rácz andrás
Vass Krisztián: Zöld reneszánsz
Az Orbán-kormányok idején, 2010-től több mint négyszeresére nőtt a nemzeti parkok költségvetése. Csaknem 20 milliárd forint állami támogatást kapnak évente. Az elmúlt tizenegy esztendő a zöld reneszánsz jegyében telt. Számos fejlesztés bizonyítja ezt országszerte. Ennek keretében mintegy 400 millió forint európai uniós forrásból korszerűsítettek és bővítettek a Salföldi Majornál, a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyen, a Tapolcai Tavasbarlang Látogatóközpontnál és Balatonfüreden, a Lóczy-barlangnál.Vass Krisztián: mindannyiunk közös felelőssége a jövő zöld civilizációja
Mind a légszennyező anyagok kibocsátási leltára, mind az ammónia-kalkulátor, valamint az Agrárminisztérium ammóniakibocsátás-csökkentési intézkedései is tudományos kutatási eredményekre épülnek, amelyeket a szaktárca is támogat – olvasható Vass Krisztián, Zöld Toll-díjas szerző újabb cikkében. A Környezetügyért Felelős Államtitkárság tanácsadójának írása a Szabad Föld ünnepi legutóbbi, ünnepi számában jelent meg. A szerző kiemelte: Rácz András szakállamtitkár szerint a hazai környezetügyi kormányzat nemcsak az utóbbi esztendőt, hanem az utóbbi évtizedet is sikeresen teljesítette.Vass Krisztián: Országtisztítás
A nemzeti kormány, az állami intézmények és a helyi akarat országtisztító kampányba fogott – írta a Demokratában megjelent publicisztikájában Vass Krisztián. A környezetügyért felelős államtitkárság tanácsadója a Tisztítsuk meg az Országot! elnevezésű projekt kapcsán közölte gondolatait a hetilapban.Zacher Gábor a PestiTV-ben: Mindenkinek a töke tele van a koronavírussal, de a lazaságból baj lehet
"A magyar abból ért, ha azt mondjuk: kötelező. A maszkviselésre, a szabályok betartására kötelezni kell az embereket, akiket nem elrettenteni kell, hanem meg kell velük értetni, hogy az ő érdekükben vannak biztonsági intézkedések" – jelentette ki a PestiTV ma reggeli, Bögre klub című élő adásában dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos. Mindenkinek a töke tele van a járvánnyal, már unják, korlátozás van, ide ne menjünk, oda ne menjünk, de a koronavírus a második hullámban sajnos emberközelibbé vált – mondta Zacher Gábor. Nézze meg a teljes beszélgetést a fenti videóra kattintva!Áder János: Tudatosabban, körültekintőbben kell bánni környezetünkkel
Az ember léte az őt fenntartó természeti rendszerek egészségétől, épségétől, megújulási képességétől függ. Ha élni akar, tudatosabban, körültekintőbben, nagyobb felelősséggel kell bánnia a környezetével – mondta a köztársasági elnök pénteken, Gödöllőn, ahol megnyitotta a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált, valamint a Magyar Nemzeti Parkok Hetét.Vass Krisztián: Kiemelt szerepet kap a zöld infrastruktúra fejlesztése
A 21. század második évtizedében nagy lendületet kapott zöld értékeink infrastruktúrájának fejlesztése, az Orbán-kormány pedig egy évtized alatt jelentősen bővítette az ökoturizmus háttérbázisát – olvasható Vass Krisztián, Zöld Toll-díjas szerző írásában. A Környezetügyért Felelős Államtitkárság tanácsadója ebben azt is kiemeli: nemzeti parkjainknak fontos szerepe van abban, hogy hazánkban biztonságosan és megfizethető áron pihenhessenek az emberek.Rácz András: Egyre többen érdeklődnek hazánk természetvédelmi értékei iránt
Egyre nagyobb az igény a természetvédelmi területek megismerésére Magyarországon: egy kutatás szerint az emberek 75 százaléka aktív kikapcsolódásra vágyik, mert érdekli a természetjárás – közölte az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.Magyarország természeti öröksége Európában is egyedülálló
Egyre nagyobb a társadalmi igény hazánk természeti kincseinek bemutatására és a szemléletformálásra – jelentette ki dr. Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a Harkály Ház látogató- és oktatóközpont átadási ünnepségén, szerdán, Mátrafüreden.Rácz András: Természeti értékeink nemzeti identitásunk alapját képezik
Magyarország természeti és táji értékei a nemzeti identitásunk alapját képezik - fogalmazott portálunknak Rácz András, agrárminisztériumi államtitkár, akit a nagyharsányi szoborpark fogadóépülete és az új panorámasétány átadása kapcsán kérdeztünk a nemzeti parkok járvány utáni helyzetéről. Mint az államtitkár kiemelte, a koronavírus-járvány és az általános közbiztonság szempontjából is okosabb választás Magyarországon tölteni a nyaralást, és úgy vélte, "identitásunknak sem árt, ha mélyítjük az ismereteinket a saját hazánkról, és nem utolsó sorban a vidéken élők helyben maradását is támogatjuk".Ajánljuk még