rácz zsófia
Andrzej Duda: Magyarország a lengyelek kipróbált barátja
A jelenlegi geopolitikai helyzetben a közép-európai országoknak szükségük van kipróbált barátokra; a lengyelek számára Magyarország és a magyarok ilyenek – állapította meg Andrzej Duda lengyel elnök abban a levélben, amelyet a lengyel-magyar nyári egyetem résztvevőihez intézett.Rácz Zsófia: Fenntartható fejlődés témában írnak ki pályázatot a fiatalok világnapján
Fenntartható fejlődés témában pályázatot írnak ki a fiatalok világnapján, szerdán – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szerdán, az M1 aktuális csatornán.Rácz Zsófia is követi a kormányfő példáját (fotó!)
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook oldalán osztotta meg, hogy kovászos uborkát készített, amellyel egyébként a szlovák államfőt is megajándékozta. Rácz Zsófia, az EMMI fiatalokért felelős helyettes államtitkára is követte a kormányfő példáját és az Instagramon mutatta meg, hogyan is készíti el a kovászos uborkát.Hollik a Homonnay-ügyről: a DK-sok jobban gyűlölnek minket, mint amennyire szeretik a hazájukat (PS-videó!)
Honnan tudhatja a mai baloldali magyar közéletben valaki, hogy óriásit hibázott és félrement a viccesnek(?) szánt megjegyzése? Onnan, hogy még az ellenzéki heccpolitika bajnoka, mindenki kedvenc Tordai Bencéje is elhatárolódik tőle. Így járt az Ezalényeg.hu névtelenségbe burkolózó szerkesztője, aki szellemesnek találta a nemzetközi nőnap előtt pár nappal- illetve arra különös tekintettel- megosztani a Facebookon a portál egyik, Rácz Zsófia helyettes államtitkárról szóló, egyébként erősen lejárató stílusú beszólását. Bár az eset óta már több nap eltelt, hivatalos bocsánatkérés nem történt az ügyben, és a parlamenti ellenzék sem igyekezett különösebben elhatárolódni az MSZP-közeli portál nyíltan megalázó és szexista megjegyzésétől. Ezért a PestiSrácok.hu stábja az országgyűlés hétfői ülésén járt utána, mit gondolnak az esetről az ellenzéki és kormányoldalon. Portálunk megszólaltatta Hollik Istvánt, a Fidesz kommunikációs igazgatóját Homonnay Gergely DK-s főtroll legutóbbi Fidesz-gyilkolós poénkodása kapcsán, melyet a politikus úgy kommentált, a "DK-sok sokadjára bizonyítják be, hogy jobban gyűlölnek minket, mint amennyire szeretik a hazájukat". Hollik hasonlóan lesújtó véleményt fogalmazott meg az ellenzéki sajtóról is, az Index legfrissebb álhíre kapcsán, amelyben arról írnak, hogy az orvosi kezelést elutasító két iráni fiatal a magyar egészségügy rossz állapota miatt tagadta meg a hatóságokkal való együttműködést. Hoppál Péter országgyűlési képviselő ennek kapcsán portálunknak megjegyezte, "mindent kinézek a baloldali újságírásból, azt is, hogy ebből politikai hasznot akarnak csinálni".Görögkatolikus családmentő szervezetbe talpalt bele a balliberális lódoktor, Hadházy
Becsurgott a sárga a baloldalon, nehogy Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár tényleg tegyen valamit a jövő generációkért, ezért kiadták rá a kilövési engedélyt – bizonyítja a balliberális oldal mindenhonnan kiutált lódoktorának, Hadházy Ákosnak legutóbbi Facebook-őrjöngése. Hadházy annyira szórja magából a virtuális avada kedavrát, hogy mellette még egy görögkatolikus szervezetbe is beletalpal. Bár a görögkatolikus szervezet programjai között is csupa olyat találni, mint különböző gyermekprogramok, párterápia, előadás a családról, mint megtartó erőről, házassági előkészítő, konfliktuskezelés a családban, táncház, szülőakadémia, jegyeskurzus – Hadházy lekamuzza, sőt, lényegében letolvajozza a valójában értékes társadalmi munkát végző görögkatolikus civileket. Hiába, az csak tolvaj lehet és nem civil, akik nem homoszexuális delfinek esküvőszervezésével vagy a Karácsony Gergely négy cserepes tujájának utaztatásáért felelős mozgalom szervezésével foglalkoznak, mint Hadházy elvtársai.Rácz Zsófia: A fiatalok nem akarnak feltétlenül asztalt borogatni
"Mi, fiatalok nem akarunk feltétlenül asztalt borogatni, egyszerűen csak azt kérjük, hogy adjanak még több széket az asztalnál" – nyilatkozta a Mandiner csütörtöki lapszámában megjelent interjúban Rácz Zsófia, a fiatalokért felelős helyettes államtitkár. Ugyanakkor kiemelte: a fiatalokhoz beszélni nem azt jelenti, hogy infantilizálni kell az üzeneteket, hanem dinamikusan, érthetően, korszerűen kell megfogalmazni azokat, "figyelembe véve, hogy senki sem a Magyar Közlönyt akarja olvasni hazafelé a buszon".Ezzel a videóval mutatkozik be Rácz Zsófia, az új, fiatalokért felelős helyettes államtitkár (VIDEÓ)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki szerdán Rácz Zsófiát –mondta a minisztérium család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán.Novák Katalin: Óriási lehetőség rejlik a magyar családpolitikában
Óriási lehetőség rejlik a magyar családpolitikában – vélekedett az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjúban.Törvényt módosítanak az ifjúságért felelős helyettes államtitkár miatt
A mindössze 22 éves joghallgató, Rácz Zsófia kinevezése érdekében módosítják az államtitkárok kinevezésének szabályait – írja a 24.hu. A törvénymódosítás szerint nem kell majd diploma az ifjúságért felelős helyettes államtitkári poszt betöltéséhez.Ajánljuk még