portik tamás
Nemzetbiztonsági bizottság elé kerül Spéder és Portik ügye - "Portik zavarosan, összevissza beszélt Rogánról"
A nemzetbiztonsági bizottság elé kerül Spéder Zoltán és Portik Tamás ügye - tudta meg a PestiSrácok.hu Molnár Zsolttól, a bizottság szocialista elnökétől. A testület péntek délelőtt ül össze. A politikus portálunknak elárulta, azt akarják kideríteni, hogy vannak-e nemzetbiztonsági vonatkozásai azoknak a hangfelvételeknek, amelyeket a Spéder Zoltán bankár érdekeltségeinél, valamint a lakóhelyén lefolytatott házkutatások során foglalt le a rendőrség. Molnár Zsolt leszögezte, Spéder Zoltán bűncselekményt követhetett el, ha valóban rögzítette a miniszterelnökkel és miniszterekkel készült beszélgetéseit. A Portik Tamás Rogán Antalt ért vádjairól Molnár Zsolt kijelentette, Portik már egy korábbi meghallgatásán is beszélt az ügyről, amelyen a Prisztás-gyilkosság miatt jogerősen tizenöt évre ítélt Portik egy zavaros állításokkal hemzsegő, nem koherens történetet előadó, összevissza beszélő figura benyomását keltette.Itt a bizonyíték! - Portik önmagának is ellentmondva igyekszik besározni Rogán Antalt
Saját magának mondott ellent a Prisztás-gyilkosság miatt jogerősen tizenöt évre ítélt Portik Tamás mai bírósági meghallgatásán, amikor azt állította, hogy tízmillió forintnak megfelelő eurót vitt Rogán Antal volt belvárosi polgármesternek. A maffiózót ugyanis saját korábbi szavai cáfolják, amikor 2008 nyarán Laborc Sándor volt titkosszolgálati vezetőnek a lehallgatott beszélgetés napvilágra került jegyzőkönyve szerint azt állította, kizárólag baloldali politikusoknak vitt pénzt, jobboldalra „nem akart adni”. Az Aranykéz utcai robbantás ügyében első fokon szintén elítélt bűnöző Juhász Péter kérésére tett tanúvallomást abban a személyiségi jogi perben, amit még Rogán Antal indított az Együtt politikusa ellen. A maffiózó szavahihetőségét az ismert előéletén túl az is megkérdőjelezi, hogy az ominózus 2008-as találkozón éppen fideszes politikusok lejáratására kapott megbízást a Gyurcsány-kormány tisztviselőjétől.Vádlott-társa szerint Tanyi mindenképpen végezni akart az ügetőhajtóval
A vádirat ismertetésével és a vádlottak meghallgatásával megkezdődött a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni merénylet tárgyalása szerdán a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Tanyi és testvérei, illetve egyik ismerősük húsz évvel ezelőtt, a budapesti Kerepesi úti ügetőn meg akarták ölni Prisztás József volt üzlettársát. A férfit három helyen is találat érte, de túlélte a támadást. Tanyi és két testvére tagadta a bűncselekményt, azonban a negyedrendű vádlott a tárgyaláson is felolvasott nyomozati vallomásában részletesen vallott a merényletről. B. László szerint a végrehajtással vádolt Tanyi György hajthatatlan volt és mindenképpen végezni akart a Prisztás lovaival is versenyző hajtóval.Prisztás-per: tizenöt évet kapott jogerősen Portik Tamás
Jogerősen 15 évre súlyosbította a Portik Tamásra első fokon kiszabott fegyházbüntetést a Prisztás-gyilkosság ügyében csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla. A másodrendű vádlott Hatvani István szintén 15 évet kapott. A bűnsegédlettel vádolt Fazekas Ferenccel szembeni elsőfokú döntést is megváltoztatta a bíróság és őt tíz évi szabadságvesztésre ítélte. Fazekas ítélete nem jogerős - hangzott el a tárgyaláson.Portik az utolsó szó jogán: "Évek óta vagyok bent a semmire, mesékre!"
Tagadta bűnösségét és felmentését kérte az ellene felhozott vádak alól Portik Tamás az utolsó szó jogán megtartott felszólalásában a Prisztás-gyilkosság másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán. Szerinte a vád koronatanúja hamisan vallott ellene, pedig neki nem volt oka megöletni Prisztás Józsefet, mivel halálából, ellentétben másokkal, semmilyen haszna nem származott.Ajánljuk még

















