rakéta
Börtönbe záratná Elon Muskot Kamala Harris? – The Right Brothers
Eredetileg a földön kívüliekről szerettünk volna beszélgetni, de aztán végülis Soros György és Elon Musk vitték el a show-t. Az utóbbi azért került szóba, mert egy érdekes interjút adott Tucker Carlsonnak, ahol a milliárdos üzletember arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy az amerikai kormány a legnagyobb megrendelője, simán benne van a pakliban, hogy ha Kamala Harris került az elnöki székbe novemberben, akkor börtönbe fogja őt záratni, pusztán azért mert Musk már nyíltan vállalja, hogy Trump kampányának egyif fő arca lett. Soros György pedig jól láthatóan visszavonult, olyannyira, hogy már a birtokainak az üzemeltetését is másokra bízta rá, és állítólag tolószékbe került. GEOrgPOLITIKA – A Hamász hazugsággal vádolja Izraelt
Hiába mutatta be az izraeli hadsereg a bizonyítékokat, hogy a rakétát a Gázai övezet területéről lőtték ki, és a kórház felett a rakétában egy kisebb robbanás keletkezik, majd lezuhan, ezt a radikálisok hazugságnak és manipulációnak nevezik. Az esetről videót is bemutattak, valamint az Iszlám Dzsihád és a Hamász közt folytatott rádiózás is azt bizonyítja, hogy a fegyvert a palesztinok és nem Izrael lőtte ki. A drónfelvételeken sem látható a tipikus kráter, amelyeket az izraeli fegyverek okoznak, hanem egy robbanás és tűz jelei. Egyes katonai szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy a rakétát a Vaskupola vagy a Patriot elhárító egysége semmisítette meg a kórház felett és ezért zuhant le, de a hajtómű meghibásodása sem kizárt. A palesztinok 471 halottról beszélnek – ezt a számot már több nyugati hírügynökség is átvette. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.