peter pellegrini
Kiállt Magyarország és Lengyelország mellett a szlovák miniszterelnök
Szlovákia a büntetőintézkedések helyett a párbeszédet részesíti előnyben – jelentette ki Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök csütörtökön, Brüsszelben azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió a Lisszaboni Szerződés 7. cikke szerinti eljárás megindítását kezdeményezné Lengyelország és Magyarország ellen.Szlovák külügy: Csehszlovákia megszállása agresszió volt
Csehszlovákia megszállása a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei által 1968. augusztus 21-én elfogadhatatlan agresszív aktus volt - áll a szlovák külügyminisztériumnak az események 50. évfordulója alkalmából kedden kiadott nyilatkozatában.A prágai tavasz utáni bevonulás Érsekújváron is szedett áldozatokat
Az augusztusi események érsekújvári történéseinek a felidézésével emlékeztek a Prágai Tavasz ötvenedik évfordulójára a Háromhidak Polgári Társulás tagjai és a lakosok. A járási székhelyre augusztus 21-én hajnali három óra után törtek be a magyar néphadsereg katonái. A korabeli hadtörténeti közlemények egyik jelentésből kiderülnek a részletek. Az áldozatokról Peter Pellegrini kormányfő is megemlékezett - írja az ujszo.com.Pellegrini: Szlovákia kész ideiglenesen menekülteket befogadni
Szolidaritása jeleként Szlovákia kész ideiglenesen 1.200 menekültet befogadni, hogy segítse az arra rászoruló szomszédos országokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után. Pellegrini hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egyetlen migráns sem jöhet a kormány beleegyezése nélkül.Orbán Viktor szerint a brüsszeli kritikák egy részét a V4-ek sikerei miatt kapja (Frissítve)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Brüsszel alapvetően azért támadja őt, mert határozottan képviseli a magyar kormányzat és a visegrádi országok (V4) politikáját, amely ma sikeresebb, mint Európa nyugati felének politikája.Orbán Viktor: Közép-Európa a kontinens legsikeresebb régiója, fantasztikus jövő előtt állunk
Közép-Európa jelenleg a kontinens legsikeresebb régiója, amely fantasztikus jövő előtt áll - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök azon a csütörtöki, budapesti csúcstalálkozón, amelyen a visegrádi országok miniszterelnökei és Ausztria kancellárja találkozott és tárgyalt egymással. Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák, Andrej Babis cseh és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, valamint Sebastian Kurz osztrák kancellár a megbeszélésük eredményeiről közös sajtótájékoztatón számoltak be. Orbán Viktor különlegesnek nevezte a találkozót, és kifejtette, a V4-ek mindig erős Európát akartak, ehhez pedig szerinte jó elnökökre van szükség, és reményét fejezte ki, hogy Ausztria sikeres elnökséget tudhat majd magának az EU-ban, ahogyan Szlovákia is a V4-ekben. Elmondta, a kulcskérdésekben egyetértés volt a miniszterelnökök között, mindannyian fontosnak tartják a migrációs probléma megoldását, és közös érdek az is, hogy az egyetértés és ne a konfrontáció jellemezze Európát. A beszámoló után Orbán Viktor és Peter Pellegrini külön is a sajtó elé állt, és tájékoztatott a V4-elnökség átadásáról, július 1-jétől ugyanis Szlovákia veszi át Magyarországtól a csoport egy évre szóló elnöki tisztségét.Megerősítette a szövetséget Magyarországgal a szlovák miniszterelnök
A két ország baráti együttműködését, a jövőbeli szerteágazó együttműködését hangsúlyozta Orbán Viktor magyar és Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök a keddi budapesti találkozójuk utáni sajtótájékoztatón. A szlovák kormányfő nagyon határozottan kiállt a V4-es szövetség megbonthatatlan egysége mellett, többször hangsúlyozta, hogy nem erőltethetik ránk más országok a véleményüket, és a visegrádi országok a jövő alakítói, nem pedig tétlen szemlélői lesznek.Szlovákia továbbra is elutasítja a kötelező migránskvótát
Szlovákia nem változtatta meg véleményét az uniós menekültpolitika egyes intézkedéseivel kapcsolatban, teljesen világos, hogy továbbra is ellene van a migránsok kötelező kvóták alapján történő elosztásának - jelentette ki Peter Pellegrini új szlovák miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.Elfogadta a szlovák parlament az új kormány kinevezését
Két napon át tartó, indulatos és vulgáris felszólalásoktól sem mentes vita után bizalmat szavazott hétfőn este a pozsonyi törvényhozás a hatalmon lévő szlovák koalíció új összetételű kormányának. A Peter Pellegrini vezette új kabinet tagjait még csütörtökön nevezte ki Andrej Kiska államfő.Ajánljuk még

















