peter pellegrini
Koronavírus – Szlovákiában is diagnosztizálták az első fertőzöttet
Szlovákiában is megjelent az új típusú koronavírus, a fertőzést egy pozsonyi kórházban lévő 52 éves férfinál mutatták ki – jelentette be pénteki, pozsonyi sajtótájkoztatóján Peter Pellegrini ügyvezető miniszterelnök. A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfit a pozsonyi Kramáre egyetemi kórházban kezelik, az intézményben látogatási tilalmat vezettek be.A koronavírus miatt tanácskoznak a V4-ek miniszterelnökei Prágában
Rendkívüli visegrádi kormányfői csúcstalálkozó kezdődött szerda délelőtt Prágában.Lesz-e szlovák szövetségese Orbán Viktornak? – Magyarok nélkül rendeződhet át a szlovák politika
Érik a kormányváltás a szlovákiai választáson, és ami újdonság, az a 2006 óta minden választáson legerősebb Smer veresége lehet. 2010-ben csak széles koalícióval tudták megkerülni az amúgy győztes Robert Ficóékat, és 15 hónap után szét is hullott a tákolmány. Most viszont a konzervatív Igor Matovič pártja egyre erősödik, előbb első számú kihívóvá lépett elő a 8-10 százalékos pártok sorából, majd olyan ütős kampányt tolt le, hogy akár a választást is megnyerheti. A magyarok pedig minden bizonnyal kívülről nézik majd az egészet, pedig benne is lehettek volna. Számukra ez a tét, míg Magyarországról nézve az a fő kérdés, hogy V4-párti szlovák kormány alakul-e a választások nyomán. Az urnák este 10-kor zárulnak.Orbán: Növekedhet a migrációs nyomás a déli határon
Arra kell számítani, hogy egyre növekedni fog a migrációs nyomás a déli határon, egyre többen és egyre szervezettebben érkeznek, ahogy javul az időjárás – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, Röszkén, ahol Peter Pellegrini szlovák kormányfővel megtekintette a határkerítést. A magyar kormányfő az eseményen úgy vélekedett, hogy amit a nemzetközi sajtó képeiből látni, nem fedi a valóságot, mivel kilencvenöt százalékban katonakorú férfiak érkeznek. Európában tilos ezt mondani, de ez egy megszervezett invázió – jelentette ki. Peter Pellegrini Röszkén hangsúlyozta: ez a határszakasz a schengeni övezet déli határa is, ezért különösen fontos a védelme. Veszélyes lenne, ha itt áttörnének a migránsok, mert az Szlovákiának is komoly gondot jelentene.Pellegrini: Szlovákiának vissza kell vonnia aláírását az Isztambuli Egyezményről
Szlovákiának vissza kell vonnia aláírását az Isztambuli Egyezményről - szögezte le Peter Pellegrini, szlovák kormányfő Pozsonyban hétfőn. A jelentős részben a nők elleni erőszakkal szembeni fellépéssel foglalkozó, ugyanakkor több erősen vitatott részt is tartalmazó dokumentumot szlovák részről Iveta Radicová liberális kormányának idején írták alá 2011 májusában. Az egyezményt ugyanakkor Szlovákia, számos más európai országgal közösen nem ratifikálta, tavaly pedig a pozsonyi parlament a ratifikációs folyamat leállításáról fogadott el határozatot.Prágában tárgyal csütörtökön Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Prágába utazik, ahol részt vesz a visegrádi országok (V4) és a Nyugat-Balkán államainak csúcstalálkozóján – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerdán.Trumpnál járt a szlovák miniszterelnök
Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban fogadta Peter Pellegrini szlovák kormányfőt, dicsérte az amerikai-szlovák kapcsolatokat, a két ország NATO-n belüli partnerségét, és külön kiemelte, hogy Pozsony decemberben szerződést írt alá tizennégy darab F-16-os vadászgép vásárlásáról az amerikai Lockheed Martin cégtől.Pellegrini: Le kell számolni az EU kelet-nyugati megosztottságával
Miután az EP-képviselők Strasbourgban kedd délelőtt összevesztek azon, hogy megfelelő képviselete van-e a nőknek az üzleti életben, a politikában és a bankszektorban, megkérdezték a szlovák miniszterelnököt arról, hogy mit gondol az EU-ról és Európáról. Peter Pellegrini kissé simulékony beszédében kifejtette: Európa virágzó és biztonságos jövője érdekében az Európai Unió tagállamainak egységére kell törekedni, le kell számolni a kelet-nyugati megosztottsággal. Az Európai Parlament plenáris ülésének Európa jövőjéről szóló vitája során néhány könnycseppet is elmorzsolhattak a képviselők, amikor Peter Pellegrini kifejtette: a nézeteltérések ellenére nagyon fontos, hogy mindenki egy asztalhoz üljön és párbeszéd útján oldja meg a problémákat.A szlovák parlament is elutasította az ENSZ migrációs csomagját
Elfogadta a szlovák parlament csütörtökön azt a határozatot, amelyben felszólítja a pozsonyi kormányt, hogy lépjen ki az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából, és utasítsa el azt. Peter Pellegrini kormányfő üdvözölte a határozat megszavazását, s leszögezte, soha nem fogják elfogadni a csomagot tartalmazó marrákesi egyezményt.Ajánljuk még

















