pintér tamás
A dunaújvárosi füsttől fuldoklik Pintér Tamás, miközben Gyurcsány bábjaként azokhoz dörgölőzik, akik a helyzetet előidézték
A Dunaferr dolgozóiért aggódik álságosan, miközben a Vasmű elkótyavetyélőinek kegyeit keresi a dunaújvárosi polgármesterségre pályázó Pintér Tamás, aki pártja, a Jobbik bevett kommunikációjának megfelelően ellenfeleire keni a saját bűneit. A honatyát hivatalos, országgyűlési e-mail-címén kérdeztük meg, hogy mit tett eddig a Vasmű környezetszennyezésének csökkentése érdekében; válaszát cikkünk végén közöljük. Pintér most annak a Gyurcsánynak a kottáját fújja, akinek a közéletből eltakarításáért pártja egykor létrejött. Gyurcsány Ferenc puccsal jutott hatalomra egykor, majd elvtársai puccsal távolították el a kormányfői pozícióból, ami őt öriharira sarkallta a baloldallal szemben. Ezért verte/veri szét a magyarországi baloldalt, azt a baloldalt, amelybe a Ballik Jobbik most oly kéjesen igyekszik integrálódni. Épeszű embernek nem lehet kétsége afelől, hogy Gyurcsány Ferenc bosszút fog állni azért, amiért a győri jobbikosok feladták az ottani moslékkoalíciót; ez a bosszú érintené Pintér Tamást is, ha valamilyen szerencsétlen csillagkonstellációnak köszönhetően ő lenne Dunaújváros következő polgármestere. És hogy kik innák meg ennek a levét? Természetesen a dunaújvárosiak. Azok aggódnak most a Dunaferr dolgozóiért, akik korábban eladták a fejük felül a gyárat
Tóth István volt jegyző, Szántó Péter és Tóth Kálmán egykori képviselők – csak néhány név azok közül, akik személyes megtestesítői, ugyanakkor személyes felelősei Dunaújváros egyik leggyalázatosabb időszakának, amikor a beleegyezésükkel, támogatásukkal sikerült a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányoknak üveggyöngyökért elkótyavetyélni a Dunaferrt. Ezek a figurák most a Rajta Újváros nevű alakulat mögé bújva igyekeznek visszakapaszkodni a hatalomba, miközben minden jó ízlést nélkülözve a jelenlegi városvezetést okolják a saját egykori döntéseik következményeiért. Ennek a csapatnak a polgármester-jelöltje az a Pintér Tamás, akinek a pártja eredetileg azért jött létre, hogy kitörölje Gyurcsányt a magyar történelemből, de mostanára, a Jobbik drámájának végkifejletére kéjesen lefeküdt a bukott miniszterelnöknek, ha már más út a pártban nincs, a munka meg büdös. Pintér Tamás Gyurcsány Ferenc hasznos bolondja, Gyurcsánynak pedig egyetlen dolog miatt van rá szüksége: azért, hogy megszerezzen egy megyei jogú várost. Ha Pintér lenne Dunaújváros polgármestere, azzal csak Gyurcsány nyerne, a dunaújvárosiak ezzel a bukott miniszterelnököt vennék a nyakukba. Ne legyenek kétségeink: ez is a terve! Megfélemlítéssel kampányol az újvárosi ellenzék ismeretlen "fényhozója" (PS-VIDEÓ)
Dunaújvárosban járt a PestiSrácok stábja, és ha már ott voltunk, megkérdeztük a helyieket, hogy mit gondolnak a magát "fényhozóként" (Lucifer) aposztrofáló összellenzéki polgármester-jelöltről, Pintér Tamásról. A kérdés apropóját az adta, hogy forrásunk szerint a napokban személyesen Gyurcsány Ferenc érkezett a városba eligazítani a helyi ellenzéket, de főleg Pintér Tamást, a Jobbik országgyűlési képviselőjét. Kiderült: a városban sokan azt sem tudják, hogy ki az a Pintér Tamás, pedig a Dunaújvárost is magába foglaló választási körzetben ő nyert a 2018-as országgyűlési választásokon, azóta viszont gyakorlatilag alig látni a városban, és az általa beígért fejlesztések is mind elmaradtak, vagy önkormányzati kezdeményezésre valósultak meg. Ennek ellenére Pintér folytatja sokszor erőszakos kampányát: kameránk elé állt egy neve elhallgatását kérő virágárus hölgy, aki elmondta, hogy ellenzéki szimpatizánsok rongálták meg standját, miután ő egy fotón pózolt a város fideszes polgármesterével, Cserna Gáborral. A vandálok így akartak üzenni azoknak, akik nem az ellenzék jelöltjét támogatják.