petőfi attila
Bári emberölés: kisemmizték, halálra gyógyszerezték, majd rágyújtották a kastélyát a milliárdos vállalkozóra
Az orvosszakértői vélemény szerint halálra gyógyszerezhették gyilkosai azt a milliárdos vállalkozót, akinek összeégett holttestét 2020 augusztusában találták meg a Baranya megyei Báron - derült ki a rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján. A 62 éves M. István meggyilkolásával két férfit, M. Zsoltot és K. Istvánt gyanúsítja a rendőrség, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt, illetve a két férfit és három társukat sikkasztással is gyanúsítják. A nyomozás adatai szerint a társaság tagjai, több mint 40 millió forintnyi értéket szereztek meg a mentálisan leépült, pszichiátriai beteg, alkoholfüggőséggel küzdő vállalkozótól, majd a gyilkosságot leplezendő, a holttestre rágyújtották a bári kastélyt. A holttest a felismerhetetlenségig összeégett, később is csak genetikai vizsgálattal sikerült igazolni az áldozat személyazonosságát, illetve kiderült, a milliárdost meggyilkolták. A magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb gyilkosságát oldotta meg a rendőrség, a szálak az alvilág hóhéráig vezetnek
Megoldotta a rendőrség különleges egysége a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb gyilkosságát, a siófoki Napfény Hotel recepciósának brutális, harminc évvel ezelőtti kivégzését - tudta meg a PestiSrácok.hu. A szálak a szervezett bűnözésig, a kegyetlenkedéseiről és kíméletlenségéről elhíresült, a saját kocsmájában, a katonai titkosszolgálat két munkatársának jelenlétében, 1999-ben kivégzett Döcher Györgyig vezetnek. Az alvilág hóhéra egy, akkor 18 éves társával együtt követhette el a rablógyilkosságot. Az elmúlt években más bűnügyek miatt börtönben ülő férfit meg is gyanúsították a bűncselekménnyel, ám ő nemrég súlyos betegségben meghalt, csak ezért nem jutott el vádemelésig az ügy. Még a karácsonyfa mellett is az aktákat lapozgatják – Évtizedes gyilkosságok után szimatol a különleges egység (interjú)
Hét évvel ezelőtt alakult az a különleges egység a rendőrség berkein belül, amelynek tagjai azoknak a gyilkossági ügyeknek a felderítésére vállalkoztak, amelyekre már mindenki keresztet vetett, aki számít a szakmában. A police.hu oldalon megjelent interjúban Petőfi Attila vezérőrnagy, a Készenléti Rendőrség (KR) kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője beszélt a speciális egység eddigi eredményeiről. A beszélgetésből kiderül, hogy eddig már 22 emberölést sikerült felderíteniük, és az is, hogy ezek a ravasz, tapasztalt zsaruk gyakran éveket szentelnek az életükből a nagy ügyeknek, amelyekkel együtt kelnek és fekszenek, és gyakran még a karácsonyfa mellett is aktákat böngésznek. A Fenyő-ügy volt főnyomozója szerint csaknem minden jel arra utal, hogy Gyárfás ölette meg a médiacézárt
„Számomra szinte minden jel arra mutat, hogy Gyárfás felbujtására végezték ki Fenyő Jánost. Gyárfás Tamásnak volt a legsúlyosabb konfliktusa a kivégzett médiacézárral, ezen kívül ő rendelkezett a megfelelő kapcsolatokkal, pénzzel is a merénylet lebonyolításához” – állítja a Fenyő-gyilkosság egykori főnyomozója, Kovács Lajos, aki bízott benne, hogy a móri emberöléshez hasonlóan kiderül majd, a Fenyő-ügyben is neki és munkatársainak lesz igaza. A nyugalmazott főrendőrrel készült, több ügyet is átfogó interjú P. Gál Judit most megjelent, Gyilkosokkal szemtől szemben című könyvében olvasható. A szerző az elmúlt évtizedek megrázó bűneseteit mutatja be a nyomozók, bírók, ügyészek és az elkövetők szemszögéből. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.