portik tamás
Együtt ül majd a vádlottak padján Gyárfás és Portik
Célszerűségi okokból egyesíti a Fenyő-gyilkosság felbujtói ellen indult büntetőügyeket a Fővárosi Törvényszék bírája, Póta Péter, így Portik Tamás és Gyárfás Tamás együtt ül majd a vádlottak padján - írja hétfői számában a Magyar Nemzet. Portik szerepét eredetileg külön eljárásban vizsgálták volna, ám mivel mindkét ügyet Póta Péter tárgyalja, az egyesítés teljesen megalapozott.Alvilági csúcsragadozókig érnek a nagybani piacot uraló maffia szálai
Egy komoly, a nagybani piachoz köthető bűnszervezetről rántotta le a leplet és mondott el részleteket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak egy megfenyegetett bűntárs, aki vallomásában azt is feltárta, hogy az adócsalásokból százmilliókat kaszáló bűnözők komoly hatósági kapcsolatokkal rendelkeznek – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az külön érdekesség, hogy a férfi által az egyik legveszélyesebb bűnözőként jellemzett V. Ferenc üzlet- és bűntársa volt annak a három vállalkozónak, akik Üröm ex-MSZP-s polgármesterének sleppjéhez tartoznak. Kettő közülük még mindig szökésben van, miután a bíróság kétmilliárdos áfacsalásban találta őket bűnösnek.Maffiaháború: Portik állítja, nem akarta megöletni az ismert hajtót, Lakatos Csabát
Tagadta bűnösségét a magyar alvilág egyik vezérének tartott, jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő Portik Tamás a Lakatos Csaba elleni merényletkísérlet ügyében tartott előkészítő ülésen szerdán a Fővárosi Törvényszéken. Portikot azzal vádolja az ügyészség, hogy 1996. november 13-án az ő parancsára lőtt rá az alapügyben már jogerősen elítélt Tanyi György az ismert hajtóra. Lakatossal azért akarhattak végezni, mert az Energol-vezér a rendőri kapcsolatain keresztül megtudta, hogy Lakatos összefüggésbe hozta őt Prisztás József meggyilkolásával.Lövések az ügetőn: újra bíróság elé áll az olajmaffia egykori vezére, Portik Tamás
Szerdán ismét bíróság elé áll a magyar alvilág egyik legrettegettebb figurájának tartott Portik Tamás, miután az ügyészség azzal vádolja az olajszőkítési botrány miatt elhíresült cég, az Energol Rt. egykori igazgatóját, hogy az ő felbujtására akarták megölni több mint húsz évvel ezelőtt az ismert hajtót, Lakatos Csabát. A vád szerint a hajtóval azért akartak végezni, mert az Energol-vezér a rendőri kapcsolatain keresztül megtudta, hogy Lakatos összefüggésbe hozta őt Prisztás József meggyilkolásával.Hamis tanúzással gyanúsítják az olajmaffia egyik kulcsfiguráját a Gyárfás-ügyben
A Fenyő-gyilkosság ügyében elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki Drobilich Gábort, Portik Tamás korábbi mentorát és energolos cégtársát a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint Drobilich tanúkén tett állításait azok a – hatóság birtokában lévő - hangfelvételek cáfolták, amiket Portik rögzített kettejük beszélgetéséről a 2000-es évek közepén. A felvételek leiratából korábban portálunk is közölt részleteket, ami egyébként igazi alvilági csemege, hiszen a két egykori barát többek között beszélt az akkor még bujkáló szlovák bérgyilkosról, Jozef Roháčról, két, maffiával összejátszó korrupt nyomozóról, egy rendőrségről kihozott titkos vallomásról és a Fenyő-gyilkosságról is.Fenyő-gyilkosság – Megkezdődött Gyárfás Tamás büntetőpere (Frissítve!)
