politikai hobbista
Politikai Hobbista – KariGeri kötelezettségszegési eljárást indítana a kormány ellen, de megint csúnyán mellényúlt (Videó!)
KariGeri kötelezettségszegési eljárást indít a kormány ellen. Bár miután legurult a birkózószőnyegről, a szövegét kezdeményezésre finomította. Amihez még mindig nincs joga. Csak panaszt tehet. Azért hisztizik, mert szerinte 5000 km autópályát lopnak el és privatizálnak éppen. KariGeri nyilván hazudik: összesen van 2000 km gyorsforgalmi út hazánkban, ebből is le kell vonni az M5-öt és az M6-ot, amik az MSZP–SZDSZ idején kerültek koncesszióba. A hirdetmény meg minden ízében megfelel a vonatkozó uniós irányelveknek, de ahhoz Gergő pont annyit ért, mint a város-, illetve az autóvezetéshez. Mert nem önmagában a konstrukcióval van baj, csak és kizárólag akkor, ha az MSZP–SZDSZ elk*rja, a maradékot pedig ellopja. Ma már nem kell szégyenkeznünk egy nemzetközi meccs másnapján, olvasva a nálunk vendégeskedő nemzetközi sztárok nyilatkozatait. Pedig mélyről indultunk. Roy Keane használhatatlan libalegelőt emlegetett, miután Koplárovics góljával megverte őket a Népstadionban a ZTE. A romos, patkányrágta, használhatatlan stadionokból mára csodaszép, világszínvonalú létesítmények lettek, Ronaldo, korunk sztárja pedig az elérhető 100 pontból pont 100 pontot adott az őket vendégül látó stadionra, miután értékelték a budapesti szereplésüket.Politikai Hobbista – Nem véletlenül hallgat el fontos információkat az ellenzéki sajtó (Videó!)
Az IMF 4,3-ról 6,2 százalékra módosította a Magyarországról szóló gazdasági előrejelzést, és egyedül a hvg.hu – leánykori nevén Heti Világgazdaság – nem számolt be erről az „érdektelen apróságról” – hívta fel a figyelmet a műsorvezető a Politikai Hobbista legutóbbi adásában. Szóba került még Szabó Tímea legújabb ámokfutása és az is, hogy a napokban homoszexuális orvosokat vertek meg Pécsett, de persze nem azok, és nem úgy, ami a baloldali narratívát erősítette volna. Ábrahám Róbert szerint csavargók követtek el rablási kísérletet, miközben az ellenzéki médiumok összemossák és párhuzamot vonnak az említett eset és a pedofilellenes törvénycsomag elfogadása között.Huth Gergely a Politikai Hobbistában: A jobboldali újságírás egy identitás, egy érték, amit meg kell őrizni (Videó!)
A Villányi Károllyal közösen március 15-én elnyert Jótollú magyar újságíró díjat szerdán átvevő Huth Gergely volt a Politikai Hobbista keddi adásának vendége, aki a konzervatív újságírás az első Orbán-kormány alatti kibontakozásáról és a balliberális médiatúlsúly elleni küzdelemről beszélt a Pesti TV stúdiójában. A PS főszerkesztője, a csatorna programigazgatója szót ejtett az általa elnyert elismerésről, de kifejtette azt is, hogy vállveregetésben, öntömjénezésben nem tudjuk felvenni a versenyt a baloldallal. Ugyanakkor – tette hozzá – a legnagyobb újságíródíj a nézők és az olvasók szeretete, figyelme és ez élteti a szakmát már a rendszerváltoztatás óta. A PestiSrácok.hu főszerkesztője beszélt az online jelenlét szükségességéről, és a hagyományos platformok létjogosultságáról is.Politikai Hobbista: Dobrevnek csak azért alacsonyabb az elutasítottsága Ferinél, mert kevesebben ismerik névről (Videó!)
Dobrev küzd, mint malac a jégen, próbálja ledolgozni a hátrányát, amit férjével, nagypapijával, anyukájával és magával szedett össze. A teljes népességet tekintve csak azért alacsonyabb az elutasítottsága Ferinél, mert némileg kevesebben ismerik névről. De úgy általában mindenki utálja, mint meleg a szart. Az, hogy ő listavezető legyen az ellenzéki összefogásban, ahhoz valami sorsfordító eseménynek kell bekövetkeznie, pl. Borkai kétszer becsapódik egy negyedik és ötödik hullámot okozó meteorit hátán, amit Mészáros Lőrinc hajítógépével lőtt ki Rogán Antal a Csanády utcára.Politikai Hobbista – A liberálisok nem bírják elviselni, hogy a focinkat pont ugyanaz emelte fel, ami az országot: a nemzeti büszkeség (Videó!)
