portik tamás
Már nem keresik a Tárnokról eltűnt Radics-családot - Sokat tudhatott a Seres-gyilkosságról
Feladta a rendőrség Portik Tamás egykori emberének és családjának „eltűnése” miatt lassan négy éve indított nyomozást – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Seres-gyilkossággal is összefüggésbe hozott Radics Attila, élettársa és hároméves kislánya 2002 januárjában tűnt el tárnoki otthonukból. Információink szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda azt gyanította, hogy az Energol-vezér korábbi bizalmasának azért kellett meghalnia, mert túlságosan sokat fecsegett Seres Zoltán és olasz üzlettársa meggyilkolásáról. Úgy tudjuk, a nyomozó hatóság pontosan tudja azt is, hogy kik vettek részt az emberölésben, de mivel a holttesteket nem sikerült megtalálni, nem volt esély az eredményes befejezésre.Vádat emeltek Portik egykori társa ellen
A Brazil néven is ismert F. Attila egy húsz évvel ezelőtti gyilkossági ügyben bizonyítottság hiányában felmentettek, de két éve egy cigarettacsempész bűnszervezet fejeként lekapcsolták, amikor egy franciaországi közúti ellenőrzés kiderítette: fekete tea helyett vágott dohányt rejtett egyik szállítmányuk. F. Attila öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat a 130 milliós kárt okozó költségvetési csalás miatt, amit az ügyészség szerint bűnszövetségben és üzletszerűen követett el három társával.A börtönben lett öngyilkos a szlovák maffiavezér, Sátor Lajos egyik kivégzője
Nadrágszíjára akasztotta fel magát a lipótvári (Leopoldov) börtön egyik zárkájában a 40 éves K.Szilveszter, akit több gyilkosság alapos gyanúja miatt tartottak fogva – írta meg tegnap a Népszabadság. A férfit ugyancsak vizsgálati fogságban levő hat társához hasonlóan bíróság elé akarták állítani. A lap információit Adrián Baláz, a szlovákiai börtönőrség országos parancsnokságának tagja megerősítette, de további részletekkel nem szolgált, mert az öngyilkosság körülményeit még vizsgálják.Andy Vajna szerint is hazudott Portik a bíróságon
Nem hívtam meg a Nobu megnyitójára Portik Tamást – nyilatkozta az Origónak Andy Vajna. A Pisztás-gyilkosság miatt tizenöt évre jogerősen elítélt Energol-vezér június 17-i polgári peres meghallgatásán azt mondta, hogy őt személyesen Vajna hívta meg az étterem 2010-es megnyitójára. Időközben Rogán Antal levelet írt Pintér Sándornak és Polt Péternek, amelyben kérte, hogy indítsanak hatósági vizsgálatot Portik szavainak tisztázása érdekében, aki azt állította, hogy tízmillió eurónyi készpénzt adott neki.Ajánljuk még

















