszisztál. Azt pedig mindenki rögzítse, hogy nem a Való Világ egykori nyálcsorgatójának a szerepe, hogy oktassa a magyar embereket társadalmi és filozófiai kérdésekben, ne is emelje senki arra szintre, maradjon meg mindenki a kaptafánál.Kevesebb a fóka, mint a bécsi cukrászda
Nehéz helyzetből indult a magyar társadalom az (újra)polgárosodás útjára. A kisemmizettség évszázados, transzgenerációs nyomora utáni harácsolás a luxusproletariátus előtt nyitotta meg az utat, teljesen valótlan ígéretekkel, egy adag demagógiával és előre megfontolt szándékból elkövetett gazdasági öngyilkossággal. A settenkedő szocializmusnak nem önmagában létezése a bűne, mindenkinek joga van tévedni a világ dolgaival kapcsolatban. Az ősbűn a kollektív magyar társadalmi eszme feláldozása a tehetségtelenség, a szellemi nihil, a harácsolás és a szervilizmus oltárán. Nem az a baj, hogy nem futotta 20 év alatt bécsi cukrászdára, hanem az, hogy eladták a cukorgyárat, ami kellene az alapanyaghoz.Folytatódnak a tárgyalások a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről
Rákapcsolnak a következő napokban az érdekképviseletek, folytatódnak a tárgyalások a minimálbér és a garantált bérminimum összegéről – írja a Mandiner. A lap szerint az idén minden korábbinál hamarabb induló tárgyalások célja nem csak az, hogy a kötelező legkisebb bérek 2025-ös összege eldőljön, de a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány, az elképzelések alapján legalább három évre szóló bérmegállapodást szeretne tető alá hozni.11 milliós jutalmakat kapnak Karácsony Gergelytől a leghűbb csatlósai
Míg az a nagy kérdés a Városházán, hogy a csőd szélén lavírozó főváros hogyan húzza ki az év végét pénzügyileg, addig Karácsony Gergely összesen 200 millió forinttal tömte ki ismét a haverokat – írja a Ripost. A lap emlékeztet, a főpolgármester tavaly óriási botrányt robbantott azzal, hogy míg eladósította Budapestet, addig hitelből fizetett prémiumot kedvenc kádereinek.Újra dől a pénz Ukrajnának – megszavazta a NATO az újabb katonai segítséget
A NATO-tagállamok jelenleg arról tárgyalnak, hogy évente 40 milliárd eurós alapot hozzanak létre Ukrajna támogatására az orosz agresszió elleni védekezéshez, írja az Euractive. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár által kezdeményezett javaslat célja, hogy folyamatos katonai segítséget biztosítson Ukrajnának, ameddig szükséges.Megint azzal hergelik a magyarokat, hogy ők a legszegényebbek az EU-ban
Magyarország lett az Európai Unió legszegényebb országa tavaly, aminek részben következménye a kiskereskedelmi forgalom jelentős visszaesése – ezzel hergel legalábbis GKI Gazdaságkutató Zrt.Egy nagy nyugati bank figyeli, hogy mire költesz, és rád szól, ha nem vagy vegán, vagy túl sokat tankolsz – The Right Brothers
Egy új banki alkalmazással kísérleteznek Nyugaton, ahol ugyan nem Orwell Nagy Testvére a miniszterelnök, de biztos nagyon szeretne az lenni, ha élne és létezne. Ugyanis a brit Natwest kitalálta, hogy ezentúl figyelni fogja, hogy mire költenek az ügyfelei (nem mintha eddig a bankok ne figyelték volna), és ahelyett, hogy az infót eladnák az adathalász cégeknek reklám céljából, inkább megfegyelmeznek, ha mondjuk túl sok benzint vásárolsz vagy épp nem vagy vegán. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mekkora diktatúrát kiabálnának egyesek, ha ezt Magyarországon az OTP csinálta volna meg, de talán még durvább lenne, ha ez Oroszországban történt volna. De így persze minden rendben, ez ugyanis a Nyugat.Ajánljuk még