pesti riporter
Pesti Riporter – Volner: a baloldalban végbélkúpként oldódnak fel egykori jobbikos kollégáim (videó!)
A baloldalban végbélkúpként oldódnak fel jelenleg azok a jobbikosok, akik egykor a kollégáim voltak. Szörnyű látni ezt az átalakulást és szörnyű látni azt, hogy ezek az emberek, akik egykor a nemzeti oldal képviseletét hirdették, annyira felszínesen élték azt meg, hogy most a baloldal szekerét tolják teljes erővel – mondta el a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának legutóbbi adásában Volner János ex-jobbikos politikus. A Volner Párt elnöke szerint a jobbikosok csak azt csinálják, amit Gyurcsány tollba mond nekik, tehát Jakabék most kiszolgálják a baloldalt. Volner hangsúlyozta, gyilkossá vált a baloldal az oltásellenes kampányával. Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) elmondta a műsorban, hogy a jelenlegi kormány családtámogatási intézkedései közül jó néhányat megszüntetne a Momentum. Fekete-Győrék programjából kiderül, hogy nem támogatnák a három- vagy többgyermekesek családi adókedvezményét, és egy-egy család így akár 55 ezer forinttal járhatna rosszabbul – mondta el az országgyűlési képviselő. Nacsa arról is beszélt, hogy ha a baloldalra hallgattunk volna, és a kormány nem tárgyalt volna időben Kínával és Oroszországgal, akkor ma kevesebb mint egymillió ember lenne beoltva Magyarországon, ehhez képest azt látjuk, hogy közeledünk az 1,8 millió beoltott főhöz. A műsorban szóba került még a Várnegyed felújítása kapcsán a Deutsche Welle riportja, a józsefvárosi parkolási ügy és a svéd nők ellen elkövetett erőszak megítélése is. Nézze vissza a legutóbbi adást! Pesti Riporter – Brüsszel nem tudta teljesíteni saját ígéreteit, az ellenzék hazudik, miközben az egészségügy harcol a vírus ellen (videó!)
Miközben az egészségügyi dolgozók küzdenek a vírus ellen, az ellenzék hazudik, és a magyar embereket támadják. Látva a kamuvideókat, a vakcinák elleni támadásokat, arra következtethetünk, hogy veszélybe sodorják a magyar emberek életét – mondta el Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) az ellenzék oltásellenességéről a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának legutóbbi adásában. Palóc André, a Századvég Alapítvány elemzője szerint Brüsszelnek komoly felelőssége van abban, hogy nem tudott időben az Unió valamennyi országa számára időben és kellő mennyiségben vakcinákat szállítani. Palóc szerint a brüsszeli politika cserben hagyja az embereket. A műsorban szóba került az újlipótvárosi parkolóhelykáosz, az óbudai Márton úti sportpálya felújításának elodázása, és Dezse Balázs, a Pesti TV külpolitikai elemzője is beszélt Joe Biden amerikai elnök lépcsős incidenséről. Nézze vissza az legutóbbi adást! Szentkirályi Alexandra a Pesti Riporterben: A baloldal ilyenkor is a "minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik" elvet vallja (VIDEÓ)
Pontról pontra cáfolta a vakcinákkal kapcsolatos ellenzéki hergelést Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában, pénteken. A kormányszóvivő elmondta: rendkívüli politikai indíttatás kell ahhoz, hogy a az európai összehasonlításban is kiemelkedő magyar védekezést ne tudja valaki sikerként elkönyvelni. Szentkirályi Alexandra szerint a baloldal politikai játszmája azonban sokkal többet jelent puszta pártpolitizálásnál, hiszen bizonytalanságot keltenek, amely emberi életekbe is kerülhet, ha valaki miattuk nem kéri az oltást. A Pesti Riportert is foglalkoztatta ez a gondolat, ezért ellátogattunk Pestszentlőrincre (a beágyazott videón 06:52-től), ahol a DK oltásellenes őrülete máris óriási problémákat okozott. Ennek kapcsán Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: létezik egy vörös vonal, ami az emberi életek veszélyeztetése, ezt pedig egy politikus sem lépheti át. A kormányszóvivő szerint azonban ebből az esetből is látszik: a baloldal szerint minél rosszabb a helyzet, annál jobb. A műsor második részében Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselőt kapcsoltuk Skype-on, akit a magyarországi templomrongálásokról kérdeztük. A harmadik részben pedig itt volt velünk Resetár Dániel színész és Ambrózy Áron, a PestiSrácok.hu újságírója, akiket A halál népbiztosa című film bemutatója kapcsán kérdezett Vincze Emília. Kocsis Máté a Pesti Riporterben: Az elmúlt időszakban egyértelművé és világossá vált, hogy a baloldalnak esze ágában sincs a védekezést segíteni (Videó)
