ps-videó
Lebuktattuk a szocik szennyvíziszapos kamukampányát – Egyedülálló magyar fejlesztést gáncsolna el az MSZP (PS-VIDEÓ)
Tulajdonképpen akár hálásak is lehetünk a szocialisták legújabb zöldremázolt kamukampányának, hiszen így sokkal több figyelmet kaphat az az egyedülálló magyar szabadalom, amelyet Székesfehérváron dolgoztak ki talajtani szakértők. A történelem süllyesztőjében szépen lassan alámerülő MSZP végső agóniájában sem mulaszt el ott ártani, ahol csak lehet, így terjesztették el, hogy Székesfehérváron már levegőt sem lehet venni, a városlakók bele fognak fulladni a szennyvízbe, a kormány pedig Európa pöcegödrévé teszi Magyarországot. Mindebből természetesen semmi nem igaz. Az igazság valójában az, hogy a Székesfehérváron kidolgozott és szabadalmazott eljárás révén konkrét termőtalajt hoznak létre korábban meddő területeken. Ottjártunkkor a kisérleti telepen a kolontári vörösiszap-tragédia helyszínéről származó talajban csicsóka nőtt. Ezeket az egyedülálló eredményeket akarják tönkretenni a szocialisták, mert – jobb ötletük nem lévén – erre alapozták egész választási kampányukat, holott jobban tennék, ha hatalmi mániájukon felülkerekedve hagynák dolgozni a magyar szakembereket. Rájuk és hasonlóan ötletes fejlesztéseikre sokkal nagyobb szükségünk van, mint hamis hangon hisztériázó szocialista politikusokra.Ilyen volt a honfoglalók bevonulása az idei Ősök napján – Több tízezren gyűltek össze a bugaci pusztán (PS-videó)
Immár ötödik alkalommal rendezték meg a bugaci pusztán az Ősök Napját, amely a magyarság ősi hagyományait és eredetét eleveníti fel, valamint emlékezik a honfoglalók dicső történelmére. Páratlan években erre a rendezvényre várják a látogatókat, míg páros években a Kurultáj, a világ türk tudatú népeinek hagyományőrző törzsi gyűlése következik el. A PestiSrácok.hu stábja a helyszínen járt a három napos Ősök Napja szombati programján, és forgatott a felemelő hangulatú találkozón. Idén először, újításként a szervezők nomád vonulást rendeztek, mely a magyarság Kárpát-medencébe való érkezését, a honfoglalást jelképezte. Több száz hagyományőrző vonult fel korhű jelmezben, a szervezők igyekeztek a honfoglalás kori viseletet, harci eszközöket és állatokat is a nézők elé tárni, minél hitelesebben mutatva be a több, mint ezer éves eseményeket. Portálunk kérdéseire Sengel Ferenc, a Magyar Turán Alapítvány és az Ősök Napja sajtófőnöke válaszolt. Nézzék meg videónkat!"Szent István megkötötte a magyart, mint az akácfa a futóhomokot" - Kitüntetéseket adott át az Agrárminisztérium (PS-videó)
"Szent István olyan országot épített, amely közel egy évezreden keresztül, Európa egyik legrégebbi államaként védőpajzsa lett a kontinensnek" - fogalmazott Nagy István agrárminiszter az államalapító királyunk ünnepe alkalmából tartott kitüntetés-átadáson, pénteken. Mint hozzátette: "nemzetünk azóta is Európa szívében él, és őrzi nemcsak magyarságát, hanem Európa határait, és azokat az értékeket, amelyek nélkül Európa nem létezhet". Úgy vélte, az elmúlt ezer év arra tanított minket, hogy Magyarország és Európa akkor maradhat meg, ha megőrzi önmagát.Varga Mihály: Az adóelkerülés még mindig egyfajta nemzeti sport (PS-VIDEÓ)
Az a célunk, hogy ha Magyarország erősödik, akkor a határon túli magyarság is erősödjön - hangsúlyozta portálunknak adott interjújában Varga Mihály csütörtökön, Tusnádfürdőn. A pénzügyminiszter hozzátette: a kormánynak fontos, hogy a határon túli magyarság is érezze, hogy az anyaország gondol rájuk, és részesei lehetnek egy, az egész Kárpát-medencére kiterjedő fejlődésnek. Portálunk kérdésére arról is beszélt: vannak országok, amelyek előszeretettel igyekeznek megmondani másoknak, hogyan éljék az életüket; Magyarország nem ilyen ország, de a finn uniós elnökségtől azt várjuk el, hogy tartsák tiszteletben a magyar emberek akaratát. A szabadegyetem harmadik napján tartott előadásában többek között arról beszélt, hogy az olcsó munkaerőre alapozott gazdaság zsákutca, és sok olyan ország akad, amelyek emiatt a közepes fejlettség csapdájába ragadtak le; Magyarország nem követheti a példájukat.Bús Balázs a PS-nek: Óbudán is a baloldali pártok mutyijából lett ellenzéki polgármester-jelölt (videó!)
