Pesti Srácok

Nemzetbiztonsági bizottság elé kerül Spéder és Portik ügye - "Portik zavarosan, összevissza beszélt Rogánról"

null

A nemzetbiztonsági bizottság elé kerül Spéder Zoltán és Portik Tamás ügye - tudta meg a PestiSrácok.hu Molnár Zsolttól, a bizottság szocialista elnökétől. A testület péntek délelőtt ül össze. A politikus portálunknak elárulta, azt akarják kideríteni, hogy vannak-e nemzetbiztonsági vonatkozásai azoknak a hangfelvételeknek, amelyeket a Spéder Zoltán bankár érdekeltségei­nél, valamint a lakóhelyén lefolytatott házkutatások során foglalt le a rendőrség. Molnár Zsolt leszögezte, Spéder Zoltán bűncselekményt követhetett el, ha valóban rögzítette a miniszterelnökkel és miniszterekkel készült beszélgetéseit. A Portik Tamás Rogán Antalt ért vádjairól Molnár Zsolt kijelentette, Portik már egy korábbi meghallgatásán is beszélt az ügyről, amelyen a Prisztás-gyilkosság miatt jogerősen tizenöt évre ítélt Portik egy zavaros állításokkal hemzsegő, nem koherens történetet előadó, összevissza beszélő figura benyomását keltette.

Péntek reggel kilenc órára összehívta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülését a testület elnöke annak tisztázására, vannak-e nemzetbiztonsági vonatkozásai azoknak a hangfelvételeknek, amelyeket a Spéder Zoltán üzletember érdekeltségei­nél, s a lakóhelyén lefolytatott házkutatások során foglalt le a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu Molnár Zsolt bizottsági elnöktől. A holnapi nemzetbiztonsági bizottsági ülésen Portik Tamás Rogán Antalt ért vádjai ügye is napirendre kerül.

Hangfelvétel a barátról?

Ahogy azt portálunk is megírta, Orbán Viktorral, Rogán Antallal és Lázár Jánossal folytatott beszélgetéseket is rögzíthette a bankár-médiaguru Spéder Zoltán, akinek az érdekeltségeinél tartott házkutatások során a rendőrség le is foglalta az egyeztetésekről készült hangfelvételeket, adathordozókat. Az, hogy Spéder rögzítette a kancelláriaminiszterrel folytatott beszélgetéseit azért is pikáns, mert Lázár és Spéder barátok, így az Index.hu kiadójának tulajdonosa a saját barátjáról készíthetett hangfelvételeket.

PestiSracok facebook image
Lázár János és Spéder Zoltán.
Lázár János és Spéder Zoltán. A bankár a miniszterrel folytatott beszélgetéseit is rögzíthette.

"A holnapi ülésen tisztázni szeretnénk, hogy egyáltalán léteznek-e a Spéder Zoltán által készített hangfelvételek, azokon kivel, kikkel beszélget és miről, azok milyen jellegűek lehetnek. Kezdeményezni fogom, hogy a bizottság zárt ülésen hallgathassa meg a felvételeket, vagy legalább azok pontos leiratát megkaphassuk. A fő kérdés az, hogy a Spéder-ügynek, a hangfelvételeknek és az azokon elhangzottaknak van-e nemzetbiztonsági kockázata" - mondta portálunknak Molnár Zsolt.

Spéder bűncselekményeket követhetett el

A politikus kijelentette, annak is lehet nemzetbiztonsági kockázata, hogy egyes Spéder-ügyletekkel kárt érte a magyar államot.Kérdésünkre, hogy Spéder bűncselekményeket követhetett-e el a kormányzati tagokkal folytatott beszélgetéseinek rögzítésével Molnár Zsolt úgy válaszolt: "Jogszerűen bárkiről csak úgy lehet hangfelvételt készíteni, ha a rögzítésbe az illető beleegyezik". Éppen ezért bűncselekményt is elkövethetett Spéder Zoltán, mint ahogy akkor is felmerülhet a bűncselekmény elkövetésének gyanúja, ha a felvételek azért készültek, hogy azokkal bárki zsarolható legyen - folytatta Molnár Zsolt. Nyomatékosította, egy jogellenesen készített hangfelvétel megőrzése vagy tárolása szintén jogsértésnek minősülhet, aminek számos jogi következménye lehet.

Abban az esetben egyébként, ha a bíróság visszaélés személyes adattal bűncselekmény elkövetését állapítja meg, annak kiszabható büntetési tétele 1–3 év börtönbüntetés is lehet.

Nemzetbiztonsagi bizottsag molnar zsolt mti
Molnár Zsolt szerint bűncselekményt is elkövethetett Spéder.

"Game Over Zoli"

A ma megjelent Figyelő eközben arról ír, hogy egyre pontosabban látni, mi bosszanthatta fel a kormányzatot és különösen Orbán Viktor miniszterelnököt a Spéder-ügyben. A lap szerint úgy foglalható össze Spéder üzleti környezetének hangulata, hogy "Game Over, Zoli ezt nagyon elmérte". A Figyelő számára úgy tűnt, hogy bár van egy-két Spéder képességeiben és kapcsolataiban vakon bízó híve, valójában már mindenki felmérte az elmúlt hetek történéseiből, hogy nem visszafordítható a folyamat. A lap azt tapasztalta, hogy az ellenoldalon felsorakozott „támadói" is pontosan tudják, hogy nehezen fogható bármiért is perbe, nem ő volt a döntésekben az aláíró, megmaradt a folyamatok informális irányítójának. De ellenfelei közül többen még mindig emelni szeretnék a téteket, így nehéz napok következhetnek az FHB-birodalomban.

A Figyelő szerint Demján Sándor közvetlenül a miniszterelnökkel is tárgyalhatott az elmúlt napokban a szövetkezeti átalakítás jövőjéről. A lap az üzletembertől is megkérdezte, vajon miért éppen most fordult meg Spéder kormányzati megítélése. Demján Sándor elmesélése alapján Orbán sokáig el volt altatva, mert téves, diadalittas jelentéseket kapott arról, hogy milyen sikeresen robog előre az integráció. Aztán hirtelen feleszmélt.

"Portik összevissza beszél"

Molnár Zsolt a PestiSrácok.hu-nak Portik Tamás Rogán Antalt ért vádjairól is beszélt. Közlése szerint a rendkívüli bizottsági ülésen Portik Tamás Rogán Antalra tett kijelentéseinek körülményeit is tisztázni szeretnék. "Portik már egy korábbi meghallgatásán is beszélt az ügyről, amelyen a Prisztás-gyilkosság miatt jogerősen tizenöt évre ítélt Portik egy zavaros állításokkal hemzsegő, nem koherens történetet előadó, összevissza beszélő figura benyomását keltette. Ettől még persze nem kizárható, hogy Portik állításaiban vannak részigazságok, de ezt ki kell deríteni" - nyomatékosította Molnár Zsolt.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.