A Pesti Riporter keddi adásában a Pesti TV vendége volt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, akivel beszéltünk a független-objektív német köztévé újabb, Magyarországot lejárató riportjáról, de szóba került a hazai ellenzék kétszínűsége is. A frakcióvezetővel szót ejtettünk arról is, hogy bár néhány hete a DK a kínai vakcina betiltásáért indított petíciót, ma már azt követeli, hogy legyen több a kínai oltóanyagból. A frakcióvezető továbbá keményen kiosztotta a "jogállami alapon" jobboldali újságírók foglalkozástól való eltiltásáról deliráló Fegyőrt. Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet vezető elemzője is a vendégünk volt, akivel arról beszélgettünk, hogy a nyugati országok vezetői forronganak a brüsszeli vakcinabeszerzés miatt. Végül, de nem utolsó sorban Budai Gyula országgyűlési képviselővel Ferkó Dániel arról beszélgetett, hogy milliárdokat mozgattak Czeglédy Csabáék készpénzben, feketén. Dömötör Csaba a Pesti Riporterben: egyetlen ellenzéki képviselő sem mondta még ki, hogy bármely vakcina jobb a vírusnál (VIDEÓ)
Egyetlen ellenzéki képviselő nem volt még, aki azt merte volna mondani: természetes, hogy vannak vitáink, de abban azért egyetértünk, hogy bármely vakcina jobb a vírusnál – jelentette ki a Pesti Riporter legutóbbi adásában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, aki hosszan sorolta, hogyan riogatott és terjesztett álhíreket az ellenzék a vírusjárvánnyal kapcsolatban. A műsorban Szabó Gergő kollégánk jóvoltából lebuktattuk a tárnoki DK-s orvost, Bánovics Istvánt, aki folyamatosan a kínai vakcina ellen hergelte a Facebook népét, sőt, egyik posztjában egyértelműen úgy fogalmaz: "én biztos nem oltatok kínai vakcinával". Bánovics kameránk előtt hosszan tagadja az álhírterjesztést, de mint tudjuk, az internet nem felejt. A műsor második felében Hadházy Ákos, Momentum-színekben induló "független" országgyűlési képviselőtől érdeklődtünk, többek között zuglói baloldali belvitákról és a kórházak előtti capoeira-mutatványairól. Pesti Riporter: Tarlós István szerint fogalmatlan emberek riogatnak közveszéllyel metróügyben – Karácsony Gergelyék inkasszózták az iparűzési adóelőleget (VIDEÓ)
A Pesti Riporter péntek esti adásában megint számos aktuálpolitikai kérdést feszegettek munkatársaink. A Pesti TV megkereste Tarlós Istvánt, Budapest volt főpolgármesterét, aki lerántotta a leplet a baloldal aljas hazugságáról, hiszen a Népszava még őt akarja elszámoltatni a metrókocsik felújításának ügyében. Tarlós rémisztgetésről, pánikkeltésről beszélt, miközben tisztába tette a tényeket. A műsor vendége volt Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője, akit a műsorvezető, Ferkó Dániel kérdezett arról, hogy Karácsony Gergelyék miért nyelik le a budapesti vendéglátósok állami bértámogatását. A műsorban szó esett még Niedermüller Péter legújabb ámokfutásáról is, amely ugyancsak a vendéglátósok megsarcolását tűzte ki céljául, illetve arról az érdekes busztenderről, amelyben háromszázötvenmillió forintot szánt volna a BKV hat busz bérlésére. A műsor második felében Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke volt a vendég, akit Ferkó Dániel arról faggatott a koronavírus kapcsán, vajon mi fontosabb: az emberélet, vagy a gazdasági és kulturális élet újraindítása? Pesti Riporter: Ezt a Jobbik nem tudja kimagyarázni, bűncselekmény füstbombát becsempészni az Országgyűlés Irodaházába (VIDEÓ)
Számos aktuálpolitikai kérdés mellett a Jobbiknak az Országgyűlés Irodaházának szerverszobájában milliós nagyságrendű kárt okozó füstgránátos akciója is górcső alá került a Pesti Riporter csütörtök esti adásában (19. perc 44. másodpercétől látható a beszélgetésben a füstgránátos rész). A műsorban Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője kifejtette: füstbombát kommandósok, terroristák és bankrablók is szoktak alkalmazni, szabálysértés ilyen eszközt hazánkba behozni, az pedig, hogy becsempészték az irodaházba, már a bűncselekmény kategóriáját is kimeríti. Úgy vélekedett, rés van a pajzson, ha a szigorúan védett létesítménybe ilyesmi bekerülhetett. Azt is leszögezte, hogy az érintett politikusoknak képzést kellene tartani arról, mivel lehet játszani és mivel nem, mert fel kell nőniük a képviselőséghez. Kósa Lajos szerint messze gurult ugyan a gyógyszer, de a Jobbikban az ilyen akcióknak hagyománya van. Volner János pedig úgy értékelt, hogy Jakab példáját követve a jobbikosok egyre hülyébbek, és ostorozta egykori pártját azért, amiért az Gyurcsány "végbélkúpjává" vált. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.