Óbudán tartotta Bús Balázs polgármester kampányindító sajtótájékoztatóját, ahol bemutatta következő ciklusának programját, továbbá az önkormányzati választásokon induló képviselőjelölteket. A tizenhárom éve hivatalban lévő óbudai polgármester kiemelte, hogy valódi civil szervezetekkel közösen dolgozzák ki a jövő programját, ahogy tették ezt egyetértésben az elmúlt ciklusokban is, és továbbra is folytatják a közösségépítést. Bús Balázs a sajtótájékoztatón elmondta, mit tettek eddig Óbudáért, és a PestiSrácok.hu stábja a legfontosabb jövőbeli tervekről is faggatta a polgármestert. Portálunk kíváncsi volt arra is, hogy miként vélekedik a polgármester az ellene induló Kiss László MSZP-s polgármester-jelöltről, aki bukott politikusként kap újra lehetőséget az ellenzéki oldalon a megmérettetésre. Nézzék meg videónkat!Édenkertben élünk, amelyet meg kell védeni - Nagy József-Huth Gergely vita Gombaszögön (PS-VIDEÓ)
Ma itt, Európában egy édenkertben élünk, amelyet meg kell védeni, ezt pedig egyetlen módon tehetjük, ahogy a mindenkori republikánusok is tették Amerikában: erővel - jelentette ki Huth Gergely a Gombaszögi Nyári Táborban tartott beszélgetésen. A PestiSrácok.hu főszerkesztőjének vitapartnere, Nagy József, a 24.hu főszerkesztője ugyanakkor úgy látta, hogy például a kisebbségek problémáját sem lehet erővel rendezni; éppen ezért jött létre az Európai Unió is, hogy ezeket a feszültségeket közösen, összefogva oldják meg Európa országai. (PS-VIDEÓ)Szili Katalin: Az afrikai származású embereknek már vannak jogai az EU-ban, az őshonos kisebbségeknek nincsenek (PS-Videó!)
Az Európai Parlament idén márciusban határozatot hozott az afrikai származású emberek jogairól, az 50 milliós őshonos kisebbségek ügyét ellenben az EP évek óta eltolja magától – nyilatkozta portálunknak Szili Katalin. A határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott ugyanakkor kiemelte: a Minority Safepack mintájára, azt kiegészítve jelenleg is zajlik egy nagyon fontos aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy a kisebbségi régiók létrehozására lehetőség nyílhasson az Európai Unióban, ez pedig előszobája lehet a székelyföldi autonómiának.Hol vannak azok a mikroadomány-legelők? – Dévényi-Huth vita Gombaszögön (PS-VIDEÓ)
Hol vannak azok a mikroadomány-legelők, ahová kimegyek egy kaszával és learatom a pénzt? – feszegette az örökké éhenhalás, az üldöztetés és az ellehetetlenülés drámai pózában tetszelgő ellenzéki sajtó anyagi forrásainak lelőhelyét Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, aki Dévényi Istvánnal, a Magyar Hang (a Simicska-féle Magyar Nemzet utóhangja) újságírójával vitatkozott a Gombaszögi Nyári Táborban. A személyeskedésektől sem mentes vitában Dévényi végül nem nevezte meg a legelők pontos helyét, ellenben azt állította: vannak, akik ötösével veszik az újságosnál a Magyar Hangot, csak hogy fennmaradjon a szuper partizán ötletnek indult lap.Ezen a Pride-on sem akart egyebet a deviáns kisebbség, mint provokálni (PS-VIDEÓ + KÉPGALÉRIA)
Csatákat vívó, rovásírással provokálni próbáló, de azt is elrontó leszbikusok, társadalommérnökösködő Kétfarkú Kutya Párt, genderideológiai zsákutcák, az ellentétes véleményekkel szembeni fóbia, nőnek öltözött férfiak, férfinak öltözött nők, ki tudja, minek öltözött ki tudja, mik, szerencsétlen sorsú emberek deviáns önmegvalósítási kísérletei, na meg Gulyás Balázs, az összes ballib szlogent kapásból fújó propagandaterminátor – elsősorban ezeket láttuk a szombati Budapest Pride-on, és ez sem volt egyszerű, mert kis híján semmit sem láttunk. Az ellenségesen viselkedő rendezők ugyanis minden erejükkel megpróbálták kirekeszteni a PestiSrácokat ebből a szép napból (©Kunhalmi Ágnes), amely elvileg a toleranciáról szólt, ám valójában csak a genderideológia akarta megünnepelni önmagát egy befogadónak hirdetett, szektás szeánszon. Részletek a videóban!Ajánljuk még

















