politikai hobbista
Politikai Hobbista – Mi történik Izraelben? Ne hidd el, amit a sajtóban látsz... (Videó!)
Az egyre eszkalálódó közel-keleti, elsősorban izraeli konfliktus, illetve az erről szóló híradások valószínűleg szép lassan átütötték az elmúlt napokban azok ingerküszöbét is, akik egyébként nem különösebben érdeklődnek a nemzetközi események iránt.Érdemes "muciológiára" hitelt felvenni? – Politikai Hobbista Nógrádi Györggyel
Hogy mi az a "muciológia"? Olyan, mint a genderszak: roppant fontos, de pusztán ebből még sosem gazdagodott, fejlődött egy ország. És ezt érdemes szem előtt tartani olyankor is, amikor arról vitázunk, hogy felvegyünk és égessünk-e el mindenféle társadalomboldogító pénzszórásra egy halom uniós hitelt. Vagy ha már kölcsönre van szükségünk, abból esetleg építsünk és fejlesszünk-e inkább, lehetőleg valami olyasmit, ami később kitermeli a törlesztőrészleteket.Dömötör Csaba a Beugró Hobbistában: A Jobbik ezekben a hónapokban számolta fel végleg önmagát
Magyarország nemcsak egy állam, hanem közösség is, a koronavírus pedig megmutatta, hogy a közös életünk egyfajta társasjáték, a pandémiát csak együtt tudjuk leküzdeni. A járvány elleni egyetlen megoldás jelen pillanatban az oltás; aki a vakcinákat támadja, az nemcsak az emberéletet veszélyezteti, hanem közös életünket is bomlasztja. A baloldal oltásellenes kampányáról Petrovics Kinga és Bohár Dániel beszélgetett Dömötör Csabával, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárával és Szolomayer Balázzsal, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjével.Ákos a Politikai Hobbistában: Nem marad más, mint normálisnak maradni
Kovács Ákos Kossuth-díjas zeneszerző, énekes volt a Politika Hobbista kedd esti vendége. A pop-ikon kendőzetlen őszinteséggel beszélt számos témáról, így például arról, hogy mit gondol a gyerekeire nehezedő, intenzív, progresszív agymosásról, a Black Lives Matter-mozgalomról, de természetesen szóba került Ákos legfrissebb zenei újdonsága is.Politikai Hobbista – Szlávik János szerint sincs akadálya az iskolák és a teraszok kinyitásának (VIDEÓ)
Valóban komoly mérföldkő a 2,5 millió beoltott személy elérése – mondta el Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője a Pesti TV Politikai Hobbista című műsorának csütörtöki adásában. A korlátozásokról és azok feloldásáról is beszélt a műsorban a szakértő, kifejtve, hogy előremutatónak tartja a létszámkorlátozásos üzletnyitást, a jövőben pedig – magasabb átoltottság esetén – érdemesnek tartja megfontolni a vendéglátóhelyek szabadtéri területeinek újranyitását. Elárulta: úgy érzi, hogy a következő enyhítő intézkedések már akár a teraszok újranyitása irányába mutathatnak. Az iskolák nyitásáról is megosztotta gondolatait Szlávik János, aki szerint nem a gyerekek a járvány mozgatórugói, az iskolák továbbra sem számítanak gócpontnak. A betegségen átesettek számáról az infektológus úgy vélekedett: egy regisztrált esetre 4–5 felderítetlen juthat, akik tünetmentesen átvészelték a betegséget. Ennek az lehet a veszélye, hogy ha valaki enyhe tünetekkel esik át a fertőzöttségen, akkor nem termelődik jelentős mennyiségű antitest, és könnyen visszafertőződhet – ismertette Szlávik.Politikai Hobbista – Apáti Bence elmondta, hogy neki Jakabbal ellentétben volt olyan időszaka, amikor valóban csak parizerre futotta (videó!)