A keddi előkészítő ülés előtt több, mint negyedórával megérkezett a Fővárosi Törvényszékre Gyárfás Tamás, aki a Fővárosi Főügyészség vádirata szerint egykori üzleti riválisa, a több, mint huszonegy éve meggyilkolt Fenyő János megölésére adott megbízást. A vádhatóság szerint Fenyőt Portik Tamás megbízásából Jozef Roháč lőtte agyon, Portik pedig Gyárfás utasítására rendelte el a merényletet. Érdekesség, hogy a vezető ügyész az a Csicsák Zoltán, aki Portik néhány korábbi ügyében is képviselte a vádat. A bíró Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék korábbi szóvivője. Gyárfás Tamás a korábbiakhoz hasonlóan abszurdnak nevezte a vádirat állításait, és kijelentette: semmi köze sincs Fenyő halálához. A vádlott jelezte, hogy a későbbiekben szeretne minden kérdésre válaszolni, és hozzátette: elég elszánt ahhoz, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát. Mivel a Fenyő-ügyben nemcsak Gyárfás, hanem Portik Tamás is érintett felbujtóként, utóbbi esetében perújítást rendeltek el az illetékesek, amelyet ugyancsak Póta Péter fog tárgyalni. Miután a keddi előkészítő ülésen nem született döntés, az ügyet a büntetőeljárás szabályai szerint februárban a bizonyítással folytatja a Fővárosi Törvényszék.Ma bíróság elé áll a Fenyő-gyilkosság megrendelésével vádolt Gyárfás Tamás
Kedd délelőtt tartja a Fenyő-gyilkossággal vádolt volt úszószövetségi elnök, Gyárfás Tamás ügyében az előkészítő ülést a Fővárosi Törvényszék. Az ügyészség szerint a Nap TV egykori ura 1998-ban a rettegett olajmaffiózó, Portik Tamás közvetítésével ölette meg legnagyobb üzleti riválisát, Fenyő János médiacézárt. Ha Gyárfás ma beismeri a gyilkosságot, a vádhatóság tizenkét év szabadságvesztés kiszabását fogja indítványozni, ám az ex-úszóelnök ártatlannak vallja magát és eddig minden alkalommal hangsúlyozta, hogy még a halála előtt rendezték vitáikat Fenyővel. Az előkészítő ülésről később részletes tudósítással jelentkezünk.A bíróság előtt faggathatják Fenyő János eltűnt bizonyítékairól Kuncze Gábort
November 12-én tartja az előkészítő ülést a Fenyő-gyilkossággal vádolt Gyárfás Tamás ügyében a Fővárosi Törvényszék – értesült a PestiSrácok.hu. Az előkészítő ülésre a vádhatóság csak Gyárfást és védőjét idézné, ugyanakkor, ha a bíróság tárgyalásokat is kitűz majd, akkor a főügyészség több tucat tanú meghallgatását indítványozza. Közéjük tartozik Kuncze Gábor volt SZDSZ-es belügyminiszter is, akit a rendőrök korábban Fenyő János titkos dossziéjáról faggattak. Kunczét azért kérdezték a rejtélyes iratokról, mert a médiamogul bizalmasa, Perczel Tamás egy korábbi dokumentumfilmben azt állította, hogy Fenyő Gyárfás Tamás gazdasági visszaéléseiről egy százhúsz oldalas dossziét adott át Kuncze Gábornak, ám mire a dokumentum eljutott a hatósághoz, hiányzott belőle legalább húsz oldal. Az ügyészség emellett még Friderikusz Sándor, Tasnádi Péter és a Fenyő-ügy volt főnyomozója, Kovács Lajos meghallgatására is igényt tart, továbbá elkülönített helyiségben tehet majd videóvallomást az MSZP karitatív tagozatának volt elnöke, Dósa István András is, akinél Portik Tamáshoz köthető hangfelvételeket foglalt le tavaly a rendőrség.Hiába vallott Portikék mellett Roháč, nincs áttörés a Prisztás-gyilkosság perújításában
Jozef Roháčon kívül mindenki ártatlannak tartja magát a Prisztás-gyilkosság perújításában; hétfőn a vádlottak tettek észrevételeket a Fővárosi Törvényszéken. Kissé barátibb külsőt öltött a merénylet felbujtójának tartott Portik Tamás, aki levágatta vállig érő haját, és a szakálla is ápoltabb lett. Portik jelezte, hogy a távmeghallgatás helyett a későbbiekben személyesen venne részt a tárgyalásokon, de a bíróság ezt nem engedélyezte neki.Ajánljuk még

















