pénzügyminisztérium
A parlament elé került az adókönnyítésekről szóló tervezet
Benyújtotta a Pénzügyminisztérium az adóügyi könnyítésekről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek. A módosításokkal jövőre kedvezőbbé válik a kisvállalati adó, a vállalkozások segítséget kapnak az áfa-bevallásaik kitöltésekor, az elsőfokú államigazgatási ügyek döntő többsége illetékmentes, az otthoni magánfőzés és a bérfőzés pedig újra adómentes lesz. A javaslat tartalmazza az Európai Unió új szabályait is, azokat, amelyeket minden tagállamban kötelező alkalmazni – áll minisztérium közleményében.Álhíreket terjeszt a DK a hitelmoratóriumról
Félrevezető, valótlan híreket terjeszt a Demokratikus Koalíció (DK) a hitelmoratóriumról, ugyanis a párt által közöltekkel ellentétben a fizetési moratórium miatt a törlesztőrészletek nem növekedhetnek – közölte a Pénzügyminisztérium kedden az MTI-vel. A tárca Varju Lászlónak, a DK alelnökének azon kijelentésére reagált, miszerint a kormány átverte az embereket, amikor azt ígérte, hogy a hitelmoratórium lejárta után nem fognak nőni a törlesztőrészletek.Tállai András szerint már jövőre adómentes lehet a pálinkafőzés
A pálinka-szabadságharc több mint tízéves küzdelme magyar győzelemmel zárult, az Európai Unió módosította az erre vonatkozó szabályozást, így már jövőre újra adómentes lehet a pálinkafőzés – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. A kormány döntése értelmében 2021. január 1-től mind az otthoni magánfőzés, mind a bérfőzés újra adómentes lehet – mondta a politikus.Varga Mihály szerint gyors, rugalmas megoldásokra van szükség az európai gazdaságok újraindításához
A magyar álláspont szerint kerülni kell a túlbürokratizált megoldásokat az uniós válságkezelés során, helyette gyors és rugalmas intézkedésekre van szükség – jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek ECOFIN-tanácskozásán. A Pénzügyminisztérium keddi közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta: Magyarország a tagállamok egyedi sajátosságait is elismerő, rugalmas keretrendszert javasol a nemzeti programok kidolgozásánál. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az európai helyreállítási eszköz a kormányfők útmutatásának megfelelően már 2021 elejétől érdemben hozzájárulhasson a gazdaságélénkítő lépések finanszírozásához.Elindult a GINAPP, a Pénzügyminisztérium első mobiltelefonra kifejlesztett alkalmazása
Elindult a Pénzügyminisztérium első mobiltelefonra kifejlesztett alkalmazása, a GINAPP, amellyel a vállalkozások gyorsan és egyszerűen értesülhetnek az aktuális pályázatokról – jelentette be a pénzügyminiszter csütörtökön a Facebookra feltöltött videójában.A bankkártyás fizetés terjedését támogatja a kormány
Hatalmasat lépett előre Magyarország a koronavírus-járvány ideje alatt az elektronikus fizetés területén – mondta a Világgazdaságnak Tállai András. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a lap szerdai számában megjelent interjújában elmondta: az elektronikus fizetés iránti növekvő igényt felismerve úgy döntött a kormány, hogy jövő januártól minden olyan kereskedőnek és szolgáltatónak biztosítania kell valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget, aki egyébként online pénztárgép üzemeltetésére kötelezett. Tállai szerint a kormány lépéseinek köszönhetően jövőre még többen választhatják az elektronikus fizetést.PM: további jelentős forrásokkal támogatja a gazdaságvédelmet a költségvetés
A kormány célja, hogy a magyar költségvetés a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kiadásait a jövőben is maradéktalanul biztosítsa. A gazdaság vártnál lassabb második negyedévi teljesítménye, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett, újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány – hasonlóan az európai országok átlagához – a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet – jelentette be hétfőn a Pénzügyminisztérium (PM).A magyar gazdaság jobban viselte a koronavírus-járványt, mint az unió legtöbb tagországa
A koronavírus-járvány eddig példátlan mértékben csökkentette az Európai Unió tagállamainak gazdasági teljesítményét. Az adatok azt mutatják, hogy a Magyarországon tapasztalt visszaesés mértéke kisebb az Európai Unió átlagánál, de ezzel együtt a magyar bruttó hazai termék 13,6 százalékkal csökkent az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest – közölte a Pénzügyminisztérium pénteken.Izer Norbert: A jövő évtől körbeszámlázással sem játszható ki a kata
Jövő januártól minden számlaadat beérkezik a kockázatelemzőkhöz, így körbeszámlázással sem lehet majd kikerülni a nagy összegű megbízások esetében a kisadózó vállalkozók tételes adója új, negyven százalékos emelt adókulcsának alkalmazását - mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.Ajánljuk még