portik tamás
Fenyő-gyilkosság – Perújításban vizsgálná Portik szerepét az ügyészség
Perújítást kezdeményezett a Fővárosi Ítélőtáblánál a Fenyő-gyilkosság ügyében Portik Tamás terhére a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében Medveczky Gábor fellebbviteli főügyész. A vádhatóság szerint – Gyárfás Tamás kérésére – Portik adott utasítást a médiamágnás megölésére, amelyet az ügyben a már jogerősen elítélt Jozef Roháč követett el. Az ügyészség azért indítványozza a perújítást, mert az emberölés bűntette úgynevezett törvényességi egységet jelent olyan esetekben is, ha egy elkövető több, egymástól független ilyen ügyben érintett; a jogszabály értelmében ezeket egy eljárásban kell letárgyalnia a bíróságnak, mivel jogerősen lezárt eljárásokban nem lehet újra vádat emelni. Roháčot úgy ítélték el jogerősen, hogy a verdikt kihirdetésekor a felbujtói kör vizsgálata még el volt különítve. Jelenleg a hatóságok Portik mellett Gyárfás Tamást tartják a másik megbízónak.A FINA és a LEN sem fogadta el Gyárfás lemondását
Miután az ügyészség gyilkosságra való felbujtással vádolta meg Gyárfás Tamást, a sportvezető felajánlotta lemondását a Nemzetközi Úszószövetségnél (FINA) és az Európai Úszó Ligánál (LEN) meglévő tisztségeiről - tudta meg a Magyar Nemzet a két szervezet vezetőjétől. Cornel Marculescu, a FINA igazgatója és Paolo Barelli, a LEN elnöke a lapnak azt hangsúlyozták, hogy amíg az ügyben bírósági döntés nem születik, addig nem fogadják el Gyárfás lemondását. Mindkét vezető az ártatlanság vélelmével indokolta álláspontját.Leszámolás az ügetőnél: Az ügyészség az ismert hajtó elleni merénylettel is megvádolta Portik Tamást
Vádat emelt a Lakatos Csaba hajtó elleni merényletkísérlet ügyében Portik Tamás ellen az ügyészség – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében Ibolya Tibor, a Fővárosi Főügyészség vezetője. A vád szerint 1996-ban Portik utasítására próbálta megölni az ügyben már elítélt Tanyi György a vállalkozót. A férfivel azért akartak végezni, mert az Energol-vezér a rendőri kapcsolatain keresztül megtudta, hogy Lakatos összefüggésbe hozta őt Prisztás József meggyilkolásával.Volt főnyomozó: Miután felmerült a Gyárfás-Portik-szál, felsőbb utasításra meg kellett szüntetni a nyomozást a Fenyő-ügyben
A kétezres évek közepén, amikor már a rendőrség látókörébe került a Gyárfás-Portik-kapcsolat, felsőbb utasításra meg kellett szüntetni a nyomozást a Fenyő-ügyben – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Kovács Lajos, az NNI Döglött Ügyek Osztályának volt vezetője, a Fenyő-ügy egykori főnyomozója. Kovács elmondta, azt gondolták, a felső vezetés szakmai döntést hozott, ám azzal ők nagyon nem értettek egyet. Arról, hogy a Gyurcsány-kormány alatt gátolhatták az 1998-as merénylet felderítését, Portik anyósa mondott többet, aki azt állítja, vele – miután többször is kihallgatták - a rendőrségen azt közölték, nincs meg a politikai akarat a „Portik-ügy” rendezésére.A bíróság visszaadja a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamás kétszázmillióját
Az ügyészség indítványára a bíróság visszaadja a kétszázmillió forintos óvadékot a Fenyő-ügyben felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamásnak – írta a PestiSrácok.hu-nak a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya.Fenyő-ügy: Portik ellen perújítást javasol az ügyészség, Gyárfás pedig visszakaphatja a kétszázmillióját
Vádemelés helyett Portik Tamás kapcsán a Fenyő-ügyben perújítási indítvány előterjesztésére tesznek javaslatot a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségnek - írta hétfői közleményében a Fővárosi Főügyészség.Portik Gyárfásnak: "Hat hónapot izzadtam azért, hogy ezt megcsináljam neked"
A rettegett, több gyilkosság miatt elítélt alvilági maffiózó, Portik Tamás és az úszószövetség volt elnöke, Gyárfás Tamás között zajló, az Energol-vezér által a 2000-es években rögzített beszélgetések leiratából tett közzé több részletet keddi számában a Magyar Nemzet. A Portik-Gyárfás beszélgetésekről a PestiSrácok-hu is közölt exkluzív részleteket, melyek arról árulkodnak, hogy az olajmaffiózó az MSZP hatalomban tartásában volt érdekelt és mindenképp találkozni akart Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel.Lövések az ügetőn: Újabb leszámolásos ügyben lehet vádlott az olajmaffia kegyetlen vezére, Portik Tamás
Lezárta a Lakatos Csaba hajtó elleni merényletkísérlet feltételezett felbujtója, Portik Tamás elleni nyomozást a rendőrség – írja a police.hu. Portikot azzal gyanúsítják, hogy 1996-ban az ő utasítására próbálta megölni az ügyben már elítélt Tanyi György a vállalkozót. A férfivel azért akartak végezni, mert az Energol-vezér a rendőri kapcsolatain keresztül megtudta, hogy Lakatos összefüggésbe hozta őt Prisztás József meggyilkolásával. A hajtó ellen elkövetett merénylet annak az 1996-os év végén kezdődő leszámolásos jellegű bűncselekmény-sorozatnak az egyik állomása, amelyek közül az elmúlt időszakban több eljárást folytatott és adott át az ügyészségnek a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Ezek közül a rendőrség még a Totka Pál ellen elkövetett gyilkossági kísérletet vizsgálja. Megjegyzendő, hogy az alvilági gyilkosságok felderítése a 2010-es kormányváltás után kezdődött el igazán. A Portik Tamás által rögzített, tavaly decemberben lefoglalt hangfelvételek is arról árulkodnak, hogy a maffiózó rettegett a kormányváltástól és az elszámoltatástól, emiattPortik az MSZP hatalomban tartásában volt érdekelt és mindenképp találkozni akart Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel.Bréking!!! - Vádemelést javasol a rendőrség Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-ügyben!
Befejezte a Fenyő-gyilkosság felbujtói ellen indított nyomozást a rendőrség – tájékoztatta portálunkat a Fővárosi Főügyészség. A hatóság gyanúja szerint Fenyő János médiacézárt Gyárfás Tamás megbízásából a magyar olajmaffia és a leszámolásos gyilkosságok rettegett kulcsfigurája, Portik Tamás ölette meg az ügyben azóta már jogerősen elítélt szlovákiai bérgyilkossal, Jozef Roháč-csal és bandájával. Portik és Gyárfás visszautasítják a terhükre rótt bűncselekményt és ártatlannak vallják magukat. Úgy tudjuk, a rendőrség vádemelést javasol az ügyben.Ajánljuk még
