Volt két, két és fél év, amikor tényleg nagyon szar volt. Egy-két helyre írtam, és akkor 100-150-200 ezer forintos havi bevétel volt. Lea, aki a barátnőm, akivel élek – ha ő nem dolgozik az Operában, és nem keres viszonylag jól, akkor azért ott az éhhalál fenyegetett – mondta el Apáti Bence, magyar balett-táncos, publicista, az Operettszínház balettigazgatója a Pesti TV Politikai Hobbistacímű műsorának legutóbbi adásában. Apáti szerint voltak évek, amikor neki valóban csak parizerre telt, és sokan ezt nem hinnék el róla. Apáti Bence azt is hangsúlyozta, nincs róla meggyőződve, hogy a genderjogok kiterjesztése nem von-e majd maga után egy-két komolyabb, világszintű következményt. A Biden-adminisztráció teljesen egyértelművé tette a nulladik órában, hogy Magyarország ebben a tekintetben is egy nagyon komoly ellenség – mondta el a műsorban. Nézze vissza a legutóbbi adást!Hazánk sohasem volt gyarmatosító ország, itt nincsenek elnyomott feketék- üzenték a hobbisták a BLM-mozgalmat pátyolgató Baranyiéknak (Videó!)
Humorral fűszerezett vallomásokkal indult a hétfő esti Politikai Hobbista című műsor, melyben Jeszenszky Zsolt, Takács Áron, Ambrózy Áron és Varga Ádám számos poént elsütve rámutattak, álságos képmutatás uralkodik a balliberális politikai körökben és a hozzájuk köthető orgánumokban. A kanapén pedig Mészáros Nóri foglalt helyet, aki mobiltelefonjával igyekezett felidézni az ellenzéki megmozdulások hangulatát.Politikai Hobbista – Hadházy titokzatos állatorvosi pecsétje és a kutyaszaporítók (Videó!)
Hiteles-e Hadházy Ákos, a mindenhol kormányzati korrupciót szimatoló, önjelölt igazságbajnok, ha ő maga illegális jövedelmet titkol az állam és a hatóságok elől? És vajon kinek állít ki rendszeresen kutyaútleveleket, úgy, hogy ezt országgyűlési képviselőként a mandátuma időtartama alatt nem tehetné meg? Csak nem az állatvédők legnagyobb ellenségeinek, a kutyaszaporítóknak? A Hadházy tevékenységéről szóló rész a Politikai Hobbista szerdai műsorában 10:45-től látható. Az adásban szó volt Szájer József lebuktatásáról, amelyről immár lehullott a lepel: az intézkedő rendőröket egy teljes, profi tévéstáb kísérte, az egység parancsnoka pedig akció közben készségesen referált az újságíróknak. Szó nincs tehát lakossági bejelentésről, csendháborításról, amit hosszú ideig hazudtak a baloldali sajtó hathatós közreműködésével. Miután egy belga tévécsatorna le is adta a felvételt, a napnál világosabban kiderült, hogy titkosszolgálati akció zajlott. Orbán Viktor húzogatta a brüsszeli oroszlán bajszát, ezért levették egy – szivárványszínű – játékosát a sakktábláról. A műsor második félidejében Závodi Gábor zenész, producer volt a vendég, aki hosszú esztendőkön át volt Demjén Ferenc producere, jelenleg Rúzsa Magdi zenei rendezője, de rendszeresen dolgozik többek között Koncz Zsuzsával is. Elmondása szerint, ha az élet minden területén olyan normálisan tudnának egymással beszélni, baráti- és munkakapcsolatban lenni a különböző világnézetű emberek, ahogy ők képesek erre a zenekarokon belül, akkor sokkal jobb lenne a közélet.Bige László az új Simicska, nála térdel kortespénzért a haladó baloldal – élén Horn Gáborral (videó!)
Több tízmillió forintot fizetett a műtrágyakirálynak is nevezett, éppen nyomkövetős lábbilincsben házi őrizetét töltő Bige László milliárdos nagyvállalkozó Horn Gábor intézetének, a Republikonnak, hogy kimutassák: minden baloldalinak és reformnyilasnak részt kell vennie a nagy ellenzéki összeborulásban és akkor biztosan legyőzik Orbán Viktort. Ugyan a vaskos elemzést csak az ellenzéki pártvezetőknek, "köztük" a Telex főszerkesztőjének mutatták meg, a kisebb, kényszerűen nyilvánosságra hozott rész adatai viszont furcsa viszonyt ápolnak a matematikával: kiderül belőlük, hogy a Fidesz-KDNP masszívan vezet, mégis az ellenzék áll győzelemre. Ráadásul minderről csak azért tudni, mert Horn Gábor karambolozott Bige gyártelepéről kijövet és egy szemfüles arra járó lefilmezte a jelenetet.Ajánljuk még

















