portik tamás
Hamarosan orgazdaság miatt is bíróság elé áll a Portik-ügyek koronatanúja
Orgazdaság miatt emelt vádat a Portik Tamást és bűntársait érintő alvilági leszámolások koronatanúja, Radnai László és hét társa ellen az ügyészség – értesült a PestiSrácok.hu. A kecskeméti maffiaper fővádlottja és társai terhére azt rója a hatóság, hogy harmincmillió forint értékű lopott parfümökkel akartak kereskedni. Radnai ugyanakkor abszurdnak tartja a vádakat, letartóztatása előtt pedig még a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak is elmondta, hogy „valakik” provokálják, és nevét mindenképpen bele akarják keverni valamilyen bűncselekménybe.Böröcz: Újabb megválaszolatlan kérdések Juhász vagyonnyilatkozatával kapcsolatban
Böröcz László szerint újabb információkat kérhetnek Juhász Pétertől vagyonnyilatkozatával kapcsolatban, mivel felmerült a gyanú, hogy milliókat kaphatott Portik Tamástól. Az V. kerület alpolgármestere szerint jelenleg is zajlik vizsgálat az Együtt alelnökével szemben, de eddig nem adott megnyugtató válaszokat vagyonnyilatkozatot vizsgáló albizottságnak.Portik Tamás a börtönből is támogathatja Juhász Pétert
Milliókkal támogatta már eddig is Juhász Pétert Portik Tamás – állítja az a férfi, aki együtt ült börtönben a Prisztás-ügyben 15 évre ítélt keresztapával. A volt rabtárs szerint Portik nemcsak pénzzel, hanem politikai és kommunikációs tanácsokkal is ellátja az ellenzéki politikust. Az Együtt alelnöke mindent tagad.Hollik István: Felháborító, hogy Juhász kapcsolatot ápol az olajmaffia kegyetlen vezérével (videóval!)
Felháborítónak és megengedhetetlennek nevezte a PestiSrácok.hu-nak Hollik István, hogy Juhász Péter, az Együtt politikusa kapcsolatot tart fenn a magyar olajmaffia egyik legrettegettebb és legkegyetlenebb vezéregyéniségével, a több leszámolásos gyilkosság miatt felelősségre vont Portik Tamással. A kereszténydemokrata képviselő hangsúlyozta, azt maga Juhász Péter ismerte el, hogy segítséget nyújtott a maffiózónak, így joggal merül fel az a kérdés is, hogy Juhász kapott-e pénzt az Energol-vezértől.A volt börtöntárs szerint Juhász Pétert pénzelte Portik Tamás - Juhász állítja, csak sajtófigyelést végzett a maffiózónak
Egy, a Gyorskocsi utcai börtönből nemrég szabadult férfi azt állította a TV2 Tények Extra című műsorában, hogy a Prisztás-gyilkosság miatt 15 évre ítélt, a magyar alvilág egyik leggazdagabb, legrettegettebb vezéregyéniségének tartott Portik Tamás tanácsokkal és pénzzel is ellátja az Együtt politikusát, Juhász Pétert. Utóbbi egyébként már az interjú bemutatása előtt magára vette a vádat, amikor a hivatalos fb-oldalán délután öt órakor közölte, hogy portálunkon megvádolták. Pedig a tegnapi cikkünkben nem is említettük a nevét. Juhász videóüzenetében - hangsúlyozzuk, a TV2-s kitálalás előtt - előállt egy zavaros magyarázattal is, amelyben azt állította, hogy valóban ismeri Portik bizalmasát és személyi titkárát, E. Erikát, de csak azért állt vele kapcsolatban a közelmúltban, mert szívességből sajtószemléket készített Portik Tamásnak. Juhász szerint hiába vesz elő "a Fidesz" olyan fotókat, amelyeken ő borítékokat cserél E. Erikával, mert a borítékokban csak kinyomtatott újságcikkek voltak.Juhász Péter megtolta a paranoia-bringát
Ki evett a tányéromból? Ki ivott a poharamból? Ki jár be rendszeresen a levelezésembe illetéktelenül? Ezeket a kérdéseket tette fel közösségi oldalán Juhász Péter, aki állítja, saját ujjlenyomatával indítható telefonjához más nem férhetett, a jelszavait megváltoztatta, mégis azt vette észre, hogy illetéktelenül behatoltak a postafiókjába, mégpedig egy iPhone-alkalmazás segítségével. A politikus rendőrségi feljelentést készül tenni az ügyben.Hamis vád miatt nyomoznak Portik ellen
Hamisan vádolta Portik Tamás Rogán Antal minisztert a Budapesti Nyomozó Főügyészség gyanúja szerint. Portik Tamás tanúként azt állította, hogy a közvetítő szerepében eljárva egyszer tízmillió forintnak megfelelő összegű eurót adott át Rogán Antal polgármesternek, ami egy ingatlan áron aluli értékesítésében való közreműködésért adott jogtalan előny volt.Ajánljuk még

















