polbeat
Minden bíró komcsi? - Völner Pál a Polbeat mai vendége (Élő 19 órakor!)
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter vendége a ma esti Polbeatben, amelyben a lekomcsizott bírókról, az igazságszolgáltatás függetlenségéről, az esetleges reformokról, tervekről, a nemzeti konzultáció ellenzéki negligálásáról és a Soros-tervről kérdezzük majd a politikust. Élő közvetítés kedd este 19 órától ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Földi László a Polbeatban: Szinte elkerülhetetlen, hogy Európa háborúba sodródjon (videó!)
Egyelőre nem kapott felkérést, így felmondási idejét tölti Földi László nemzetbiztonsági szakértő, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, aki a kilencvenes évek végén a Horn-kormány durva titkosszolgálati visszaéléseinek a leleplezésével vált ismertté, ám az Echo TV-ben és a Magyar Időkben kimondott markáns véleménye miatt két hete távoznia kellett Tarlós István tanácsadó testületéből. Földi a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Huth Gergely és Stefka István kérdéseire válaszolva újfent megerősítette: tartja véleményét, miszerint a migrációs válság már ma is háborús helyzetet teremtett, amelyben az embercsempész háborús merénylő, akit semmiféle jogi védelem nem illet meg, hiszen idehozza az ellenséget. Arról is beszélt: szinte elkerülhetetlen, hogy Európában véres konfliktusok alakuljanak ki. Nem úgy, mint a második világháborúban, hanem polgárháborúk képében, például Németországban. - Azért kell erről beszélni, hogy Európa felébredjen és védekezzen - tette hozzá.Semmi nem az, aminek látszik? - Földi László a mai Polbeat vendége (ÉLŐ 19 órától)
Földi László nemzetbiztonsági szakértő, egykori hírszerző, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója lesz Stefka István és Huth Gergely vendége a ma esti Polbeatben, ahol az Európai Parlament által elfogadott, felülről nyitott kvótát rejtő új dublini irányelvekről és az országot fenyegető számos nemzetbiztonsági kockázatról kérdezzük majd. Természetesen szóba kerül az is, hogy mihez kezd azután, hogy szakítani kényszerült a Főpolgármesteri Hivatallal, mert Tarlós István intése ellenére is vállalta a migrációval kapcsolatos markáns álláspontját a Magyar Időknek adott interjújában. Élő közvetítés kedd este 19 órától ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!A mi felefősségünk, hogy a rendszerváltás után elmaradt az igazságtétel - mondta Horváth Attila a Polbeatben
A mi felelősségünk, hogy az állampárt és a kommunista rendszer kiszolgálói, szekértolói, például a vérbírák vagy a megtorlás levezénylői nem lettek elszámoltatva, jellemzően magas nyugdíjjal, a Rózsadombra visszavonulva éltek a rendszerváltás után, miközben a 80-as évek ellenzéki csoportjainak a tagjai nyomorognak - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő adásában Horváth Attila jogtörténész alkotmánybíró, az 1956-os Emlékbizottság történész munkacsoportjának tagja. "Hányan tiltakoztak ez ellen? Voltak milliós tüntetések, amelyen a felelősségre vonást követeltük volna?" - tette fel a kérdést Horváth Attila.Köztünk élnek 1956 és a rendszerváltás árulói - Horváth Attila alkotmánybíró a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Horváth Attila jogtörténész alkotmánybíró lesz Stefka István, Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a mai Polbeatben. Az élő közvetítést a szokott módon este 19 órától kezdjük itt, a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből, az egy órás adás alatt és előtt várjuk hozzászólásaikat, kérdéseiket, amelyeket vendégünkkel is megtárgyalunk!Gulyás Márton szerint nemes célért küzdöttek a bolsevikok (Polbeat-videó!)
Annak ellenére, hogy Lenin száz éve indította útjára a világ legnagyobb tömeggyilkosságát, a kommunizmust, és 1917. november 7-én egy erőszakos kisebbséggel és erőszakosan szerezte meg a hatalmat, Gulyás Márton civil aktivista kiállt a bolsevik forradalom mellett és a PS-Polbeatben vette védelmébe a puccsot. Gulyás Márton keddi élő vitaműsorunkban kifejtette a véleményét, miszerint számára nem kérdés, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom adekvát válasz volt a cári Oroszország rendszerére, a kizsákmányolásra. „Abban a történelmi kontextusban legitim módon és érthetően az emberek azt mondták, hogy joguk van az élethez. A cári Oroszország elleni lázadás alapvetés” – vélekedett Gulyás Márton.Langyos ősz után hideg tél? - Gulyás Márton aktivista a Polbeat mai vendége (élő 19 órától!)
Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom alapítója lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a keddi Polbetben, a vitát a megszokott módon élőben közvetítjük a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Gulyást elsősorban arról kérdezzük, mire számít a november 18-ra meghirdetett újabb "kormánybuktató tüntetésen", amikor a legutóbbit is le kellett fújni október 23-án? A politikai aktivistától, aki forró őszt és a kormányzást lebénító polgári engedetlenséget ígért korábban, megkérdezzük azt is:Aki nem panaszkodhat, hogy "Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni" - Hollik István a Polbeatben (videó!)
Te már nem panaszkodhatsz, hogy "Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni?" (Bástya et. Virág et.-hez A tanúban), hiszen a DC Leaks iratok szerint Soros György célkeresztjében szerepelsz, mint elvakult migránsgyűlölő, ráadásul mindjárt Orbán Viktor és Lázár János után. Azért ez mégiscsak egy rang - mondtuk a legutóbbi Polbeatben Hollik Istvánnak. A kereszténydemokrata képviselő Huth Gergely és Stefka István kérdéseire kijelentette: "Mi nem az egész világgal harcolunk, nincs itt semmiféle testetlen ellenfél. Egészen pontosan tudjuk, ki az ellenfelünk: az aki Magyarország szuverenitását, a magyar emberek biztonságát veszélyezteti. Sajnos a Soros-hálózat ezt teszi".A Soros-hálózat célkeresztjében - Hollik István a mai Polbeat vendége (ÉLŐ, 19 órától!)
Múlt heti oknyomozó cikkünkben, a DC Leaks nevű szivárogtató portálnak köszönhetően találkozhattak olvasóink azokkal a titkos jelentésekkel, amelyekből nemcsak a Soros-hálózat létezéséről és professzionális működéséről nyerhettünk információt, hanem megismerhettük a világboldogító dollármilliárdos magyar ellenségeit is: első helyen természetesen Orbán Viktort, illetve a "civil szervezeteket megtámadó" Lázár Jánost, majd pedig a migránsok életét megkeserítő Hollik István fiatal KDNP-s képviselőt. A mai Polbeatben a hálózat céltáblájára került politikussal beszélget Stefka István és Huth Gergely a megszokott időben és helyen: 19 órától a budai Bem rakpart 53. alatti Revolution 56 Sörözőben. A beszélgetést élőben itt közvetítjük. Hollik Istvántól nemcsak a kiszivárgott dokumentumokról, a Soros-terv létezését alátámasztó tényekről és e hálózat valós veszélyeiről kérdezősködünk majd. Szóba kerül a spekuláns az Élet és Irodalom legutóbbi számában napvilágot látott, Vásárhelyi Miklós vörös propagandistát, az SZDSZ alapítóját és a Soros Alapítvány első elnökét méltató írása, s az is: mit remélnek a nemzeti konzultációtól.Ajánljuk még

