Nemcsak orbanofóbok, hanem focifóbok is vannak, és a két halmaz pedig szinte pontosan fedi egymást. Nem bírják elviselni, hogy a focinkat pont ugyanaz emelte fel, ami az országot: a nemzeti büszkeség. A hollandok válogatottja közben attól fél, hogy a magyar szurkolók kihuhogják, ezért a Hobbista gondoskodott bagolyról, hogy ne maradjanak hazugságban a magyar szurkolók rasszizmusáról mindenféle kitalációkat terjesztő libernyák propagandisták.Navracsics a Hobbistában: a politika mestersége ott kezdődik, hogy azokkal is együtt tudunk működni, akiket nem szeretünk (videó)
Navracsics Tibor kitart az EU mellett, pedig lett volna rá oka, hogy elvaduljon a viszonya Brüsszellel: ‘14 őszén, amikor a magyar kormány biztosnak jelölte, pont ugyanazokat a vádakat és támadásokat kapta a Nyugattól jutalmul, mint amit a többi fideszes kormányzati szereplő büntetésül. Navracsics Tibor korábbi igazságügyi minisztert és uniós biztost látta vendégül a Politikai Hobbista.Politikai Hobbista: a nagyhangú, Kína elleni ellenzéki szólamok csak a tüntetésen hangzottak jól (Videó!)
Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak Karácsony Gergely hiányos nyelvtudása az akadálya annak, hogy az összellenzék végre elküldje a hetekkel ezelőtt beígért "kemény hangvételű" Fudan Egyetemmel kapcsolatos levelét Hszi Csin-ping kínai elnöknek – fejtegette keddi adásában a Politikai Hobbista. A Kínát és a Kínával gazdasági kapcsolatokat ápoló magyar kormányt fenyegető, dörgedelmes szónoklatok után Karácsony Gergely vezetésével az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek egy már jóval visszafogottabb, inkább panaszkodós levelet írtak a kínai elnöknek, kilátásba helyezve a számukra is fontos beruházások leállítását egy esetleges kormányváltás esetén. Vélhetően még Karácsonyéknak is leesett, hogy saját esetleges kormányzásuk esetén hatalmas öngól lenne lerombolni a gazdasági kapcsolatokat a világ egyik legerősebb országával, de az is megtörténhetett, hogy az Újmult Kft. hathatós munkája ellenére is felsejlett a roncsderbi versenyzőinek, hogy főnökük, Gyurcsány Ferenc 2006-ban még azt kérte számon Orbán Viktoron, hogy nem nyit eléggé kelet felé. A felháborodott ultimátumból tehát nem lett semmi, csak egy újabb erőtlen baloldali kiáltvány, amelyben az ellenzék ismét elpanaszolta bánatát. Azt már az olvasók fantáziájára bízzuk, hogy a kínai elnököt mennyire hatotta meg a levél, de az érdeklődök a fenti videóban meg is nézhetik, Hszi Csin-ping reakcióját.Politikai Hobbista – A magyarok állítólagos rasszizmusa miatt nem jött össze az aranylábú francia fiúknak? (Videó!)
Először a nagy hőséget, aztán a szokatlanul hangos stadiont okolták amiatt, hogy a francia válogatott 1:1-re kikapott Budapesten. Aztán megtalálták a végső érvet: a szurkolók rasszista rigmusokkal zavarták meg Mbappét és Benzemát. Persze csak hazudoznak, mert megijedtek, hogy Budapesten lehet az Eb döntője, és be kellett segíteni egy kis ellen kampánnyal a foci- és stadiongyűlöletben fogant magyar baloldalnak.Politikai Hobbista: kistestvért hozott Karácsony Gergelynek a pridehónap (Videó!)
Karácsony Gergelynek kistestvért hozott a pridehónap. Kiderült, hogy a német Zöld Párt kancellárjelöltje pont ugyanolyan notórius hazudozó, mint a főpolgármester. Kamu diplomával, nemlétező nemzetközi jogászi végzettséggel, kitalált karrierrel lett a német nagyvárosok jómódú polgárságának kedvence Annalena Baerbock, és a rajongói azután sem pártoltak el tőle, hogy kiderült, pont annyi fejezet igaz az önéletrajzában, mint ahány pont Karácsony Gergelyében stimmel. Ebben persze nincs semmi meglepő, hiszen a politikai programjaik is az országaik tönkretételéről és polgárok szarrá adóztatásról szólnak, amit szintén imád a nagyvárosok felső középosztálya. Ezt a jelenséget dolgozta fel egy pszichodráma keretében a Politikai Hobbista stábja.Ajánljuk még